szabó gergő
Több százmillió forintot kaszálhatott Geszti a katán, de most úgy sopánkodik a kádergyerek, mintha koldulnia kéne (Karanténvlog)
A brutális kánikula sem állíthatja meg a Karantént, hiszen újra lecsapunk, picit megújulva, hozva egy új rovatot is a vlogba, ami nem más, mint "A hét bunkója". Jelentkezőkből most sincs hiány, mi azonban azt a Geszti Pétert választottuk, aki sopánkodik a kata és a rezsi miatt, miközben akár százmilliókat is kaszálhatott a "katás" cégeivel. Tudjuk, hogy a "külkeres jól keres", a régi kommunista káderfiúk láthatóan arcpirulás nélkül vallják a régi, bevált vezércselt, hogy siránkozás közben hülyére keresik magukat. A rezsicsökkentés és a kata eltörlése a Karantént is foglalkoztatta, így erről is szót ejtettünk a mostani adásban. Ha itt a vlog, akkor nem maradhat ki a DK sem, hiszen Gyurcsányék mindig letesznek az asztalra egy színültig telt moslékosvödröt. Kálmán Olga, aki se nem független, se nem objektív, most kőkeményen megkapta a magáét Dömötör Csabától az Országgyűlésben, cserében parttalan vagdalkozással és fenyegetéscunamival igyekezett kiköszörülni a csorbát. A Momentum sem maradhatott ki a heti szórásból, akik nagy szivárványos posztot jelentettek meg az egyik közösségi oldalon, mellyel a Pride-ot népszerűsítették. Valahol hiba csúszhatott a tervezésbe, hiszen egyes rajongóik – bár elvben a melegjogok nagy barátai – most, hogy meg kell húzni a nadrágszíjat, már nem azok a hangos jóemberkedők, akik korábban voltak. Úgy látszik, csak békeidőben fontosak számukra az LMBTQ-jogok, amikor jelvényként ki tudják tűzni a mellkasukra a hivatásos jóemberkedő és érzékeny világpolgár matricákat. Végül egy picit a Jobbikkal is foglalkozunk, hiszen Brenner Koloman a süllyedést igyekezett újabb szintre vinni, és ehhez elég volt egy mondat is a Jobbik alelnökétől! Tartsatok most is velünk, érdemes megnézni a Karanténvlogot! A hatalmasat zsidózó Gyöngyösi Márton szerint a Jobbik konzervatív, a Fidesz szélsőséges (Karanténvlog)
Ugyan több videó is napvilágot látott a déli határt szinte ostrom alatt tartó illegális bevándorlók tömegeiről, a honvédség és a mezőőrök pedig folyamatosan a határt illegálisan átlépő migránsokkal szembesülnek, a baloldal számára most sem jelent problémát ez a helyzet. Emlékszünk, hogy a 2015-ös röszkei események előtt is csupán álproblémának, hazugságnak, nem létező veszélynek tartották a migrációt. A helyzet láthatóan azóta sem változott, ahogy a baloldal hazaszeretete és taktikai érzéke sem, amit a Karantén most be is mutat nektek. Kicsinyes politikai haszonszerzésre használják a mostani veszélyt is, hiszen a határ védése helyett arról hadoválnak, hogy honvédelem helyett miért nem a belbiztonságra költ a kormány. Egyrészt a kettő nem zárja ki egymást, másrészt a tömegével, fegyverekkel érkező migránstömeg hihetetlen belbiztonsági veszélyt jelent, hiszen büszkén mutogatják fegyvereiket, miközben átmásznak a kerítésen, és ezt még videóra is veszik. A belbiztonságra a Karantén szerint inkább Kálmán Olga és a gyurcsányista csapat jelent igazi veszélyt, hiszen a szemkilövetőt szolgai módon kiszolgáló, magát függetlennek és objektívnek nevező egykori műsorvezető veretes köpködései magukért beszélnek, ezt pedig mi sem hagyhattuk ki. A Orbán Viktort minden mondatban legalább kétszer gyűlölettel kiejtő Kálmán Olga most is kitett magáért, ahogy Gréczy, a recskakirály, de nem maradt le tőlük Gyöngyösi Márton sem, a Jobbik új elnöke, aki hatalmas zsidózásáról híresült el, most mégis azt mondja, hogy a Jobbik a konzervatív, a Fidesz pedig a szélsőséges. Tartsatok most is velünk! Így harcolna az oroszok ellen Karigeri: télen kevesebbet fűtene, nyáron melegebbre állítaná a klímát (Karanténvlog)
