szabó tímea
Juhász Hajnalka: Daniel Freund személyeskedett, a beszámolónkat meg sem hallgatta
Szabó Tímea még önmagán is túltett, felszólalásában Böjte Csaba testvért gyalázta. Elmondta, hogy nemrég elítéltek egy nevelőt, aki Böjte Csaba egy otthonában rendszeresen bántalmazott gyermekeket. A politikus szerint Böjte atya áldozatnak állítja be magát, de nem ő az áldozat, hanem a gyermeke. Szerinte a kormány kétszínű politikát folytat, hiszen a történeteket nem ítélte el. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára minderre közölte: a kormány mindenkit elítél, aki gyermekekkel szemben bármilyen erőszakot elkövet, ez ugyanis elfogadhatatlan. A kormány kezdeményezésére szigorították a szabályokat az ilyen elkövetők esetében, és népszavazást is indítottak a gyermekvédelem ügyében - mondta. Hozzátette: az ellenzék ezzel szemben érvénytelen szavazásra buzdította az embereket a referendumon, mert ennyire volt fontos a gyermekvédelem az ellenzéknek. Kifogásolta, hogy a képviselő éppen Böjte Csabát támadja, aki - mondta - rengeteget tett a gyermekek megsegítéséért, erre tette fel az életét. Lőcsei Lajos, a Momentum képviselője szerint Budaházy György és társai személyében veszélyes bűnözőket engedett szabadon Orbán Viktor miniszterelnök. Úgy értékelt, morálisan vállalhatatlan Orbán Viktor döntése. Bírálta azt is, hogy Ferenc pápa magyarországi látogatására hivatkoztak a kegyelem megadásakor. Majd így folytatta, sajnálatos, hogy a rendszer fenntartásához "mindenre is képes fasiszták kellenek." A PestiSrácok folyamatosan frissülő tudósítását olvashatják a hétfői plenáris ülésről.Ezúttal az anyák napi ünnepély reggelén próbálták meg bíróság elé hurcolni Füssy Angélát – Legyen vége már!
Zirchez közeli otthonából, kisgyermeke mellől, ma hajnali ötkor próbálta meg előállíttatni Füssy Angéla kolléganőnket a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírőnője a nemrég felmentett Szeviép-vezér, Pistrui László feljelentése nyomán. Mint már többször, ezúttal is megütközést keltett a kis bakonyi falu lakóiban, hogy a rendőrség hajnalban akciózott kolléganőnk háza előtt. A bírónő később elfogatóparancs kiadásával fenyegetőzött, ám végül elfogadta, hogy Füssy Angéla a pesti tárgyalás helyett óvodás gyermeke első anyák napi ünnepségén szeretne részt venni. A durva incidens újabb példa arra, hogy alapjaiban fenyegeti a sajtó szabad működését a rágalmazás büntető törvénykönyvi szankcionálása, amely magánvádas feljelentések nyomán bűnözőként kezeli a munkájukat végző újságírókat, két év letöltendő börtönnel és szakmájuktól való örökös eltiltással fenyegetve őket. A Fidesz–KDNP-frakció végre mentesítené a sajtót ezektől az eljárásoktól, a törvénymódosítás múlt szerdai vitájában ugyanakkor a teljes (a Jobbikkal kiegészült) baloldal indulatosan érvelt a mostani szabályozás megtartása mellett. Szabó Tímea azt is megígérte: az Alkotmánybíróságig viszi az ügyet, ha a kormányoldal enyhíteni merészel a szabályokon.Orbán Viktor: középületeket rongálni, építési területre betörni és rendőrt dobálni nem törvényes – Kövessék velünk élőben!
Az azonnali kérdések és válaszok órájában a képviselők a miniszterelnököt kérdezték aktuális ügyekről a parlamentben, amelyek között az is szerepelt, hogy a Karmelita kolostor előtti tüntetést elítéli-e a miniszterelnök, de megtudtuk azt is, hogy nem kell aggódniuk a magyar munkavállalóknak, hiszen ha lesz is külföldi munkaerő az akkumulátorgyárakban, a magyarok elsőbbséget élveznek. A pedagógusok béremelése és a kisvállalkozók támogatása pedig Brüsszel kezében van. Kövessék velünk élőben!Ragaszkodnak a baloldali képviselők ahhoz, hogy bűnözőt lehessen csinálni a munkájukat végző újságírókból
Az újságírói szakma alapjaiban véve nem tartozik a legegyszerűbb szakmák közé, az újságírók életét pedig tovább nehezíti a Büntető törvénykönyv (Btk.) sajtótermékekre és médiaszolgáltatókra vonatkozó rágalmazási és becsületsértési passzusa, hiszen akár két évig terjedő börtönbüntetést is kaphat, aki az igazság kutatása közben vétkezik. Ez azonban most változhat, ugyanis a Transzparens Újságírásért Alapítvány a kormánypártokhoz fordult emiatt, és ha átmegy az Országgyűlésen a törvénymódosítás, akkor a jövőben nem lenne büntethető rágalmazás és becsületsértés miatt, aki azt a közügyek szabad megvitatásakor, sajtótermékben vagy médiaszolgáltatás útján követi el, feltéve, hogy cselekménye