szabó gergő
Kőkemény keresztényellenes hetet tartott a baloldal: szenteltvízbe pisiléssel és kommunista messiással készülnek a választásokra
Nem gondoltuk volna, hogy 2022-ben az ötvenes évek kegyetlen keresztényellenes szólamait kell hallanunk, gúnyos és megalázó szavakat, de a hazai baloldal idomult a nemzetközi trendhez. Volt most itt minden, szenteltvízbe pisilés, ami Karácsony Gergelynél belefér, illetve egy önjelölt Messiás is színre lépett Márki-Zay Péter személyében. Szabó Gergő és társai sorra vették a baloldal elmúlt heti villanásait, és Szalai Szilárd, valamint Dezse Balázs ugyancsak nagyot néztek a baloldal gyűlöletén és álszent viselkedésén. Ezen a pénteken Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője és parlamenti frakcióvezető-helyettese volt a vendég, akivel többek között V. Naszályi Márta I. kerületi ámokfutásáról és a választókerület érdekességeiről beszélgettek a srácok. Böröcz szerint az utópisztikus baloldali gondolatok már visszapattantak a valóságról, a beszélgetés során pedig szóba került, hogy az I. kerület polgármester asszonya közokirathamisítás miatt pedig még bíróság elé is állhat, hiszen 100 millió forintos költségvetési csalási ügybe keveredett, a nyomozás pedig megindult. Végül szóba került Márki-Zay Péter is, aki Londonban követőit mindent eldobó apostoloknak nevezte, párhuzamot vonva a Megváltóval, akit mesterként követtek. A nárcisztikus, istenkomplexumos baloldali miniszterelnök-jelölt hagymázas gondolatait természetesen részletesen kivesézték a Karanténvlog szereplői. Nézzétek most is a műsort!Ismét tarolt az ellenzéki rosszindulat, hiszen "a baloldalnak az a jó, ha Magyarországnak minél rosszabb" – Dr. Pap Sándor a Karanténvlogban
Szabó Gergő és állandó vendégei ma sem unatkoztak a Karanténvlogban, hiszen Dezse Balázs és Szalai Szilárd karcos témákat elemzett a péntek esti vendéggel, dr. Pap Sándorral, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjével. A kőbányai önkormányzati képviselő, aki korábban tíz évig a kerület alpolgármestere is volt, beszélt a körzet utóbbi éveinek dinamikus fejlődéséről, és őszintén elmondta a véleményét a baloldal nemzetellenes tevékenységéről. A műsor résztvevői szembesültek Márki-Zay Péter legújabb agymenéséről, aki a kormány járványkezelését rablógyilkosságnak nevezte, rosszindulatú hazugságokkal hergelve és uszítva. Nem maradhatott ki a Karanténvlogból a heti gyűlölködés és ostobaság fénypontja, Szél Bernadett sem, aki szerint nemcsak Magyarország kerül végzetes bajba Orbán Viktor miatt, hanem az egész bolygó. A srácok nem bírták cérnával a baloldal népszavazási mizériáját sem, amely lassan már groteszk mélységekbe vezet, hiszen egy hónap alatt sem voltak képesek annyi aláírást gyűjteni, amennyit szerettek volna: 235 ezer szignót gyűjtöttek nagy nehezen, míg 2007-ben a Fidesz 48 óra alatt hozott össze közel 300 ezer aláírást. Ezen kívül szóba került Gyurcsány Ferenc is, aki 2020 márciusában még a hatósági ármaximalizálás mellett tört lándzsát igen harciasan, szűk két évvel később meg már ezért támadja a kormányt. Nézzétek most is a Karanténvlogot!Ez a tiszták koalíciója? Márki-Zay válogatás nélkül hív akár bűnözőket is a zsoldjába, a feltétel csak az, hogy Orbán Viktort kell utálni – Vörös Tamás a Karanténvlogban