Halottról vagy jót, vagy semmit – tartja helyesen a mondás. A Karantén is így jár el, amikor Horn Gyulával foglalkozik, hiszen Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke hosszas beszédben méltatta a volt pufajkás miniszterelnököt, aki szerinte megalapozta hazánk reputációját Nyugat-Európában, sőt, Magyarország demokratikus alapjait is ő tette le. Ez még mindig semmi, hiszen Tejbetök úrfi szerint az 1956-os karhatalmista szerepére büszke Horn Gyula felelős Magyarország gazdasági fejlődésének megindulásáért is. A valóság és az MSZP ritkán találkozik: ezt mutatja az is, hogy a szocialisták immár 3–4 százalékos törpepártként tengetik végóráikat, legfontosabb feladatuk mégis Horn Gyula hamis imázsának terjesztése. A Karantén természetesen nem állt be itt, hiszen Cseh Katalin újabb vernyogást adott elő, amelyben szokás szerint azt várta, hogy mikor büntetik már meg végre a saját hazáját, valamint antikorrupciós paneleit kürtölte világgá, megfeledkezve arról a nyomozásról, amely annak az 5 milliárd forint uniós pénznek a jogos felvételét firtatja, amelyet Cseh Katalin édesapja cégein keresztül vett fel. Aki nézi a Karantént, tudja, hogy Gyurcsányék mindig alkotnak, mi pedig mindig lecsapunk rájuk: most Varju László és a baseballütős garázda, Barkóczi Balázs duettje verte ki a biztosítékot, akik újabb hazugságokkal jelentkeztek a Tungsram-ügyben, ahol valójában a kormány segít azoknak, akiket elbocsátanak a gyárból, ők mégis maguknak követelik a dicsőséget. Végül Karigeri boldogít majd mindenkit, aki harsányan kikelt az ellen, hogy Brüsszel ostobaságait fröcsögné vissza itthon, majd Brüsszel ostobaságait kezdte el ecsetelni, hiszen szerinte úgy kell az oroszok ellen harcolni, hogy mindenki kevesebbet fűt télen és melegebbre állítja a klímát nyáron. Nézzétek most is a Karantént, nem bánjátok meg! Újraindult a kabaré: Kálmán Olga szerint a Gyurcsány-kormány alatt jobban éltek a nyugdíjasok (Karanténvlog)
Az az érdekes a tudatlan emberekben, hogy bármekkora pofont kapnak, sosem szégyellik el magukat; akárhányszor ég rájuk ostobaságuk, újult erővel próbálkoznak ismét, ahelyett, hogy messze elbujdosnának. Ilyen politikus a jó Fekete-Győr András, akit nem zavart, hogy fogalma sincs az atomerőművekről, arról, hogy mennyibe kerül egy doboz tej, a legtöbbször kimondott szókapcsolata az, hogy "nem tudom", ráadásul óriásit bukott a Momentum elnökeként – miután, mint ellenzéki miniszterelnök-jelölt-jelöltet még Jakab Péter is megverte –, majd most visszasomfordált megmondóembernek. A Karanténvlog leginkább az ilyen szuperhősöket kedveli, akik minden héten biztosítják olvasóink és nézőink szórakoztatását. Fegyőr pont ez a kategória, aki most nagy hanggal kiállt és elmondta, hogy minden rossz, de ők majd megmentőként érkeznek, hiszen az embereknek feláll a szőr a hátukon a kormánytól. Igaz, hogy április 3-án a magyar emberek azt nyilatkoztatták ki igen egyértelműen, hogy a baloldaltól áll fel a szőr a hátukon, Fegyőr barátunkat ez nem érdekelte. Uszításban azonban még így is gyerekcipőben jár, mert abban a DK a legerősebb. Kálmán Olga ugyanis elmondta, hogy példát vehetne a 2010 előtti