szakszervezetek
A haladó Nyugaton már megszűnőben a nyugdíj
Több mint harmincezren vonultak utcára szerdán a belga fővárosban, miután a legnagyobb szakszervezetek közös tiltakozást hirdettek a kormány nyugdíjpolitikája ellen. A helyi sajtó beszámolói szerint a menet délelőtt indult meg a városközpontban.Több mint százezren vonultak fel a moszkvai Vörös téren
Több mint 130 ezren vonultak fel a munka ünnepe alkalmából a moszkvai Vörös téren kedden Oroszország Független Szakszervezetinek Föderációja és a kormányzó Egységes Oroszország Párt szervezésében. Az egyébként rendezetten lezajlott demonstráción a hatóságok előállítottak kéttucatnyi aktivistát. Az olasz szakszervezetek a munkahelyi biztonságért tüntettek.Szakszervezetek: meg kell újulni és erősödni
A szakszervezeteknek meg kell újulniuk és erősödniük - hangsúlyozta Nagy Viktória, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) Ifjúsági Tagozatának elnöke kedden, amikor a Városligetben a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a SZEF és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) vezetői megkoszorúzták az első magyarországi szabad majális emlékkövét.Már létező fórum létrehozásával kampányolnak Karácsonyék
Kampánycélra használhatja a szakszervezeteket az MSZP–Párbeszéd – tudta meg a Magyar Idők. A baloldal „szakértői gárdája” továbbra sem adott választ az érdekképviseleteknek az ígéreteik költségvetési hatását, a tervezett új munka törvénykönyvét vagy a bérek felzárkóztatását firtató kérdésekre. A választások előtt hat nappal leginkább a szakszervezetek már korábban megalkotott programjait mondta fel a baloldal, objektív számítások nélkül. Ráadásul Karácsony Gergelyék azt állítják: visszaállítanák a háromoldalú érdekegyeztetést, holott ez a fórum már létezik.Aláírták a megállapodást az egészségügyi dolgozók béremeléséről
Aláírásukkal is megerősítették az egészségügyi dolgozók béremeléséről szóló, január 24-én létrejött és bejelentett megállapodást a sztrájktárgyalásban résztvevő szervezetek és az egészségügyért felelős államtitkár – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkársága szerdán az MTI-vel.Újfajta ellátás jöhet a korkedvezményes nyugdíj helyett
Még az idén napirendre kerül a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán a korkedvezményes nyugdíj helyébe lépő ellátásról szóló tervezet – írta a pénteki a Magyar Idők. A lap információi szerint a fokozott egészségkárosodásnak kitett munkavállalók foglalkoztatását szabályozó csomag főbb pontjairól már megállapodtak az érdekképviseletek, ugyanakkor maradtak még vitás kérdések. Ezek közé tartoznak a veszélyes munkakörökben dolgozók munka- és pihenőidejével kapcsolatos kérdések, valamint az ellátás finanszírozásának kérdése.Megállapodott a Tesco a szakszervezetekkel
Megállapodott a Tesco a szakszervezetekkel pénteken a béremelésről és a létszámbővítésről. A Tesco, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) közös közleményben ismertették, hogy a megállapodás a munkavállalók érdekeit és a hosszú távú, fenntartható fejlődést egyaránt szem előtt tartja, tartalmazza a bérnövekedéssel, valamint a munkaerővel és a toborzással kapcsolatos feladatokat.A kormány elkötelezett a kiskereskedelmi akcióterv végrehajtása mellett
Lázár János levélben biztosította a Tescónál sztrájkkészültséget hirdető szakszervezetet: a kormány támogatja a dolgozók törekvéseit, és szükségesnek tartja a bérek, illetve a létszám megfelelő rendezését - írja keddi számában a Magyar Idők. A laphoz eljutott levél szerint ősszel újra a parlament elé kerülhetnek olyan javaslatok, amelyek a kormány 2010-ben megkezdett kereskedelempolitikáját folytatják.Ajánljuk még