szaúd-arábia
Scholz az Egyesült Arab Emírségektől várja az energiaválság megoldását
Több energiakereskedelmi projekt napirendre került, amelyek megvalósulhatnak az Egyesült Arab Emírségek és Németország között, és soha többé nem történhet meg, hogy Berlin egyetlen energiabeszállítóra hagyatkozzon – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár vasárnap, Abu-Dzabiban. A kormányfő úgy vélte, "biztosítani kell, hogy a világ cseppfolyósítottföldgáz-termelése annyira fejlett legyen, hogy el tudja látni a most is tapasztalható nagy keresletet úgy, hogy közben nem kell az oroszországi kitermelésre hagyatkozni".Franciaország Szaúd-Arábiához fordulna az ukrajnai háború hatásainak enyhítése érdekében
Fokozni kívánja együttműködését Franciaország és Szaúd-Arábia az ukrajnai háború nemzetközi hatásainak enyhítése érdekében – emelte ki a francia elnöki hivatal Emmanuel Macron államfő és Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös párizsi megbeszéléséről pénteken kiadott közleményében.Végre egy arab ország, amelyet nem fenyegetett meg Biden – Az energiabiztonságról is tárgyal Szaúd-Arábiában az amerikai elnök
Közel-keleti utazásának utolsó állomásához érve Szaúd-Arábiába érkezett pénteken Joe Biden amerikai elnök, és a látogatás fő céljai közé tartozik a két ország közti kapcsolatok helyreállítása és az energiabiztonságról szóló tárgyalások lefolytatása – jelentette ki Jake Sullivan, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója az Air Force One elnöki repülőgép fedélzetén, pénteken.Szaúd-Arábiában betiltották a szivárványszínű gyerekruhák, játékok értékesítését
Szaúd-Arábiában betiltották a szivárványszínű gyerekruhák és játékok forgalmazását, a hatóságok pedig elkobozzák az ilyen termékeket. A kereskedelmi minisztérium hivatalos álláspontja szerint azért rendelték el ezt a lépést, mert az ilyen gyerekek számára készült termékek "a homoszexualitásra utalnak és ellentétesek a muszlim tanításokkal".Tényleg leváltja a dollárt Szaúd-Arábia és Kína
Az amerikai jobboldali Gatestone Intézet hírportálja a Wall Street Journal jelentését idézve szerdán arról számolt be, hogy Szaúd-Arábia fontolóra vette a Kínának értékesített kőolaj árazását jüanban, a kínai devizában.Robbanás történt a szaúdi F1-es pálya közelében, terrorcselekmény állhat a háttérben
A Blikk a Racingnews365.com-ra hivatkozva azt írta, a pályához közeli Aramco olajfinomítóban hatalmas robbanás történt. A kőolajfinomítóban kialakult tüzet egyelőre nem tudták eloltani, így a környéken óriási a füst. Később kiderült, hogy jemeni huti lázadók okolhatók az olajfinomítónál történt robbanásért.Szaúd-Arábia dollár helyett jüan alapú elszámolást fontolgat a kínai olajügyleteknél
A Wall Street Journal értesülései szerint Szaúd-Arábia dollár helyett jüan alapú elszámolást fontolgat a kínai olajügyletek lebonyolításánál. A konzervatív politikai-gazdasági lap információi szerint Peking és Rijád aktívan egyeztet arról, hogy Szaúd-Arábia kínai olajexportjának legalább egy részét ne amerikai dollárban, hanem kínai jüanban bonyolítsa le.Borrell szerint "aggasztóak" a Szaúd-Arábiában történt kivégzések
Josep Borrell vasárnap reagált a szombaton Szaúd-Arábiában történt kivégzésekre, amelyek során nyolcvanegy halálos ítéletet hajtottak végre az arab országban. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője aggasztónak nevezte a halálbüntetés növekvő tendenciáját, kiemelve, hogy 2019 óta ez volt a legjelentősebb tömeges kivégzés az országban.Irán ideiglenesen felfüggesztette titkos tárgyalásait Szaúd-Arábiával
Irán ideiglenesen felfüggesztette titkos, feszültségcsökkentő tárgyalásait Szaúd-Arábiával – jelentette vasárnap egy iráni híroldal, amely közel áll a hatalomhoz, de nem adott magyarázatot a döntésre. Az AP hírügynökség azonban felhívta a figyelmet arra, hogy az előző nap Szaúd-Arábiában kivégzett nyolcvanegy elítélt között mintegy harminchat síita volt.Ajánljuk még

















