székelyek
A Szent Korona körül gyűltek össze a székelyek Adventben (PS-videó)
Szimbolikus helyen, a Parlament kupolája alatt, a Szent Korona körül gyűltek össze a minap a székelyek és tiszteletbeli székellyé választott magyarok, hogy együtt ünnepeljenek Adventben. Az esemény a szervezők szerint azért különösen fontos, mert minden alkalmat meg kell ragadni annak érdekében, hogy gyógyuljanak a trianoni trauma okozta sebek. Ezt szolgálja a határokon átívelő összetartozás tudatának erősítése és egymás számon tartása, legyen szó anyaországi vagy erdélyi magyarokról. Mindez nem könnyű feladat, hiszen a rossz emlékű 2004. december 5-i népszavazás – amelyen a Gyurcsány-kormány negatív kampányának köszönhetően elbukott a határon túli magyaroknak adható kettős állampolgárság ügye – feltépte a hegeket, szembefordította egymással a határon túli és az anyaországi magyarokat. Az ünnepségen a Szent Koronánál beszédet mondott Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Kelemen Levente, oklándi unitárius lelkész. Kelemen Levente volt az, aki a 2004-es népszavazásra válaszul úgy döntött, hogy a székelyföldi Oklándon „tiszteletbeli székely” címet adományoznak azoknak a magyaroknak, akik munkájuk során a magyar nemzet egyesítésén fáradoznak.30 éve zajlott le a székelyek ’56-ja
1992. február 12-án fogadta el a román parlament az úgynevezett Hargita-Kovászna jelentést, amely megbélyegzi a magyarokat és kimondja kollektív bűnösségüket. A jelentés – amelynek fölolvasását a rádió és a televízió élőben közvetítette, hogy minden román értesüljön róla – arról tudósít, hogy az 1989. decemberi forradalom során székelyek és magyarok románok tömegeit űzték el Hargita és Kovászna megyékből, és ezzel tulajdonképpen etnikai tisztogatást hajtottak végre Románia közepén.A Kovászember küldetése – László Petra filmje a tiszteletbeli székelyek oklándi találkozójáról
A Kovászember küldetése, hogy az örökséget továbbadja, mert csak így maradhatnak fönn minden körülmények között magyarok és székelyek. Szeretettel ajánlom mindenkinek László Petra filmjét, amely leginkább a hazaszeretetről szól és egy székely tiszteletesről, aki a csontig hatoló betegség közepette „csakazértis” továbbadja az ősök hagyatékát, mert ez a küldetése.A székelyek élőlánccal próbálják megakadályozni az úzvölgyi katonatemető román parcellájának felszentelését (videóval)
Székelyföldi elöljárók élőlánccal próbálják megakadályozni, hogy Dormánfalva polgármesteri hivatala csütörtökön papokkal felszenteltesse az úzvölgyi katonatemetőben létrehozott román parcellát és emlékművet. Az eseményről a PestiSrácok.hu helyszínen tartózkodó munkatársa tudósít. A székelyföldiek "határozott, de békés" tiltakozását Tánczos Barna, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora jelentette be szerda délután, csíkszeredai sajtótájékoztatóján. Tánczos Barna nyomatékosította: addig semmilyen rendezvényt nem szabad tartani a temetőben, míg Románia és Magyarország védelmi minisztériuma a két ország közötti hadisír-gondozási egyezménynek megfelelően meg nem állapodik a temetőről. Az egyezményt Romániában a 2008/300-as törvény léptette életbe.Az egykori Udvarhelyszék lesz az idei Székely Fesztivál díszvendége
Az egykori Udvarhelyszék, Székelyföld történelmi központjának települései lesznek a díszvendégei az idei Székely Fesztiválnak, amelyet a hétvégén rendeznek meg a budapesti Millenáris parkban, ahol péntektől vasárnapig kulturális programokkal, székely ételekkel, italokkal, kézműves termékekkel várják a látogatókat.A Székely Nemzeti Tanács elnöke szerint a székely nép nem mond le az autonómiáról
A székely nép nem mond le Székelyföld területi autonómiájáról, törekvésük pedig nem jelent fenyegetést senki számára – ez az üzenete Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke szerint annak a demonstrációnak, amelyre vasárnap, a székely szabadság napján gyűltek össze a résztvevők Marosvásárhelyen.Elhárította a román elnöki hivatal a terrorváddal elítélt székelyek szabadon bocsátását sürgető petíciót
Elhárította a román elnöki hivatal azt a több, mint tízezer aláíró által támogatott petíciót, amelyben öt romániai magyar parlamenti képviselő kérte Klaus Iohannis államfő közbelépését a terrorizmus vádjával bebörtönzött Beke István és Szőcs Zoltán szabadon bocsátása érdekében - tudatta keddi számában az erdélyi Krónika című lap.A legszebb felvonulás is szombaton volt – Ezer Székely Leány Napja
Ismét több ezer népviseletbe öltözött leány – és az őket kísérő legények – lepték el Csíkszereda főterét az Ezer Székely Leány Napján. Az évről évre megrendezett találkozó lehetőséget teremt a székely népviselet és népművészet értékeinek bemutatására, megőrzésére, népszerűsítésére. A Domokos Pál Péter néprajztudós által kezdeményezett Ezer Székely Leány Napját 1931-ben tartották meg először. A kommunista diktatúra idején betiltott közösségi rendezvényt 1990 óta ismét évről évre megszervezik. A több ezer résztvevőt és érdeklődőt vonzó egész napos esemény Csíkszereda főterén kezdődött, majd a népviseletbe öltözött tömeg felvonult a csíksomlyói nyeregbe.Óriás székelyzászlókat avattak három Kovászna megyei faluban
A nagyméretű, költöztethető zászlókat a Székely Nemzeti Tanács ajánlotta fel a Réty községhez tartozó falvaknak, és hamarosan 50 másik településen lobognak majd ilyen zászlók a székely önrendelkezési törekvés 100. évfordulójának tiszteletére. A székelyföldi települések közterületeiről, intézményeinek homlokzatáról sorra eltűnnek a székely zászlók, mivel a román hatóságok, a kormány helyi megbízottjai folyamatosan támadják azokat.Ajánljuk még