Kevesebb mint három hónap van hátra a választásokig, ezért az ellenzék teljes sebességbe kapcsolt. Ez pedig náluk azt jelenti, hogy még aljasabb hazugságok, még brutálisabb rémhírek és még erkölcstelenebb hergelés tölti ki a napjaikat. Ebben különösen jó az összeborult ellenzék közös videója, amelyet Szabó Gergő és vendégei, Szalai Szilárd és Dezse Balázs a szokásos hévvel fogadott. A mostani Karanténvlogban pedig Vörös Tamás, a józsefvárosi önkormányzat fideszes frakcióvezetője volt a srácok segítségére, aki ugyancsak kapkodta a levegőt az ellenzéki halálkampány újabb stációjánál, amely talán az eddig legdurvább volt. A srácok szerint tényleg vállalhatatlan, hogy az ellenzék tulajdonképpen úgy viselkedik, mintha várná, hogy minél több ember haljon meg. A Karanténvlog természetesen nem hagyta ki a zsidózó Márki-Zay Péter újabb elméncségeit sem, hiszen a vásárhelyi guru azt is kijelentette az ATV-ben, hogy nem válogat a szövetségei tekintetében, tehát a "tiszták koalíciója" bármilyen szerencselovaggal, akár bűnözővel is paktumot köt, nincs is más feltétel, csak utálni kell Orbán Viktort. A műsorban szóba került a DK újabb aljassága, akik az egészségügyi dolgozókat hergelték hazugságaikkal, megfeledkezve arról, hogy ők akarnak kórházakat bezáratni és ők voltak azok, akik sosem emeltek bért semmilyen ágazatban, de a Párbeszéd újbudai megmondóembere is villant egyet, aki dühösen beszélt percekig a semmiről, a mennyországot is megígérve és a legsötétebb poklot hazudva a mai hazai állapotokról. Tanulságos, vicces, de egyben igazán dühítő Karanténvlogot láthattok, tartsatok most is velünk!Az újkommunisták számára a vallás, kereszténység és a nemzet még mindig szitokszó – Soltész Miklós államtitkár a Karanténvlogban
Eltelt egy újabb év, ismét itt a Karanténvlog, és hiába próbáltunk tiszta lappal nyitni, az ellenzék már január elején gondoskodott arról, hogy megmaradjunk a szokásos attitűdünknél: dühöngve röhögtünk egyet. Ebben Szabó Gergő és állandó vendégei, Szalai Szilárd és Dezse Balázs nagy segítséget kapott Soltész Miklóstól, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárától. Az ellenzék közös szeánszot rendezett január elején, ahol a kínlódó népszavazásukat igyekeztek népszerűsíteni, amely szerintük a kormányváltás előszobája. A választás évét is eltévesztő Dobrev és Karácsony csupán a szélsőbaloldali mantrában jeleskedtek, de Soltész Miklós rámutatott egyéb hiányosságaikra is. A műsorban szerepet kapott a nagy csapaton kívül Bangóné Borbély Ildikó is, a szocialisták nagy gyűlölködője, aki a határon túli magyarok ellen hergelt már 2004-ben is, most pedig a kormány családpolitikáját támadta. Szóba került a régi és új kommunisták által már évtizedek óta hangoztatott aljas toposz is, miszerint a vallás elavult dolog, az egyházak csupán néhány idős embert vonzanak, erre pedig a csattanós választ adtak a műsor résztvevői, akik együtt nézték meg a 2021-es adventi flashmob egyik részletét, ahol számtalan fiatal énekelt együtt a Mátyás-templomnál. A kommunisták számára láthatóan minden maradt a régiben, a nemzet, a kereszténység csupán szitokszó, a rombolásban élik ki magukat, máshoz nem értenek.A semmittevő, még a főpolgármester-helyettesi posztról is kirúgott Dorosz Dávid rákosista módon fenyeget, és országgyűlési képviselő akar lenni (videó)
Közeledik a karácsony, azonban a szeretet ünnepe a politikában nem tud gyökeret verni, csupán a számító és pánikot keltől szólamok érkeznek az egyesült ellenzék soraiból, a pozitív üzenetek ismét elmaradtak, ahogy ezt szomorúan tapasztalták a Karanténvlogban Szabó Gergőék. Szalai Szilárd és Dezse Balázs mellett most Bokor Gábor, a PestiSrácok.hu újságírója egészítette ki a csapatot, akivel tételesen kibeszélték a srácok a hét történéseit. Elsőként Márki-Zay "kapitány" került sorra, aki egyre kétségbeesettebben magyarázza milliókat dehonesztáló kijelentéseit, semmilyen megbánást nem tanúsítva, a csillagot is letagadva az égről. Márki-Zay egy lakossági fórumon a trágyával etetett gombák kitételt próbálta megmagyarázni, hasonló meggyőző erővel, mint amikor egy óvodás tagadja le, hogy