Az „ifjúmunkások” miatt nem tért vissza Szárszóra Németh László! – 1943-ban és 1993-ban is történelemformáló összejövetelt szervezett Püski Sándor Balatonszárszón (I. rész)

„1942 elején azzal keresett meg az SDG Szövetség, hogy tavasszal egy ifjúsági, paraszt, munkás és értelmiségi konferenciát akarnak rendezni, segítsek erre az írókat megnyerni, s vigyük oda a könyveinket is. A körülbelül másfélszáz résztvevő között a parasztságot az írókon kívül az akkori népfőiskolások, a munkásságot jónéhány munkás könyvbarátunk és a szakszervezetekből képviselték. Ennek befejezésekor egyeztünk meg abban, hogy folytatjuk nyáron, az SDG szárszói telepén, közös rendezésben. Így került sor 1942 július elején az úgynevezett első szárszói táborra.”

„Kerek számban hatszázan vettek részt az egy hétig tartó konferencián, köztük a Magyar Parasztszövetség és a szervezett munkásság képviselői is nagy számban. Ugyancsak sokan jelentek meg a konferencián íróink is, s részint előadásaikkal, részint hozzászólásaikkal emelték a konferencia szellemi színvonalát. Az írók közül Kodolányi János, Erdei Ferenc, Németh László, Jócsik Lajos, Karácsony Sándor, Veres Péter tartott előadást. Előadók voltak még László Gyula, Balla Péter, Dömötör Sándor, Muharay Elemér és jómagam is. Hozzászólásokkal, illetőleg a tábortűznél felolvasásokkal szerepeltek íróink közül: Asztalos István, Bakó József, Bözödi György, Darvas József. Féja Géza, Gombos Gyula, Juhász Géza, Kádár Lajos, Nagy István, Sinka István, Somogyi Imre, Szabédi László, Szabó Pál. Tamási Áron meleghangú táviratban üdvözölte a tábort, s mentette ki távolmaradását. Balogh Edgár a „Kis Újság” hasábjain közölt „Balatonszárszói levélben” juttatta el mondanivalóit. Az ifjúsági résztvevőkön kívül számos tanító, tanár, minden felekezetbeli lelkész, újságíró, orvos, mérnök, közgazdász hallgatta végig az előadásokat, illetőleg szólt hozzá a felmerült kérdésekhez.”

„Az 1943 augusztus végére tervezett következő irodalmi tábor ügyében a szervezés megindulásakor az egyházi főhatóság a háború közeledése és a politikailag éleződő helyzet miatt már aggodalmaskodott, s végül is azt ajánlották: adják egy hétre a telepet, képviseltetik is magukat a lebonyolításban, biblia-órákat tartanak, de legyen ez kifejezetten „Magyar Élet Tábor”, a kiadóm és a könyvbarátaink táborozása. Az SDG tagjai akkor már jórészben a könyvbarátaink is voltak, az aktívabbak szervezőink is, lelkész és pedagógus vezetői tevékenyen részt vettek a levezetésben. A méltányosan megállapított szállás- és ellátási költségeket kb. felerészben a résztvevők, felerészben – elsősorban az írók és a könyvbarát-szervezőink költségét – a kiadóm viselte.”

„Állami életét idegenek vezetik; ha vannak is véréből való nagyjai, azok csak maharadzsák. Gazdaságilag kizsákmányolják, idegen civilizációk selejtje ellen nincs védelme, erkölcsében és testében nyomorodóban van.”

„Tegyük fel, hogy van Új-Guineában egy párt, amely azt vallja, hogy Új-Guineának az angolokénak kell lennie. A másik szerint Új-Guinea csak a hollandok alatt lehet boldog. S most föláll valaki, és azt kérdi: Nem lehetne Új-Guinea a pápuáké? Hát, ez a harmadik oldal!”