Gyurcsány-kormányról Orbán Viktor, hiszen akkor igazán jól ment az országnak és főleg a nyugdíjasoknak. A plafonrepesztő hazugság láthatóan nem szegi kedvét a bukott csapatnak, erre pedig a teljesen levitézlett, parkolópályára került Jakab Péter is megfelelő bizonyíték, aki az Országgyűlésben pökhendi módon lógósnak nevezte Orbán Viktort. Régi ismerősünk, Komjáthi Imre, az MSZP takaréklángelméje is megvillant, aki értelmetlen mondatokat fűzve egymás mögé felszólította a kormányt, hogy dolgozzon úgy, ahogy a szocialista politikusok az egész országban. Gurmai után újabb hihetetlen tanácsadó érkezett a szociktól, akik végvergődésükben már nem tudják hogyan megalázni magukat. Nézzétek most is a Karantént! Karigeri Horn Gyulát mentegette hazugságokkal, Jakab fenéken rúgta magát (Karanténvlog)
Mozgalmas hetet zárt a magyar belpolitika, ahogy a Karantén is, hiszen a "törvénytelen" szót jokerként használó DK újra megtalálta régi önmagát, azaz 0–24-ben hergel, fenyeget és hazudik, miközben olcsó demagógiáját hinti szét a jobb sorsra érdemes magyar emberek között. Szerencsére Gyurcsány szektás gonoszságait egyre kevesebb ember hiszi el, de a Szemkilövető és csapata konokul folytatja a harcot a valósággal. A Karantén észrevette, hogy bizony senki sem kíváncsi az ukrán elnök, Zelenszkij csapnivaló sorozatára, amelyet szinte senki sem néz, pedig az RTL Klub hatalmas dobpergés mellett tűzte műsorára. A magyarokat szinte folyamatosan sértegető Zelenszkijre azonban a kutya sem kíváncsi hazánkban, így felmerül a magát mindig pénzügyi és szakmai érvek mögé sáncoló kereskedelmi televízióval kapcsolatban az, hogy a politika mégiscsak fontosabb, mint a nézettség? Eddig is megvolt a véleményünk az RTL Klubról, a vlogban pedig be is mutatjuk egy korábbi adásunk leleplező filmkockáit a "független" csatornáról. A hét híre volt, hogy Jakab Péter lemondott pártelnöki tisztségéről; ennek apropóján egy kis összefoglalót raktunk össze nektek a krumplikirály legerősebb jeleneteiből, a bohóckodást követően pedig Z. Kárpát Dániel ostoba hordószónoki teljesítményével tesszük fel a koronát a Jobbik szemétdombjára. Végül nem hagyhattuk ki a budapesti főpolgármester, Karácsony Gergely arcpirító kakikenését sem, hiszen a Fővárosi Közgyűlésben hazugságokkal védte meg azt a baloldali javaslatot, amely alapján Horn Gyuláról közterületet lehetne elnevezni. Karácsony szerint Horn megvallotta bűneit, ezen kívül régen is volt már az eset, így nincs akadálya az elnevezésnek. A zuglói vátesz azt azonban nem fejtette ki, hogy ezzel az erővel Sztálin és Hitler is felkerülhetne az utcanévlistára, a bevallott bűnök tekintetében pedig ugyancsak nem mondott igazat, hiszen Horn Gyula még büszke is volt 1956-os tetteire. A baloldal tehát semmit sem változott. Nézzétek most is a Karanténvlogot, megéri! Mindig van lejjebb: kormányzásból oktatta ki Orbán Viktort a bukott Fegyőr
A Pesti TV utolsó Karanténvlogjában az alapcsapat, Szabó Gergő, Szalai Szilárd és Dezse Balázs beszélgetett. A Karanténvlog közel két éves működése során egy hullámhosszon mentek a poénok számos vendéggel, ez pedig most véget ért. Nem maradhatott ki a politika sem, hiszen a DK-s Kálmán Olga megint oltári nagy hülyét csinált magából, amikor Gyurcsány Ferenc mantráját osztotta meg erőlködve az interneten követőivel. Szóba került Fegyőr is, aki nulla tapasztalattal, bukott pártelnökként a kormányzásról oktatta ki Orbán Viktort és a Fideszt, de a saját magát