székesfehérvár
Több helyszínen volt bombariadó Székesfehérváron
Nem sokkal hat óra után több fehérvári üzletközpontot, beleértve a Budai úti Interspart és az Alba Plazát is bombariadó miatt ürítettek ki Székesfehérváron – írta meg az FMC.hu, amely szerint a rendőrség nagy erőkkel vonult mind két helyszínre, megkeresésünkre megerősítették a hírt, bombafenyegetésről kaptak bejelentést.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: haderőt kell építenünk, mert enélkül nem tudjuk garantálni a magyar emberek békéjét és biztonságát
Nem tekinthetjük sajnos azt a forgatókönyvet sem kizártnak, hogy ismét a fegyvereké lehet szó Európában. Ennek az elkerüléséhez erőre van szükségünk – jelentette ki a honvédelmi miniszter a Hadimustra – A magyar hadtörténet évszázadainak emlékei című időszaki kiállítás pénteki, székesfehérvári megnyitóján.Simicskó István: a háborúpárti baloldal mindenféle akciókat indít, mi a béke pártján állunk (VIDEÓ)
Mindannyian tudjuk, hogy a június 9-ei választás létfontosságú, békéről és háborúról is döntenünk kell – mondta Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője Facebook-oldalán közzétett videójában csütörtökön.Az A-csoportos norvégok elleni kettős győzelemmel avatta fel jégkorong-válogatottunk az impozáns Alba Arénát Székesfehérváron (PS-exkluzív!)
A magyar klubhoki zászlóshajója, a Fehérvár AV19 új csarnokot kapott Székesfehérváron. A multifunkciós komplexum igazi éke lett a városnak, egyben pedig méltó otthona is a hosszú ideje az osztrák ligában vitézkedő fehérváriaknak. Az Alba Arénát mégsem a Fehérvár AV19, hanem a divízió I-es világbajnokságra készülő magyar válogatott avatta fel. Nem is akárhogy, hiszen két alkalommal is legyőzte a hosszú ideje A-csoportos Norvégiát. Az aréna avatóján portálunk is jelen volt.Dobrev szerint ma sokkal többen akarják leváltani az Orbán-rendszert, mint akik nem, de aki az ellenzéket váltaná le, az orbánista
Ma sokkal többen vannak az Orbán-rendszer leváltását akarók, mint azok, akik a rendszer maradását szeretnék – mondta a DK–MSZP–Párbeszéd EP-listavezetője országjárásának első állomásán, a három ellenzéki párt keddi, székesfehérvári kampányrendezvényén.Tuzson Bence szerint hazánk az áldozatsegítés kérdésében sok szempontból az európai többség előtt jár
Hazánk az áldozatsegítés kérdésében sok szempontból az európai többség előtt jár – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter csütörtökön, Székesfehérváron, ahol az országban tizenötödikként nyílt áldozatsegítő központ. Tuzson Bence elmondta: vita van az Európai Unióban arról, hogy az áldozatok megsegítésében és a kárenyhítésben szerepet kell-e vállalnia az államnak.Orbán Balázs: Magyarországnak a következő években bravúros politikai mozdulatsort kell végrehajtania
Magyarországnak a következő években, évtizedben bravúros politikai mozdulatsort kell végrehajtania - hangsúlyozta a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumi elnöke az MCC új székesfehérvári központjának csütörtöki ünnepélyes megnyitóján.Megkéselt egy nőt egy 59 éves férfi Székesfehérváron
A rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, aki a késelés után saját magát is megsebesítette. A kihallgatás után a rendőrség kezdeményezte az 59 éves férfi letartóztatását.Szijjártó: a Hanon Systems 43 milliárd forintos beruházása 250 új munkahelyet teremt Magyarországon
Az egyik legnagyobb dél-koreai autóipari beszállítónak számító Hanon Systems 43 milliárd forint értékű beruházással 250 újabb munkahelyet teremt Székesfehérváron, Pécsen és Rétságon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.Ajánljuk még