Pesti Srácok

szabó gergő

"Azt sem tudták, hol vannak" – így sértegette a Békemeneten részt vevő százezreket a "jobboldali" Márki-Zay (videó!)

Magyar ugar 2021 október 30.
A Karanténvlog ismét Szabó Gergővel a műsorvezetői székben futott neki a péntek estének a Pesti TV-n. Szalai Szilárd és Dezse Balázs állandó vendégek mellett a péntek esti meghívott Lévai István Zoltán választókerületi elnök, a XVIII. kerületi önkormányzat fideszes képviselője volt. A srácok gyorsan belelendültek, hiszen csak úgy sorjáztak az érdekes és meghökkentő témák, hiszen a Fővárosi Közgyűlés mellett a DK-s hazugsággyár újabb mesteri öngólja is szóba került. Lévai István Zoltán kifejtette, hogy a XVIII. kerületben is egymásnak esett a baloldal, hiszen Szaniszló Sándor, a MSZP-ből a DK-ba átigazolt politikus és csapata egymásnak feszült az előválasztás alatt a Kunhalmi Ágnes fémjelezte szocialista tömbbel. Egy dologról azonban mindkét tábor elfeledkezett már két éve, ez pedig a kerület fejlesztése, ami teljesen megtorpant. A Karanténvlog kitért Márki-Zay Péter újabb gusztustalanságára, hiszen ismét több százezer embert sértett meg, amikor a Békemenet résztvevőiről azt mondta, azt sem tudják, hogy hol vannak, miközben saját magát kinevettetve hozzátette, hogy a saját ellenzéki rendezvényére az időjárás és a fáradtság miatt nem ment el szinte senki október 23-án. Ezzel a kijelentéssel talán csak annyi az apró probléma, hogy október 23-án verőfényes napsütés volt, de a baloldali kamuhegyek nem véletlenül nőnek az égig. Végül Harangozó Tamás, az agresszív és ostoba szocialista megmondóember Orbán Viktorba kötött bele, miközben a pufajkás, 1956-ban a saját népe ellen felvonuló Horn Gyulát éltette. Nézzétek meg a műsort, ismét szókimondó és pörgős 45 percre számíthattok!

A józsefvárosi drogtanya anyatigrise szerint a magyar forradalmak tanítása helyett munkásmozgalmi történetekre van szükség az iskolákban

Magyar ugar 2021 augusztus 21.
Udvarhelyi Tessza nevét sokan nem ismerik, pedig ő Soros György józsefvárosi helytartója, hiába próbálja elviccelni ezt a tényt. A Pikó Andrást dróton rángató Udvarhelyi felforgató tevékenysége nem újkeletű, hiszen évek óta próbálkozik drogosokkal telerakni a kerületet. A baloldali polgármester alatt pedig szűk két év alatt ismét eluralkodott a káosz Józsefvárosban, és ebben természetesen Udvarhelyi keze vastagon benne volt. A szélsőbaloldali "civil" most a magyar forradalmakat fitymálta le és arra utalt, hogy nem ezeket kéne központi szerepbe helyezni az oktatásban, hanem az alulról szerveződő mozgalmakat, mint a munkásmozgalmat és a lakhatási mozgalmakat. Szabó Gergő ezen az estén Szalai Szilárddal és Dezse Balázzsal beszélgetett, és Udvarhelyi Tessza szélsőbaloldali förtelmein kívül szóba került még a DK-s Arató Gergely pofátlan hergelése is, aki 2010 előtt vastagon részt vett a magyar oktatási rendszer mélyrepülésében, ám most volt képe arról beszélni, hogy az Orbán-kormány teszi tönkre a pedagógusokat. Az MSZP végvergődésében pánikszerű retróakcióval jelentkezett, hiszen a kádári nosztalgia jegyében zöld Ladával forgattak a Balatonról "Szabad strandot" követelve. A retró gondolathoz szervesen hozzátartozott a véres kommunista Tanácsköztársaság belügyi népbiztosának, Landler Jenőnek a népszerűsítése is. Végül a vidéki embereket megalázó Jakab Péter és az újból óriási égést produkáló Kerpel-Fronius Gábor is helyett kapott a Karanténvlogban. Szabó Gergő mintegy két hónapra elköszönt mindenkitől egészségügyi okokból, azonban mindenkit vár vissza majd újból a Karanténba, ahol folytatódik a jól megszokott stílus és a kíméletlen komcsielemzés! Tartsatok most is velünk!