Sem az írók, sem a szervezők, sem az olvasók nagy többsége nem fajtabeli, származási, hanem nemzeti értelmezéssel hangsúlyoztuk a magyarságot. A legfőbb ismertető jeleinek a megvallást, az odatartozást, a nyelvet és a kultúrájában való élést tartottuk. Ha néha használtuk is a „faj”, a „magyar faj” megjelölést: ebben a történelmi értelmében használtuk. Gombos Gyula éppen Szabó Dezsőről írt könyvében fejti ki, hogy ez nálunk Ady Endre és a baloldal hagyománya volt. Viszont tiszta képletet kívántunk. Vagy nemzetiség, vagy asszimiláció. Mind a kettőt nem szabad játszani aszerint, hogy mikor melyik látszik a változó viszonyokban előnyösebbnek. Az elkerülhetetlen átmeneti alakzatok? Éljenek, de ne akarjanak sem a nemzet, sem a nemzetiség dolgába felülről beleszólni. És amit a magyarságból, a népiből hangsúlyoztunk, azt éppen a haladással kívántuk védeni és erősíteni. Hiszen a társadalmi haladás a gazdasági és társadalmi kitagadottság megszüntetése és jóvátétele, tekintet nélkül a kitagadott származására, vallására és osztályára; de tekintet nélkül a megszüntetés és jóvátétel által valamilyen okon és fokon érdekeiben sértett származására, vallására és osztályára is. Az idevágó jelszavainkból csak példaképp lássunk néhányat: földosztás, Kertmagyarország, az agrárolló megszüntetése, munkás-igazgatás, részvény- és nyereségrészesedés, szövetkezés, közepesen maximált szabad magánvállalkozás, az iskolai, iskolán kívüli és szakoktatás kiterjesztése, társadalmi önigazgatási formák, szabadság, általános, titkos választás, többpártrendszer. Ez különböztetett meg bennünket a jobboldaltól, akik többé vagy kevésbé azt értették a magyarság védelmén, hogy az uralkodó rétegeket minél kevesebb veszteséggel mentsék át a jövőbe, és ennek érdekében még a nem magyar tőkésekkel, birtokosokkal és fullajtárjaikkal is kiegyeztek, de ez különböztetett meg bennünket a baloldaltól is, akik azt értették haladáson, hogy a kereskedők, iparosok, szabadfoglalkozásúak, hivatalnokok, s jó esetben még a szakmunkások akadályoztatás nélkül fejleszthessék állásaikat, de azzal, hogy a kis- és törpebirtokos parasztság miképp boldogul a kis földjével és az „agrárollóval”. és hogy a még nagyobb számú falusi és városi szegénységnek: a földnélküli parasztnak, a tanulatlan vagy éppen csak betanított ipari munkásnak és a mindenféle segédmunkásnak mije van „hév” lelkén kívül, mit jelent számukra a „magyarság”, a „nemzet”, a „kultúra” vagy akár a „civilizáció”, nem sokat törődtek. Így voltunk mi a harmadik oldal, így próbáltuk a harmadik utat.

„Nem a Németh László előadásával volt Szárszón a baj, hanem azzal, hogy a fiatalok egy kis hangos, ifjúmunkás csoportja és velük Nagy István napi politikai akciót, háborúellenes tüntetést, az éppen időszerű népfrontos jelszavakat akartak kiprovokálni, holott nem az volt a dolgunk. Meg a szintén felkészült Györffy-kollégisták – és velük Darvas és Veres is inkább, mint Erdei – ahelyett, hogy komolyan foglalkoztak volna Németh tételeivel, olyan magabiztos optimizmussal néztek a jövőbe, amit alig lehetett elviselni, mert indokolatlan volt. A mindebből eredő terméketlen vita rontotta meg a kedvet, nem Németh előadása. Az nagyon is beleillett a táborozás munkatervébe. Hiszen nemcsak a népi mozgalom állampolitikai elveit szerettük volna tisztázni, hanem azok gyakorlati alkalmazását is megtervezni a háború befejezésére és a várható felszabadulásra. Arról természetesen nem ábrándoztunk, hogy ez alatt a pár nap alatt meg is szövegezzük az alkotmányunkat és a részletes programunkat, csak az indítást kívántuk hozzá megadni. Ott kellett volna párttá-alakulást kimondani vagy legalábbis a kimondást előkészíteni. (A 39-es alakulásra akkor már senki nem gondolt, talán még Kovács Imre sem, csak 1944 novemberében a Nemzeti Front alakulásakor jött jól Erdei Ferencnek, hogy hivatkozhatott mégis valamire.) Németh László előadásának hatása nem abból adódott, hogy Németh új és váratlan véleményt tálalt, hanem abból, hogy éppen semmi új és semmi váratlan nem volt benne, hanem prófétai erővel fejezte ki majdnem minden hallgatója véleményét és aggodalmát.”