szaúd-arábia
Moszkva és Rijád megegyezett az olajkitermelés csökkentéséről
Oroszország és Szaúd-Arábia megállapodott, hogy egyformán 23 százalékkal, napi 8,5 millió hordóra csökkenti a kőolaj-kitermelést; az OPEC+-országok megállapodását végül váratlanul Mexikó hiúsította meg – közölte pénteken a TASZSZ orosz hírügynökség.Szaúd-Arábia egymilliárd dollárért vásárolt európai olajtársaságok részvényeiből
A szaúdi szuverén vagyonalap (PIF) az elmúlt egy hétben 1 milliárd dollárért vásárolt négy európai olajtársaság részvényeiből, amelyeknek az árfolyama jelentősen csökkent az utóbbi időszakban.Amerikai képviselők levélben sürgetik Szaúd-Arábiát olajkitermelése csökkentésére
Mintegy 50 amerikai republikánus képviselő levélben sürgette Szaúd-Arábiát olajkitermelése csökkentésére. Republikánus szenátorok még kedden törvényjavaslatot is benyújtottak, amelyben az amerikai védelmi rendszerek (Patriot rakéták és a THAAD védelmi rendszer), továbbá az amerikai csapatok Szaúd-Arábiából történő kivonását szorgalmazzák abban az esetben, ha Rijád nem hajlandó csökkenteni olajkitermelését.Az oroszok egy évtizedet is kihúzhatnak az alacsony kőolajárral
Az orosz pénzügyminisztérium számításai szerint Oroszország hat-tíz évet is kibír 25 és 30 dollár közötti olajár mellett Nemzeti Jóléti Alapjának köszönhetően.Jelentősen nőtt a halottak száma Iránban
Negyvenkilenccel nőtt Iránban vasárnapra virradóra a koronavírusban elhunyt emberek száma az egészségügyi minisztérium bejelentése szerint, ezzel a járványnak már 194 halálos áldozata van a síita államban. Az áldozatok közt van Fatima Rahbar, az iráni parlament februárban megválasztott egyik konzervatív képviselője.A szaúdi uralkodó elítélte a floridai katonai támaszponton elkövetett terrorista merényletet
Szaúd-Arábia uralkodója személyesen hívta fel Donald Trump amerikai elnököt, hogy elítélje a floridai haditengerészeti támaszponton pénteken délután elkövetett terrorista merényletet, amelynek tettese egy szaúd-arábiai pilóta volt.A női egyenjogúság és a klímavédelem lesz a témája Szaúd-Arábia G20-as elnökségének
Egyebek között a női egyenjogúság, a technológiai haladás és a klímavédelem lesz a témája Szaúd-Arábia G20-as elnökségének, amely vasárnap vette kezdetét.Felelősséget vállalt a szaúdi koronaherceg Hasogdzsi haláláért
Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös a PBS amerikai közszolgálati tévécsatornán jövő hétre műsorra tűzött dokumentumfilmben azt mondja: ő viseli a felelősséget Dzsamál Hasogdzsi rendszerkritikus szaúdi újságíró meggyilkolásáért, mert az ő vezetése alatt történt a dolog – írta a Reuters hírügynökség csütörtökön.Az iráni külügyminiszter szerint nem biztos, hogy elkerülhető a háború hazája térségében
Nem biztos, hogy elkerülhető a háború a térségben – jelentette ki Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter az amerikai CBS televíziónak adott interjújában vasárnap. Az iráni diplomácia vezetője úgy fogalmazott: nem bizakodom, hogy elkerülhetünk egy háborút, ugyanakkor leszögezte: hazája nem kezdeményez harcokat más államokkal.Ajánljuk még
















