szakszervezetek
A Posta az alapbéren felül 8,5 milliárd forintot fordít a dolgozók keresetének növelésére az idén
A Magyar Posta az idén az alapbéren felül, egyszeri kifizetések formájában 8,5 milliárd forintot fordít a dolgozók bérhelyzetének javítására - mondta a társaság vezérigazgatója szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.Ellenzéki pártok és szakszervezetek a szociális dolgozók egyszeri bérkiegészítését sürgetik
A szociális dolgozók számára az egészségügyben adott juttatáshoz hasonló, egyszeri, 500 ezer forintos bérkiegészítést követeltek a parlament ellenzéki frakciói és szakszervezetek, miután szerdán, Budapesten egyeztetést folytattak az ágazat helyzetéről.A rabszolgatörvényként elhíresült túlmunkakerettel alig élnek a cégek
Elvétve akad olyan cég, amely az év vége felé közeledve annyira kimerítette túlórakeretét, hogy a törvény által január óta lehetővé váló magasabb óraszámról egyezkedjen a munkavállalókkal – írja a Magyar Nemzet hétfői számában, érdekképviseleti beszámolókra hivatkozva. A lap úgy tudja, a szakszervezetekhez nem érkeztek tömegesen jelzések arról, hogy a vállalkozások a januártól megengedett, nagyobb túlóraszám bevezetésére készülnek.A szakszervezeti szövetség magasabb bért és több jogot követel a munkavállalóknak
Tisztességes bért, napi legfeljebb nyolcórás munkaidőt, ötnapos munkahetet, s általában is több jogot követel a munkavállalóknak és a szakszervezeteknek a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a szerdán, a munka ünnepe alkalmából kiadott nyilatkozatában.Alternatív parlament felállításával készül az ellenzék a március 15-i nemzeti ünnepre
A korábbiakhoz képest új szimbólumokkal, alternatív parlament felállításával, tizenkét ponttal és azonos transzparensekkel készülnek a március 15-i nemzeti ünnepre az ellenzéki pártok, s a hozzájuk kötődő civil és szakszervezetek — derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumból. A hármas egységbe tömörülő ellenzék össztársadalmi önszerveződést, mozgalmat szeretne hirdetni.A szakszervezetekkel is találkozik a magyar ellenzékkel kampányoló Timmermans
Egyeztetésre hívta a rabszolgatörvényről a magyar szakszervezeteket Frans Timmermans, az európai baloldal csúcsjelöltje - írja a Magyar Nemzet. Az MSZP és a Magyar Szakszervezeti Szövetség közreműködésével szervezett találkozóra már a bizottság alelnökének holnapi, budapesti érkezését követően sor kerülhet — tudta meg lapunk. Szalai Piroska munkaerő-piaci szakértő szerint nyilvánvaló, hogy a találkozó politikai célú, mivel a munkavállalók kerültek az Európai Parlament (EP) kampányának középpontjába. A munkáltatók továbbra sem éltek a megemelt túlóra- és munkaidőkeret lehetőségével, ráadásul a közbeszédből is kikopott a rabszolgatörvényezés.Palkovics Imre: Semmi sem lesz az országos sztrájkból
Az országos sztrájkból semmi nem lesz – vélekedett Palkovics Imre a Magyar Hírlapnak adott interjújában. A Munkástanácsok elnöke úgy vélte, a szombati megmozdulások pártpolitikai indíttatásúak. Ugyanakkor hozzátette, sajnálatos, hogy a kormány nem hajlandó tárgyalni a szakszervezetek azon részével sem, akik pártsemlegesen, pragmatikusan a munkavállalók érdekeit igyekeznek megvitatni.Két számjegyű béremelés jöhet idén is az iparkamara és szakszervezetek szerint
A versenyszférában az idei átlagos béremelés mértéke várhatóan meghaladja majd az év végén megkötött megállapodásban foglalt nyolcszázalékos bérajánlást, és két számjegyű béremelés lehet 2019-ben is - mondta a Magyar Időknek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. A lapnak nyilatkozó szakszervezeti vezetők szintén tíz százaléknál nagyobb mértékű béremelésekben bíznak a most folyó vállalati bértárgyalásokon.Önként lemondhat a megemelt túlórakeret lehetőségéről a Tesco
A Tesco Globál Áruházak Zrt. lehet az első multinacionális cég, amely megállapodásban vállalja több, mint tizenhatezer munkavállalója felé, hogy a következő két évben nem alkalmazza a túlóratörvény által megengedett négyszáz órás munkaidőkeretet – írta a Magyar Idők szerdán.Ajánljuk még