szeged
Tápai Péter: Nem Botka László miatt élhető és szép Szeged, hanem annak ellenére
Botka László kapkod, lejárató cikkeket ír, ahelyett, hogy a városért dolgozna. A Fidesz helyi elnöke szerint már csak látvány-beruházásokkal tud kampányolni. Bartók Csaba hozzátette: legutóbb a Tisza-part átalakításainak látványtervét mutatta be, amiről semmilyen egyeztetést nem folytatott a szegedi lakosokkal. A Hír TV Magyarország élőben című műsorában Földi-Kovács Andrea vendége volt Tápai Péter, a Fidesz szegedi helyi szervezetének alelnöke, szóvivője, akit a műsorvezető kérdezett a dél-alföldi megyeszékhelyen történő eseményekről, az önkormányzati választások és a kampány kapcsán felszínre kerülő furcsa jelenségekről, megnyilvánulásokról.Fidelitas: Szeged bedugult, Szeged elesett
Figyelemfelhívó kampányt indított az iskolakezdés alkalmából hétfőn a szegedi Fidelitas. A szervezet elnöke, Korponyai Ernő szerint több sebből vérzik a helyi tömegközlekedés.Tervei vannak a Botkáék ellen induló Lauer Istvánnak
"Összefogósdi" – mondta kételkedve Lauer István, az a szegedi szocialista képviselő, aki úgy döntött, hogy elindul függetlenként a körzetében a Botka Lászlót támogató Összefogás Szegedért Egyesület közös jelöltje ellen. Lauer az Indexnek azt nyilatkozta: 13 évet szolgált képviselőként a körzetében, ahol vannak folyó projektek, amelyekben ő otthonosan mozog, de tervei is vannak a településrészen.Aranyérmes a női kajaknégyes
A Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra összeállítású magyar női 500 méteres kajaknégyes aranyérmet és ezzel négy tokiói kvótát szerzett vasárnap a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. Emellett a kenus Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső az 500 méteren szerzett ezüst után egy órával 200 méteren is második lett a szegedi kajak-kenu világbajnokságon. A legrövidebb távon Balaska Márk és Apagyi Levente kajakos duója bronzérmet szerzett.Egy arany, egy ezüst és egy bronz a kajak-kenu világbajnokság mai magyar mérlege
A szegedi kajak-kenu világbajnokság pénteki döntőinek dobogósai és a további magyarok helyezései:Elindul Botkával szemben a polgármesterségért a szegedi ellenzéki összefogásból kihagyott szocialista
Független önkormányzati képviselőjelöltként és független polgármester-jelöltként is indul az őszi önkormányzati választáson Szegeden Botka László korábbi szövetségese, Lauer István, Kiskundorozsma MSZP-s önkormányzati képviselője. Az egyébként szocialista politikus ezt maga jelentette be, miután az Összefogás Szegedért húsz jelöltjéből kimaradt – írja a Szegedma.hu.Szoci blöff: nemlétező szegedi fejlesztésekkel kampányol Botka László
Óriási bejelentésre készül ma délután a szocialisták bukott politikusa, Botka László és csapata, Szeged első embere ugyanis a kampány legfőbb csúcsígéreteként látványelemekkel megspékelve dobja be a szegedi rakpart átépítését. A mutatós rajz ugyanakkor óriási lufi, blamázs, a rakpart átépítése ugyanis a Modern Városok Programjának a kormányzat által jóvá nem hagyott projektje – nem véletlenül. A tervek elnagyoltak, a projektötlet kidolgozatlan, ebben a formában pedig nem támogatható. Bár a Modern Városok Program kormányzati felelőse személyesen járt Szegeden és segítséget ajánlott Botka László polgármesternek, az állítólag nem kereste a kapcsolatot és nem fogadta el a segítséget. Míg más városvezetők folyamatosan lobbiznak a projektjeikért, Botka egyeztetésre sem hajlandó. Ez pedig azt jelenti, hogy a hangzatos fejlesztés csak Botka-blöff, amiért tenni már nem hajlandó, így arra forrás sincs.Hiába kozmált oda Botka László a korrupciós ügyekben, mögéáll az ellenzék
A szegedi Széchenyi téren mutatta be kedden az ellenzéki jelöltjeit Botka László, aki itt jelentette be hivatalosan: újraindul a polgármesteri címért – írja az Index. Hiába Botka László rengeteg botránya és korrupciós ügye, a baloldali ellenzék számára ő legalkalmasabb jelölt a város vezetésére.Ajánljuk még

