véglegesen leszalámizó Jobbik botrányai is helyet kaptak az adásban. Végül Tordai Bence, a 0,3 százalékos Párbeszéd beszélő feje oktatta az embereket, hogy mi a többség akarata. Mindezt egy szinte nem létező párt tagjaként. Nézzétek meg az utolsó Karanténvlogot a Pesti TV-n és ne feledjétek: maga a vlog tovább él a Youtube-on, keressétek Karanténvlog néven és iratkozzatok fel, mert minden pénteken érkezünk továbbra is. Teljes az összeomlás a baloldalon, Gyagyás Tódi is Márki-Zay ellen fordult – Dódity Gabriella a Karanténvlogban
Különlegesen vidám Karanténvlog volt a most pénteki, ahol Szabó Gergő és állandó vendégei, Szalai Szilárd és Dezse Balázs ismét kitettek magukért. Segítségükre volt ebben Dódity Gabriella, a kispesti Fidesz frakcióvezetője, akivel először a kispesti ügyekről volt szó, hiszen Lackner Csaba és Kránitz Krisztián hiába próbál megbújni, nem felejtük őket, ahogy Gajda Péter szocialista polgármester kényelmetlen helyzetét is újra előhozta a csapat. A síkos kezű Gréczy Zsolt ismét előkerült, és ha már nem szégyellte magát rendről és tisztaságról beszélni azok után, amin egy ország megbotránkozott, a Karanténvlog sem fogta vissza magát és alaposan kibeszélte Gyurcsány pornóképes szolgáját. Nem maradhatott ki Fekete-Győr András sem, a Momentum bukott pártelnöke, aki 6–7 százalákos pártjával a háta mögött arról beszélt, hogy ők a demokraták, nem az elsöprő többség, akik nem őket választották. Jávor Benedek, a láthatatlan Párbeszéd brüsszeli kitartottja is helyet kapott a Karanténvlogban, aki fél százalékos pártjával a háta mögött arról beszélt komoly fejjel, hogy a hazai cigányságot ők képviselik igazán, senki más. Végül Márki-Zay Péter került terítékre, aki hihetetlen mennyiségű zagyvaságot hordott össze ismét, de a műsor résztvevői kibeszélték Kész Zoltán, azaz a híres Gyagyás Tódi pálfordulását is, hiszen Márki-Zay régi harcostársa is vásárhelyi guru ellen fordult. Nézzétek most is a Karantént! Elképesztően fájnak a magyar politikai sikerek a hazai baloldalnak – Vörös Tamás a Karanténvlogban
Magyar politikus elvileg a saját hazája érdekeit nézi, még akkor is, ha nem az ő oldala van kormányon. Ez lehet, hogy szinte minden országban így van, de ahogy a mondás tartja, nekünk kommunistából is a legrosszabb fajta jutott. Ezt bizonyította Balázs Péter, Bajnai korábbi külügyminisztere is, aki csak hebegett-habogott, amikor Ursula von der Leyen látogatásáról kérdezték az ATV-ben, és sziszegve próbált kihátrálni az egyértelmű válasz elől, miszerint ez valóban magyar diplomáciai siker. A Karanténvlogban Szabó Gergő Szalai Szilárddal karöltve beszélgetett a józsefvárosi állapotokról is a péntek esti vendéggel, Vörös Tamással, a VIII. kerület fideszes frakcióvezetőjével, hiszen a jobb sorsra érdemes kerületet két és fél év alatt szinte teljesen tönkretette Pikó András és az egymással is hadakozó baloldal. Szóba került a műsorban az Országgyűlésbe kerülő Momentum is, akik nem voltak képesek az üres, tartalom nélküli lózungokon kívül semmi másra most sem: ezt Hajnal Miklós bizonyította, akinek ostobaságait ki is elemezték a srácok. Természetesen a Jobbik sem maradhatott ki, akik 4 százalékos népszerűséget mondhatnak már csupán magukéknak, de a végső szétesés közepette vidéki bástyákról és kormányzásról hadováltak. Nézzétek most is a Karantént, most is megéri! A kipihent gyurcsányista szerint ő is éhbérért dolgozik és alig tudja kifizetni a számlákat – Nagy István újpesti önkormányzati képviselő a Karanténvlogban
