szakszervezetek
Rezsicsökkentést követelnek a német szakszervezetek is
A lakossági energia árának korlátozását sürgeti a legnagyobb német munkavállalói érdekképviselet, a szakszervezetek országos szövetsége (DGB). Yasmin Fahimi, a DGB vezetője egy vasárnapi lapinterjúban kiemelte, hogy az energia drágulása és az egyre magasabb infláció gazdasági és társadalmi vészhelyzetet eredményezett.Márki-Zay Péterrel olyan tárgyalni, mintha egy vezérigazgatóval beszélgetne az ember – mondja a bakizó házi kommunista (videó)
Komjáthi Imre, Márki-Zay szakszervezeti embere szerdán csatlakozott a főnök bakiparádéjához – csak másodjára tudta kimondani, hogyan zárkóztatnák fel az alacsony fizetéseket. Szegény nem szokott az ilyen parádéhoz. Ő más műfajban jó, például abban, hogyan kell tárgyalni egy vezérigazgatóval. Igen, ezt ő maga mondta el egy rádióműsorban. És nem fogják kitalálni, ki az ő vezérigazgatója: maga MZP.Nyugalomra, békére, a gyerekek és a szülők érdekeinek tiszteletére kér az Emmi
Nyugalomra, békére, a gyerekek és a szülők érdekeinek figyelembe vételére kérjük a pedagógus szakszervezeteket – írta keddi közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma a pedagógus szakszervezetek akciójára reagálva.Kapaszkodjanak meg: az MSZP láncra vert „vörös ökle” lett Márki-Zay „szakszervezeti kapcsolattartója”
„Végtelenül tisztességes, jó embernek tartja” Komjáthi Imrét Márki-Zay Péter, ezért (is) kérte fel arra, hogy ő legyen a kapocs a szakszervezetek és a „fantáziaországot” irányító kormány között. A Hírklikk értesülése szerint Márki-Zay Péter szombaton vett részt az MSZP választmányi ülésén, ahol a kommunista utódpárt elnökhelyettesét, Komjáthi Imrét kérte fel arra, hogy tartsa a kapcsolatot árnyékkormánya és a szakszervezetek között.Dr. Ceglédi Zoltán humorista észrevette a "viccet" a kötelező oltás ellen tiltakozó pedagógus szakszervezeti vezetők mondandójában!
Megtalálta a kötelező oltás ügyében a pedagógus szakszervezetek főokosait Ceglédi Zoltán. A jogi végzettséggel rendelkező politikai tanácsadó és humorista a Népszava cikkéből szemezgetve arra hívta fel a figyelmet, hogy a pedagógusok érdekképviselete egymással teljesen ellentétes kijelentéseket tesz a járványügyi védekezéssel kapcsolatban. Hol azért harcolnak, hogy vegyék őket előre az oltási kampányban, hol azért tiltakoznak mert számukra kötelező lesz az oltás.Több ezer francia rendőr tüntetett a nemzetgyűlés előtt Párizsban
Több ezer francia rendőr tartott szerdán tiltakozó megmozdulást a nemzetgyűlés épülete előtt a közelmúltban őket ért támadások ellen. A rendezvényen a teljes politikai elit, köztük Gérald Darmanin belügyminiszter is részt vett. A megmozdulás fő kiváltó oka az volt, hogy a rendőrségi szakszervezetek a rendőri erőkre támadók kötelező minimumbüntetésére vonatkozó követelését nem vette figyelembe a kormány.Többnapos sztrájk lehet a BKV-nál, mert Karácsonyék nullaszázalékos béremelést adnának a dolgozóknak
A BKV igazgatósága néhány nappal azután fogadott el nullaszázalékos béremelést tartalmazó üzleti tervet a 2021-es esztendőre, hogy a bérszövetségbe tömörült fővárosi cégek (a BKV és a BKK mellett a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., valamint a Budapest Közút Zrt.) március 19-én kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztek a bértárgyalások mielőbbi eredményes lezárásáért. A cégek vezetőivel a főváros is egyeztetett, ám utóbbi képviseletében Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes továbbra is elzárkózott a béremeléstől, forráshiányra hivatkozva. Reálértékben csökken a BKV dolgozóinak fizetése, amennyiben a Karácsony Gergely vezette főváros továbbra is elzárkózik a béremelés elől. A cég számos munkatársa már jelenleg is 80-100 ezer forinttal kevesebbet visz haza a túlóra-lehetőségek beszűkülése miatt. Egy hónapon belül többnapos munkabeszüntetés indulhat – derült ki a Magyar Nemzet cikkéből.Plakátkampányra van pénz, formaruhára már nem jut a BKV-nál
Eredménytelenül zárult csütörtökön a BKV vezetése és a szakszervezetek közötti konzultáció a formaruha-szabályozásról – írta meg a Világgazdaság. Hozzátették: a cég egyoldalú munkáltatói intézkedésként vezeti be idén az egyenruhához kapcsolódó pontrendszert. Gulyás Attila VTDSZSZ-elnök szerint egy dolgozónak átlagosan arra van lehetősége, hogy két inghez és egy nadrághoz jusson hozzá. A szakszervezetek kompromisszumos javaslata legalább két nadrág, négy ing és egy pulóver volt. Katasztrofális a helyzet, akinek van is már formaruhája, annak sem adtak ki legalább egy éve újat – összegzett röviden a lapnak az érdekképviseleti vezető. Mint ismert, közben a Karácsony Gergely vezette főváros tízmilliókból hirdeti, hogy nincsen pénze.Ajánljuk még