Börtön? Az semmi a fideszeseknek! – Kőkemény levadászásra készülhet a DK és Vadai Ágnes (Karanténvlog)

Magyar ugar 2021 augusztus 7.
Elvileg még nincs kampány, de az ellenzék folyamatosan emeli a tétet, lassan a halálos fenyegetések mindennapjait élhetjük át a "demokraták" segítségével. Ebben Gyurcsány és pártja mindig is élen állt, a Momentum igyekszik fenyegetni, de őket lassan senki sem veszi komolyan. A Karanténvlog sok brutális videót elemzett már, amelyet a komcsik és a libsik jegyeznek, de Szabó Gergő és vendégei, Dezse Balázs és Bokor Gábor is meghökkent, amikor Vadai Ágnest hallgatta, aki szerint a börtön egy visszafogott megoldás a fideszesek részére. A péntek esti Karanténvlogban Vörös Tamás, a józsefvárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője volt a vendég, aki testközelből élhette át a baloldal elképesztő rombolását a VIII. kerületben, hiszen Pikó Andrásék bő másfél év alatt ismét drogtanyává és szemétteleppé silányították a jobb sorsra érdemes kerületet. A srácok kendőzetlenül beszéltek Cseh Katalinról is, aki az édesapjával közös cégeivel trükkös módon szerzett közel 5 milliárd forintot, most mégis van bőr az arcán a korrupció ellen hadoválni, emelve a tétet, hiszen Kármán Irénnel karöltve készítettek videót, aki az egyik legnagyobb bűnöző, Portik Tamás régi kapcsolata volt és még a baloldal is szívből utálja. Végül a Karanténvlog résztvevői sírva nevettek a szocik újabb elmebeteg performanszán, akik térdig tapicskoltak a Velencei-tó iszapjában, miközben a tó állapotáért is Orbán Viktort tették felelőssé. Aki megnézi a Karanténvlogot, most sem csalódik!

Karanténvlog: Aljas tanácsköztársasági felforgatásba kezdett Karigeri levitézlett haverja, aki még a balliberális brigádnak sem volt jó főpolgármester-helyettes (videó!)

Magyar ugar 2021 július 31.
Karácsony Gergely próbál egyre keményebb lenni, hiszen a "mama kedvence" attitűd egyelőre csak Budapesten vált be. Lehet-e vajon mindenkinek megfelelni valódi karakter nélkül, vagy két szék közül a pad alá esik a magát napi szinten áldozatpózba vágó, hazudós főpolgármester? Többek között erről is beszélgettek péntek este a Karanténvlogban a srácok, Szabó Gergő és állandó vendégei, Dezse Balázs és Szalai Szilárd. Negyedikként Szerencsés Szabolcs csatlakozott, a konzervatív, jobboldali muszlim divattervező, akit több mint 100 ezren követnek a TikTokon, ahol folyamatos, durva cenzúra működik, természetesen csak a jobboldali tartalmakra nézve. Szabit is többször letiltották, amiről mesélt is a műsorban, azonban azt a Karanténvlog legénysége sem tudta megfejteni, hogy vajon milyen valódi okot találhattak a liberális cenzorok a kitiltásra. A műsorban szokás szerint megvillantak az ellenzék nagyágyúi, hiszen Korózs Lajos ostobasága és a momentumos Hajnal Miklós szánalmas zöld szlogenjei nem maradhattak ki a Karanténvlogból. Végül Dorosz Dávid is helyet kapott, Karácsony Gergely levitézlett főpolgármester-helyettese, aki félelmetes tanácsköztársasági demagógiával szidta a kormányt és jó kommunistaként azzal vádolta Orbán Viktort, amit ő és a haverjai csinálnak: az ország függetlenségének feladásával, a haza kiárusításával és a szuverenitás megszüntetésével. Nézzétek most is a Karanténvlogot, kemény beszólások, izgalmas párbeszédek és zéró tolerancia a komcsiknak!

