szárszói konferencia
„Megosztott, megzavart, kigúnyolt, űzött magyarságunk erőt gyűjtő, mély lélegzetvétele ez a találkozó...” – Harminc éve zajlott le a Püski Sándor által szervezett Szárszói Találkozó (II. rész)
Vannak a nemzeti oldalnak olyan kultikus eseményei, rendezvényei, amelyek történelemformáló jelentőségűvé nemesedtek, és megkerülhetetlenek akkor, ha a magyarság megmaradásáról van szó. Ilyen esemény a Szárszói Találkozó is. Balatonszárszó, ez a „magyar tenger” déli partján fekvő kedves kis település először nyolcvan éve, 1943 augusztusában adott otthont egy máig nevezetes konferenciának, amelynek történéseiről írásunk első részében már említést tettünk. Öt évtizeddel az első Szárszó után Püski Sándor ismét megszervezte a Szárszói Találkozót, amely teljesen más történelmi helyzetben – a rendszerváltozás utáni útkeresés időszakában –, de az eredeti céllal jött létre. Ez a cél továbbra sem volt más, mint irányt mutatni a magyarság számára és felhívni a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyek létében fenyegetik nemzetünket. Kétrészes írásunk második felében ezúttal az 1993-as szárszói találkozó történéseit idézzük fel. Az „ifjúmunkások” miatt nem tért vissza Szárszóra Németh László! – 1943-ban és 1993-ban is történelemformáló összejövetelt szervezett Püski Sándor Balatonszárszón (I. rész)
Vannak a nemzeti oldalnak olyan kultikus eseményei, rendezvényei, amelyek történelemformáló jelentőségűvé nemesedtek, és megkerülhetetlenek akkor, ha a magyarság megmaradásáról van szó. Ilyen esemény a Szárszói Találkozó is. Balatonszárszó, ez a „magyar tenger” déli partján fekvő kedves kis település először nyolcvan éve, 1943 augusztusában adott otthont egy máig nevezetes konferenciának, majd mindez megismétlődött fél évszázaddal később, 1993-ban is. Közös a két eseményben a szervező, Püski Sándor személye, aki nélkül egyik „Szárszó” sem valósulhatott volna meg. Két részes írásunkban az 1943-as és az 1993-as szárszói találkozókról emlékezünk meg. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.