székesfehérvár
Szabálytalan vagyonnyilatkozatot adott le a baloldal székesfehérvári jelöltje
Márton Roland, a székesfehérvári választókerület baloldali jelöltje vagyonnyilatkozatában megpróbálta elsumákolni azt a tényt, hogy egy agrárcégben 25 százalékos részesedése van. A helyi Fidesz frakcióvezetője egy Facebook-videóban reagált az ellenzéki politikus tettére.Varga Judit: az Aranybulla önmagán túlmutató válasz volt a kihívásokra
Az Aranybulla önmagán és korszakán túlmutató válasz volt az adott kor kihívásaira – jelentette ki az igazságügyi miniszter a nyolcszáz éves Aranybulla tiszteletére indított emlékév keddi megnyitóján, Székesfehérváron.Fülöp Attila: a megváltozott munkaképességű emberek csaknem fele dolgozik
A megváltozott munkaképességű magyar emberek csaknem fele munkából tartja el magát és családját, miközben 2010-ben csak 18 százalékuk talált munkát – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán, Székesfehérváron, a Kézmű-, Erfo-, Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. új telephelyének átadásán. Fülöp Attila rámutatott, hogy 2010-ben olyan országot vett át az Orbán-kormány, amelyben 3,6 millió ember dolgozott és 73 500 forint volt a minimálbér; ma 4,7 millióan dolgoznak és a minimálbér kétszázezer forint.Szijjártó: 32 milliárdból épít új öntödét a Hydro Székesfehérváron
A Hydro Extrusion Hungary Kft. 32 milliárd forintból épít új öntödét Székesfehérváron, amelyhez a kormány 2,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden.Cser-Palkovics András is elkapta a koronavírust
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere is elkapta a koronavírust. A városvezető három oltás után produkált pozitív koronavírus-tesztet, ugyanakkor leszögezte: az oltásoknak köszönhetően egyelőre semmilyen komolyabb tünete sincs.Varga Mihály: az egészségipari beruházások hosszú távon erősíthetik a magyar gazdaság versenyképességét
Az egészségipari beruházások támogatásával olyan ágazatot segít a kormány, amely hosszú távon is erősítheti a magyar gazdaság versenyképességét – mondta a pénzügyminiszter csütörtökön, Székesfehérváron, ahol átadta a Karsai Alba Kft. 3,4 milliárd forintos egészségipari fejlesztését.Novák Katalin: fontos szolgálat a szociális dolgozóké
Fontos szolgálat a szociális dolgozók nap mint nap végzett munkája, ezért döntött úgy a kormány, hogy januártól 20 százalékkal megemeli a bérüket – hangsúlyozta a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn, Székesfehérváron, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központban tett látogatásán.Letörték a székesfehérvári Országalma keresztjét
Egy 22 éves fiatal felmászott az Országalma-emlékműre, majd arról lefelé jövet letörte annak keresztjét – számolt be a rendőrségi tájékoztató portál. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szintén beszámolt az esetről; mint írta, a rongáló nem sérült meg esés közben, és nem is tanúsított ellenállást sem, a közterület-felügyelővel megvárta a rendőrség helyszínre érkezését. A polgármester jelezte: a lehető leghamarabb visszahelyezik a keresztet az emlékműre.Szijjártó: a magyar gazdasági sikerek alapját a versenyképes, innovatív vállalatok jelentik
Szijjártó Péter csütörtökön, a Continest Technologies Zrt. székesfehérvári gyáravató ünnepségén összegezte az elmúlt időszak gazdasági sikereit. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítését célzó magyar intézkedések sikerének egyik fontos alapját azok a hazai vállalatok jelentik, amelyek képesek gyorsan alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.Ajánljuk még