Dobrev két perc alatt annyit hazudott, mint Gyurcsány az őszödi beszédben – Gyurákovics Andrea a Karanténvlogban

Magyar ugar 2021 július 24.
Sokszor mondják, hogy már kínjában nevet az ember, ez pedig a péntek Karanténvlogra is igaz volt, hiszen Szabó Gergő és vendégei a baloldal szánalmas heti felhozatalán időnként dühöngtek, de inkább nagyot nevettek. Dezse Balázs és Szalai Szilárd szokás szerint a fedélzeten volt, a Karanténvlog vendége pedig Gyurákovics Andre, a IX. kerületi önkormányzat fideszes frakcióvezetője volt, akivel természetesen nem lehetett megkerülni Baranyi Krisztina eszement másfél éves kerületrombolását. Volt itt BLM-szobor, folyamatos provokáció, füvesasszony, csak munkát nem sikerült felmutatni a baloldali harcok mellett. A Karanténvlog mindig lecsap az ellenzék legostobább és legaljasabb húzásaira, ez most sem volt másképp, hiszen Dobrev Klára két perc alatt többet hazudott, mint a férje egy év alatt, Gyurcsányné célja természetesen a hergelés és hamis információk terjesztése volt. Szóba került a magából végleg bohócot csináló Fegyőr is, aki a teljes kormány lemondását követelte, elképesztően nagy és rögtön cáfolható hazugságokra hivatkozva. A műsorból nem maradhatott ki Cseh Katka ügye sem, hiszen az uniós pénzek nagymestere, aki apuci céghálójának részeseként közel 5 milliárd forintot kapott az uniótól, nem képes egyenesen válaszolni az ezt firtató kérdésekre, inkább jó kommunistaként visszatámad. De ha már kommunista, akkor helyet kapott az MSZP főkomcsi nagyágyúja, a mindig csípőből kamuzó Komjáthi Imre is, végül a Jobbik hihetetlen "frappáns" közleményével zárták az adást Szabó Gergőék. Nézzétek mindenképpen a Karanténvlogot, a nevetés ismét garantált volt!

Meddig gurul a gyógyszer? Bangóné kioktatta a kormányt: szerinte a baloldal a családbarát, Orbánék pedig nyomorba taszították a magyarokat – Ábrahám Robi a Karanténvlogban