Ha nincs ügy, nincs balhé, az ellenzék akkor is gondoskodik arról, hogy mégis legyen botrány. A Karanténvlog pedig mindig árgus szemekkel figyel, így ezen a héten sem maradtunk vicces és egyben dühítő jelenetek nélkül. Szabó Gergő és állandó vendégei, Szalai Szilárd és Dezse Balázs most is a fedélzeten voltak, a péntek esti vendég pedig Nagy István volt, az újpesti önkormányzat fideszes frakcióvezetője, aki elsőként Déri Tibor momentumos polgármester két és fél éves ámokfutásáról beszélt, majd rátért a Tungsram gyárból vélhetően utcára kerülő 400 újpesti dolgozó helyzetére is. A DK is kihúzta a gyufát a srácoknál, hiszen Kordás László, a korábbi szakszervezeti vezető, aki mindig függetlennek hazudta magát, most beállt a DK-hoz és kipihent arccal, hatalmas fizetéssel beszélt arról, hogy ő is egy az éhbérért dolgozó munkások közül. Gyurcsány szektája most is hozta a kötelezőt, ahogy a Karantén is. Cseh Katalin menetrendszerű hazaárulása is újból terítéken volt a műsorban, a Momentum politikusa most a sajtószabadságért aggódott álságosan. Természetesen nem maradhatott ki a Jobbik újabb botránya sem, az Országgyűlés alakuló ülésén kézfogós kamuba keveredő csapat most nemi erőszakkal gyanúsított politikusát mentegeti, aki saját párttársának élettársát akarta több jobbikos szerint megerőszakolni. A teljesen levitézlett, legatyásodott és erkölcsi adósságba keveredett egykori jobboldali párt végstádiumában egyre többször fedi fel igazi ocsmány arcát. Végül Márki-Zay Péter is a Karantén bűvkörébe került, aki szerint 2-3 év múlva megbukik az Orbán-rendszer, és azt is megtudhattuk tőle, hogy a románok sokkal jobban élnek, mint mi, magyarok. Nézzétek most is a Karantént, megéri! Baranyi Krisztina a női mosdóba invitált minket, Márki-Zay teljes mentális összeomlásban – Nagy Ervin a Karanténvlogban
Nehéz az élet a baloldalon április 3-a után, de ezt csak saját maguknak köszönhetik. A nagy nevettetők azonban nem tanultak a negyedik kétharmadból sem, hiszen amellett, hogy egymást ütik és vágják, egy hónappal a választásokat követően is frusztráltan támadják többek között a jobboldali sajtót, ahogy Kerpel-Fronius Gábor, Budapest momentumos főpolgármester-helyettese is tette szerdán stábunkkal a Fővárosi Közgyűlésben. A Karanténvlogban Szabó Gergő és állandó vendégei, Szalai Szilárd és Dezse Balázs ismét rengeteg magas labdát csaptak le 45 perc alatt, ebben pedig segítségükre volt Nagy Ervin filozófus, a XXI. Század Intézet elemzője, aki ismét megvilágította a baloldali összeomlás hátterét és reménytelenségét. Szóba került Baranyi Krisztina, Ferencváros baloldali polgármestere is, aki ugyancsak a Fővárosi Közgyűlésben került kameránk elé, de hasonlóan frusztráltan viselkedett, mint Kerpel-Fronius, arra pedig egyáltalán nem akart válaszolni, hogy miért akarják megpuccsolni a saját baloldali szövetségesei, ehelyett inkább sértegetéssel palástolta zavarát. Márki-Zay Péter továbbra sem tud leállni, most egy szántás szélén, szélviharban okoskodott teljesen zavarodottan, és miközben börtönnel fenyegette Orbán Viktort és a fideszes politikusokat, azért pénzt is kunyerált tőlük. A DK is láthatóan teljes letargiába esett, de a vörös polip azért éledezik, ezt mutatja egy-egy pánikkeltő, hergelő és hazug posztjuk, de a szokásos fröcsögő videóik most teljesen eltűntek az éterből. Nézzétek most is a Karanténvlogot, nem bánjátok meg!