bekakilt, miközben sáros a pálya. A Karanténvlogban a kapkodó, pánikban levő, de azért ordasakat hazudozó DK is szerepet kapott, akik félárbocon hergeltek a kormány járványpolitikája ellen, érveik ugyanis nem voltak. Dorosz Dávid volt főpolgármester-helyettes ismét kinyitotta a száját, ez pedig sok örömmel nem kecsegteti a normális embereket, hiszen Dorosz semmihez sem ért a felforgatáson kívül, még saját baloldali haverjai is megszabadultak tőle, hiszen a fővárosból távoznia kellett. Gondolhatjátok, hogy milyen szintű szakértelem rejtőzhet Dorosz agyában, ha még a nem túl magasra rakott mércét sem tudta megugrani Budapest vezetésében, most azonban teli szájjal szidja a kormányt és a körzet képviselőjét, Tuzson Bencét, aki ellen indulni fog áprilisban országgyűlési képviselőjelöltként. Végül Jakab Péter is szerepet kapott a műsorban, aki egyre inkább megfáradva hergel a kormány ellen, elárulva azokat, akik valaha jobboldali pártként szimpatizáltak a Jobbikkal, hiszen a pártot véglegesen Gyurcsány karmaiba taszította. Nézzétek most is a Karanténvlogot!Cseh Katalin ismét Brüsszelben könyörgött a genderelmélet magyarországi bevezetésének érdekében és a "szélsőjobboldali" magyar kormányt szidta – Harrach Tamás a Karanténvlogban
Ha péntek este 20 óra, akkor Karanténvlog a Pesti TV-ben, ahol Szabó Gergő és állandó vendégei, Dezse Balázs és Szalai Szilárd beszélget időnként dühöngve, időnként jókat nevetve az ellenzék őrültségein. Most péntek este Harrach Tamás, a XIII. kerületi önkormányzat fideszes képviselője, választókerületi elnök volt a srácok vendége, aki őszintén beszélt Angyalföld ügyes-bajos dolgairól, a szinte megdönthetetlen szocialista uralomról, és arról, hogy milyen ügyesen adja elő Tóth József MSZP-s polgármester saját vívmányaként a kormányzati pénzek kerületi felhasználását. A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése természetesen téma volt a Karanténvlogban, hiszen Karácsony Gergely még magához képest is bizonytalanabb volt, ám az egyértelmű tények tagadását azért nem adta fel, még akkor sem, amikor Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnöke kőkeményen felelősségre vonta és helyretette a baloldali főpolgármestert. A műsorban helyet kapott a hetekig pihentetett Dobrev Klára is, hiszen Gyurcsány felesége újult erővel hazudott és ígérte le az égről az összes csillagot, ám egy kis fenyegetésért sem ment a szomszédba. Végül a vergődő szocialista hergelők és a Brüsszelben ismét hazát áruló Cseh Katalin is figyelmet kapott, aki az uniós pénzek nagy barátjaként most épp szélsőjobboldalozott és a genderelméletet akarta lenyomni a magyar emberek torkán az EU segítségével. Nézzétek most is a Karanténvlogot, megéri!Akár az ötvenes években: Jakab Péter értelmiségi találkozót hívott össze, de kisnyilas keretlegényként hőbörgött és fenyegetett (Karanténvlog)
Rendhagyó csapattal állt fel a Karanténvlog ezen a pénteken, hiszen Szabó Gergő, Szalai Szilárd és Dezse Balázs mellett Bokor Gábor, a PestiSrácok.hu újságírója volt a negyedik vendég. A srácok el voltak kényeztetve, hiszen igazi gyöngyszemek kerültek terítékre ezen az estén. A legszínesebb pillanatot talán Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke szolgáltatta, aki zenei díjat alapított és gegbe illő önégetést csapott egy spontánnak beállított telefonbeszélgetés során, ahol az 5 százalék alatt álló párt vezetője úgy próbált fiatalokat megszólítani, hogy a karácsonyi ünnepélyeken előadott gitározásáról elmélkedett. Nála talán csak Jakab Péter villant nagyobbat, aki az értelmiséget hívta össze, mindezt egy igazi szélsőjobboldali keretlegény sármos attitűdjével. A Karanténvlog lecsapott Márki-Zay Péterre is, aki még mindig