Magyar ugar 2021 július 10.
Ha péntek este 20 óra, akkor Karanténvlog a Pesti TV-n, ahol Szabó Gergő és vendégei, Dezse Balázs és Szalai Szilárd szedik ízekre minden héten az ellenzék legnagyobb baromságait. Ezekből pedig mindig van elég, ezért sokszor tényleg kevés az a 45 perc, ami rendelkezésre áll. A mostani pénteken Ábrahám Robi volt a srácok vendége. A Pesti TV műsorvezetője hozta a formáját, szókimondó és ironikus gondolatai tűpontosan találtak be. Mielőtt a heti szenny górcső alá került volna, egy évekig Kanadában élt magyar ember ajándékával kezdődött a műsor, aki az északi sarkkör közelében is büszkén felhúzta a magyar zászlót a háza elé. Az összetartozás ereje mindig nagy erőt ad a magyarságnak, ezt egyre többször láthatjuk. A Karanténvlognak tehát bőven volt dolga, hiszen itt volt Dobrev Klára, aki képes volt az Európai Parlamentben ismét a saját hazája ellen köpködni, arra kérve az európai döntéshozókat, hogy vonják meg a pénzt a magyar emberektől, csak azért, hogy ők valahogy hatalomra kerüljenek. A viperaméregből jutott Cseh Katalinnak is, aki ugyancsak hasonlóra kérte az EP-képviselőket, de ezen kívül elismételte, hogy Magyarországon nincsenek jogaik a homoszexuálisoknak, atrocitások érik őket és Orbán Viktor diktatúrájától szenvednek a magyarok. Egyik nagy kedvencünk, Bangóné is megjelent a Karanténvlogban, akinek volt bátorsága a kormány családbarát intézkedéseit támadni. Az a Bangóné, aki Gyurcsány mellett 2010 előtt jeleskedett a magyar családok megsarcolásában és a közvagyon szétlopásában. Végül Jakab Péter kommunista módon összevágott videójával is foglalkoztak a srácok, aki nagy, baráti lapogatások és kézfogások közepette próbált ismét a nép egyszerű gyermekének tűnni, de aki látta legutóbb akcióban, tudja, hogy milyen az, amikor Jakab végre tényleg találkozott a magyar melóssal.

Vérlázító hazugság a magyar emberekről külföldön: Cseh Katalin szerint bántják és zaklatják hazánkban a homoszexuálisokat, ezért kell átmosni a gyerekek agyát

Magyar ugar 2021 július 3.
A péntek esti Karanténvlog a szokásosnál is több témát vonultatott fel, hiszen Szabó Gergő vendégei nemcsak a szokásos belpolitikai eseményekről beszélgettek, hanem Skype-on kapcsolták Szerencsés Szabolcsot, aki több mint 100 ezer fős követőtáborral rendelkezik a TikTokon, azonban konzervatív nézetei miatt folyamatosan letiltják a liberális elfogadóemberek. Dezse Balázs és Szalai Szilárd szokás szerint a fedélzeten kommentálta az eseményeket, Szerencsés Szabi pedig elmesélte, hogy a XI. kerületben elszaporodó csótányokat irtotta egyik este, amiről rövid videót csinált, megszólítva a DK-s polgármestert, László Imrét és Karácsony Gergely főpolgármestert – ez pedig tiltást ért. A srácok e heti vendége Lindmayer Viktor volt, a Fidesz–KDNP terézvárosi önkormányzati képviselője, aki a VI. kerületi szivárványkoalíció belső egyenetlenségeiről, vitáiról és a kerületet vezető momentumos Soproni Tamás tehetetlenségéről beszélt a Karanténvlogban. De a néző szembesülhet Cseh Katalin nettó hazaárulásával is, aki a CNN-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy Magyarországon bánták és vegzálják a homoszexuálisokat. Az MSZP világbajnok 20 másodperces sajtótájékoztatója is szóba került a műsorban, valamint Dobrev Klára és Kálmán Olga újabb viperamérge, akik elképesztő hazugságokkal hergelik tovább a magyar embereket. Végül a Karanténvlog résztvevői beszélgettek hazánk V4-es elnökségéről – kicsit furcsa is volt, hogy nem az ellenzék eszement őrültségeit kellett fogcsikorgatva, vagy nagyokat nevetve elemezni, hanem Orbán Viktor tiszta és világos szavait és jövőképét. Nézzétek meg a Karanténvlogot, most is megéri!