nem irányul a sértett emberi méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására. A baloldali képviselőknek persze vannak ellenvetéseik: Szabó Tímea például már azt vizionálja, hogy azért van a lazításra szükség, hogy a közelgő önkormányzati és EP-választáson szabadon lehessen gyalázni a másikat, illetve portálunk főszerkesztőjének, Huth Gergelynek az üggyel kapcsolatos öröme is fáj Szabónak. A DK-s Arató Gergely úgy véli, a Fidesz így akarja védeni az újságíróit, a szocialista Vajda Zoltánnak pedig gyanús, hogy eddig mindig szigorított a kormány a Btk-n, viszont most enyhíteni akar. Mindeközben a Jobbik annyira megszelídült, hogy már nem tartja jónak a szélsőséges gondolkodást a média területén sem.Gyurcsányék most éppen Bősz Anett főpolgármesteri ambícióival terelgetik Karácsony Gergelyt
Egyértelműen Bősz Anett lesz a DK főpolgármester-jelöltje, ha a párt végül úgy dönt, hogy nem áll be Karácsony Gergely mögé az önkormányzati választáson – állították egybehangzóan a Magyar Nemzet a baloldal belső ügyeire rálátó forrásai. Elmondásuk szerint Karácsonynak őszig van ideje arra, hogy Gyurcsány Ferenc elvárásának eleget téve „harcoljon” a kormánnyal, illetve személyes támogatottságát növelje.Szabó Tímea szerint idegrendszeri károsodást okoz a gödi akkumulátorgyár a gyerekeknek
Folytatta a munkáját ma a parlament, ahol az azonnali kérdések és válaszok órájában a képviselők több témában is kérdezték a miniszterelnököt, de mivel Orbán Viktor a mai ülésen nem vett részt, az ügyekben kompetens helyettesei adtak választ a kérdésekre. Szó volt az ülésen a többi között a hétvégi gödi tüntetésről az akkumulátorgyár ellen, ami Szabó Tímea szerint idegrendszeri károsodást okoz a gyerekeknek, de a 2022-es állítólagos választási csalásról, Paks II-ről és a demográfiai mutatók javításáról is vitáztak a képviselők. Zsigmond Barna Pál pedig arról beszélt, hogy „aki kicsit is figyeli a közélet történéseit, azt láthatja, hogy mintha szintet lépne a Magyarországra nehezedő nyomásgyakorlás”. Az államtitkár szerint ez a nyomásgyakorlás már a szövetségeseinktől is érezhető.Gyurcsány hadiösvényre lépett, kőkeményen leosztotta a tehetségtelen baloldalt a nemzet szemkilövetője, csak magát felejtette ki a sorból (Karanténvlog)
Ritkán történik meg, hogy Gyurcsány Ferencnek igazat adunk, de ha már meg kell tennünk, legyünk méltányosak, ezt pedig a Karanténvlog némi kaján vigyorral az arcán ezt meg is tette. A szemkilövető egy fiatalos – cseppet sem erőltetetten megszervezett – bolsevik fórumon fakadt ki és osztotta ki a baloldali térfélen található szinte összes politikust, aki nem a szektájában képzeli el az életét. Gyurcsány tehetségtelennek, gyengének és középszerűnek festi le a többi baloldali próbálkozót, amivel nehéz vitatkozni, saját magát viszont tisztességesnek, becsületesnek és hazafinak, ami viszont bődületes hazugság. Az őszödi böszme ugyanakkor rátapintott a lényegre, amit a Karantén hosszasan ki is beszélt, miszerint teljes a káosz a baloldalon, azonban minden normális gondolkodású ember tudja, hogy Gyurcsány, az erkölcsi nulla, az országromboló valójában nemcsak, hogy nem alternatíva, hanem az apokalipszis elszabadulásának alapköve. Így hiába van részben igaza, ezáltal mindenki számára megvilágosította, hogy miért nem szabad támogatni a jelenlegi baloldalt, ahol versenyre kelnek a tehetségtelenek a rosszindulatúakkal, építkezésre azonban senki sem alkalmas. A nihilt a Karantén a Momentum kordonbontó zsúrfiúival és Szabó Tímea újabb primitív és hergelő rikácsolásával támasztja alá, mindenképpen nézzétek meg adást és iratkozzatok föl a csatornánkra!Szabó Tímea szerint "nem maradt más választás, mint feljelenteni Orbán Viktort"
A Párbeszéd feljelenti Orbán Viktor miniszterelnököt és "fideszes társait" rémhírterjesztésért - közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője pénteken sajtótájékoztatón.Most már nevében sem Magyarországért dolgozik a Párbeszéd
Nagyrendezvényt tartott a Párbeszéd, amelyen kiderült, ki vezeti a törpepárt EP-listáját, és az is, hogy a formáció új nevet kap. Legutóbb a Jobbik hajtott végre ilyen "radikális" változtatást. Úgy tűnik, hogy ha egy pártnak nem igazán vannak szavazói, akkor a névváltoztatás az egyetlen, amivel még feltűnést kelthetnek. De nem baj, legalább őszinték: már nem állítják, hogy Magyarországért dolgoznak.Ajánljuk még
