nem állt le a rezsinövelés ostoba szajkózásával, valamint az összeomlóban lévő német klímastratégia majmolásával, miközben a DK hergelési szintjére süllyedt. De ha már Gyurcsány pártja szóba került, természetesen a DK is szerepet kapott a műsorban, hiszen Arató Gergely, Feri egyik régi csatlósa a Fidesz által elkövetett választási csalás lehetőségéről beszélt, valamint aljas módon kijelentette, hogy amennyiben a Fidesz–KDNP nyeri az országgyűlési választásokat, azt csak csalás útján tudja elérni. Nézzétek most is a Karanténvlogot!A határkerítést hülyeségnek tartó szocialista megmondóember oktatta Orbán Viktort a migráció veszélyeiről – Karanténvlog Junghausz Rajmunddal
Junghausz Rajmund, az újbudai önkormányzat fideszes képviselője volt a péntek esti Karanténvlog vendége. Szabó Gergő állandó vendégei, Szalai Szilárd és Dezse Balázs szokás szerint a fedélzeten voltak, és így négyen nézhették meg Márki-Zay Péter brüsszeli térdeplését és fasisztázását. A Karanténvlog legénysége természetesen foglalkozott az újbudai eseményekkel, hiszen László Imre regnálása alatt egyre mélyebbre kerül a XI. kerület – remélhetőleg a sok fiaskó felébreszti az újbudai polgárokat. A műsorban szóba került a DK-s főkomcsi különítmény, akik újrakezdték az egészségügyi pánikkeltést, lelketlenül hergelve a magyar embereket, elfelejtve, hogy hányszor tört már bele a bicskájuk a gusztustalan tevékenységbe. A Karanténvlog nem hagyhatta ki a migráció miatt aggódó szocialista Harangozó Tamást, aki Orbán Viktornak esett neki, hogy be ne engedjen ide egy migránst sem. Tette ezt úgy, hogy 2015-ben a migrációt még álproblémának, a határkerítést pedig hülyeségnek tartotta. A srácok egyetértettek abban, hogy az ellenzék egyszerűen nem képes hitelesen képviselni önmagát, ellenben mindenféle szégyenérzet nélkül képesek véleményüket egyik pillanatról a másikra, egyik végletből a másikba irányítani. Nézzétek most is a Karanténvlogot, megéri!"Azt sem tudták, hol vannak" – így sértegette a Békemeneten részt vevő százezreket a "jobboldali" Márki-Zay (videó!)
A Karanténvlog ismét Szabó Gergővel a műsorvezetői székben futott neki a péntek estének a Pesti TV-n. Szalai Szilárd és Dezse Balázs állandó vendégek mellett a péntek esti meghívott Lévai István Zoltán választókerületi elnök, a XVIII. kerületi önkormányzat fideszes képviselője volt. A srácok gyorsan belelendültek, hiszen csak úgy sorjáztak az érdekes és meghökkentő témák, hiszen a Fővárosi Közgyűlés mellett a DK-s hazugsággyár újabb mesteri öngólja is szóba került. Lévai István Zoltán kifejtette, hogy a XVIII. kerületben is egymásnak esett a baloldal, hiszen Szaniszló Sándor, a MSZP-ből a DK-ba átigazolt politikus és csapata egymásnak feszült az előválasztás alatt a Kunhalmi Ágnes fémjelezte szocialista tömbbel. Egy dologról azonban mindkét tábor elfeledkezett már két éve, ez pedig a kerület fejlesztése, ami teljesen megtorpant. A Karanténvlog kitért Márki-Zay Péter újabb gusztustalanságára, hiszen ismét több százezer embert sértett meg, amikor a Békemenet résztvevőiről azt mondta, azt sem tudják, hogy hol vannak, miközben saját magát kinevettetve hozzátette, hogy a saját ellenzéki rendezvényére az időjárás és a fáradtság miatt nem ment el szinte senki október 23-án. Ezzel a kijelentéssel talán csak annyi az apró probléma, hogy október 23-án verőfényes napsütés volt, de a baloldali kamuhegyek nem véletlenül nőnek az égig. Végül Harangozó Tamás, az agresszív és ostoba szocialista megmondóember Orbán Viktorba kötött bele, miközben a pufajkás, 1956-ban a saját népe ellen felvonuló Horn Gyulát éltette. Nézzétek meg a műsort, ismét szókimondó és pörgős 45 percre számíthattok!Ajánljuk még

