A DK az ötvenes éveket idéző kolhozosításban látja a jövőt, maszturbáló „művészt” támogat a gyurcsányista László Imre a tartalékait felélő Újbudán

Magyar ugar 2021 június 26.
Ahova lépünk, szivárvány terem – akár ez is lehetett volna a mottója a Karanténvlog péntek esti témáinak, hiszen Szabó Gergő és vendégei lépten-nyomon belefutottak az agresszív LMBTQ-lobbi mindent leuraló szivárványába. Dezse Balázs és Szalai Szilárd mellett Csernus László, a Fidesz–KDNP újbudai önkormányzati képviselője volt a srácok vendége, aki a legutóbbi XI. kerületi képviselő-testületi ülésről hozott egy izgalmas részletet, amelyben a kerület gyurcsányista polgármestere csinált ismét hülyét magából, hiszen László Imre egy „kultúrmasztit” hirdető LMBTQ-aktivistát tud támogatni pénzzel, de egyébre már nincsen tartalék a kerületben. Hihetetlen, de a Karanténvlogban a magyar labdarúgó-válogatott Eb-sikereiről sem lehetett csak úgy simán, tisztán sportszempontból beszélgetni, hiszen agresszív szivárványos német fogadóbizottság vegzálta a magyar szurkolókat Münchenben is. A műsorban szóba került még Dobrev Klára és a régi tsz-eket visszasíró DK-s „agrárpolitikus” is, akik az 1950-es éveket idéző kommunista kolhozosításról hadováltak, de nem maradhatott ki Fekete-Győr András sem, aki angol nyelvű hadoválásában hazug módon szidta a kormányt, amely szerinte folyamatos támadás alatt tartja a homoszexuálisokat, és a magyar–német meccs előtt azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a magyar szurkolók szivárványszínű karszalagot viseljenek. Végül az MSZP főkomcsija, Komjáthi Imre is terítékre került, aki nem tudott örülni a több mint 500 milliárdos támogatásnak, amit a kormány a magyar társadalomnak nyújt, ezért zavaros fröcsögéssel próbált kitérni a tények elől. Nézzétek most is a Karanténvlogot, higgyétek el, megéri!

Sehol nincsenek Karigeri nemzetközi kapcsolatai, megint lódított a méhlegelők császára – dr. Szalay Péter a Karanténvlogban

Magyar ugar 2021 június 19.
Vadai Ágnes lett a hét gyűlölködője, Karácsony Gergely és Jakab Péter pedig megosztott díjat kapott bődületes hazugságok kategóriában. A Gyurcsányba szerelmes DK-s boszi a pedofiltörvényt félretolva páros lábbal szállt bele a katolikus egyházba és a papokba, Karigeri híres és beharangozott nemzetközi kapcsolatairól is lehullott a lepel, végül Jakab Péter átlátszó hazugságát is kibeszélte Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd. A Karanténvlog vendége péntek este dr. Szalay Péter, a Fidesz-KDNP XIII. kerületi önkormányzati képviselője volt, aki a kerület jó ideje hivatalban lévő "emberarcúnak" szánt szocialista polgármesteréről, Tóth Józsefről árnyalta kissé a túlságosan fényes képet, hiszen Angyalföldön sem minden fenékig tejföl. A srácok idegeskedtek egyet Vadai Ágnesen is, aki számára a pedofiltörvény nem jelent semmit, szerinte az igazi törvény az lenne, ha csak és kizárólag a katolikus papokat vizsgálnák és büntetnék. Karácsony Gergely pökhendi szavai is megihlették a Karanténvlog résztvevőit, ugyanis a főpolgármester különös érzékkel indította el a rakétákat, melyek szerint neki van az ellenzékiek közül a legnagyobb nemzetközi kapcsolatrendszere, hiszen napokon belül több miniszterelnökkel is találkozni fog. Ez végül megint ordas kamunak bizonyult, ahogy Jakab Péter keménynek szánt, de szánalmas szavai, aki fideszes képviselők parlamenti kivonulását kérte számon a kormánypártokon. Jakab csak azt apróságot felejtette el, hogy két héttel korábban pont a Jobbik vonult ki az Országgyűlésből. De aki nézi a Karanténvlogot, megtudhatja azt is, hogy vajon mennyi lehet még hátra a végelgyengülésben vergődő szociknak, akiknél egyre többen hagyják el a süllyedő hajót. Nézzétek most is a Karanténvlogot, megéri!
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.