szarvas szilveszter
Kunfalvi Nóra és Lánczi Tamás a Polbeatben: Az ellenzéki sajtó alapján már kisgyerekek vérét is isszák a fideszesek
Az ellenzéki sajtó nyolc éve úgy működik, hogy a kormánytagokat, fideszeseket uszító jelleggel támadja, a baloldali, ellenzéki politikusokat pedig mentegeti, megmagyarázhatatlanul védi még a kínos ügyekben is - jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című műsorában Lánczi Tamás, a Figyelő főszerkesztője, a Századvég vezető elemzője, a Politikai Elemzések Központjának igazgatója. Lánczi Tamás szerint Juhász Péter nagyon durva dulakodásos ügye is a baloldali sajtót leplezte le, felháborító, amit a haladó, progresszív médiumok művelnek. Kunfalvi Nóra, a Figyelő újságírója Stefka István és Szarvas Szilveszter kérdésére nyomatékosította, nőként őt mélységesen felháborítja a Juhász-ügy és ha csak egy szelete is igaz a vádnak, akkor Juhász Péternek nincs helye a magyar közéletben. "Senkinek nincs helye, aki ilyet tesz" - tette hozzá. "Nem vagyok Orbán Viktor ügynöke!" - Itt a nagy Ungár vs. Nacsa Polbeat-vita (PS-videó!)
Éles szóváltás kerekedett Ungár Péter LMP-s politikus és Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke között a PestiSrácok Polbeat című élő műsorában. A két politikus a migrációról, Simicska Lajos LMP-s helyezkedéséről és Ron Werber tanácsadó szerepéről is állást foglalt a Polbeatben. Ungár Péter szerint a migráció, a migránsokkal riogatás kampánytémája lett a Fidesznek, amire Nacsa Lőrinc azzal vágott vissza, hogy az ellenzéki vezetőknek nem elsődleges kérdés az ország biztonsága. Amíg Ungár Ron Werbert, az MSZP korábbi, az LMP jelenlegi tanácsadóját kedves embernek, addig Nacsa negatív, a magyarokat összeugrasztó gyűlöletkarmesternek nevezte. Kiderült, Ron Werber nem örült annak, hogy Ungár Péter elfogadta a PestiSrácok vitaműsorába a meghívást. Az LMP-s politikust arról is kérdezte Szarvas Szilveszter, hogy Orbán kéme-e? Fiala János a Polbeatben: "Tíz újságíróból hatnak pénzért hajlik a gerince" (videó!)
Annak a sajtónak nem kívánok a része lenni, amely a fontosat nem tudja elválasztani a lényegtelentől, és annak a sajtónak sem szeretnék a része lenni, ahol a 444.hu Varga-Bíró Tamáson poénkodik, a jobboldali sajtó meg éppen Avar Jánoson, vagy Havas Henriken - jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című műsorában Fiala János tévés és rádiós műsorvezető. Huth Gergely és Szarvas Szilveszter kérdésére Fiala a Jobbikról, Simicska Lajosról, az Echo TV Keménymag című műsoráról és szereplőiről és arról is beszélt, hogy Göncz Árpád városközponttá neveznék át az Árpád híd állomást. Fiala nyomatékosította, nem szavaz a Jobbikra, az Árpád híd metrómegálló egyik fele pedig legyen Göncz Árpád, másik meg Csurka István. "Vérlázító, hogy közpénzen film készül a HVG románpárti újságírójáról" – Kifakadtak a Troll vendégei az Echo TV-ben
Ismét az ellenzéki és balliberális médiabirodalom hazugságai, szándékos ferdítései, acsarkodásai kerültek terítékre az Echo TV tegnapi Troll című műsorában. Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője, Kacsoh Dániel, a Magyar Hírlap főmunkatársa és Szarvas Szilveszter, portálunk főszerkesztő-helyettese az adásban kifejtette, az ellenzéki újságírók még mindig azt hiszik, hogy csak nekik lehet igazuk, csak ők mondhatják meg a frankót, miközben egyre agresszívabban nyomják a saját propagandájukat.