Pesti Srácok

Orbán Viktor: Magyarországnak ki kell állnia a saját érdekei mellett és ki kell maradnia ebből a háborúból (VISSZANÉZHETŐ – Galériával!)

Egy ilyen nehéz helyzetben, amikor mögöttünk van egy világjárvány, mellettünk egy háború, és előttünk pedig egy egyre súlyosabb helyzetbe kerülő európai gazdaság, a nyugalom, a tapasztalat és a kiszámíthatóság aranyat ér - hangsúlyozta kampányhajrában elhangzott pénteki beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök kiemelte, azt feltételezte, politikai pártállástól függetlenül minden politikus úgy fogja gondolni, ez egy ukrán-orosz háború, "mi pedig magyarok vagyunk, ezért nekünk az a dolgunk, hogy ebből a háborúból kimaradjunk", ugyanakkor hozzátette, "ennek ellenére a baloldal azt harsogja, Ukrajna a mi háborúnkat vívja. Ez tévedés. Ez nem a mi háborúnk."

Magyarországnak ki kell állnia a saját érdekei mellett, és ki kell maradnia ebből a háborúból - hangsúlyozta Orbán Viktor Fehérváron elhangzott beszédében, ahol felidézte, a polgári oldal megélt már néhány válságot 2010 óta, kezdve a vörösiszap-tragédiával, a dunai, majd a tiszai árvízzel, a migránsválsággal, a koronavírus-járvánnyal, és most az orosz-ukrán háborúval bezárva. Mint kiemelt, veszélyes időket élünk, ezért most a tapasztalt politikusokra, a kiszámíthatóságra és a biztonságra kell szavazni.

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Az ország eredményei háttérbe szorultak a háború miatt

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor arról is beszélt, az orosz-ukrán háború előtt arra számított, hogy az elért eredmények és a Fidesz-KDNP jövőbeni terveinek ismertetése elég lesz a választások megnyeréséhez. Mint kifejtette, arra számított, azt kell megértetnie az emberekkel, hogy az ellenzékben valójában továbbra is Gyurcsány a főnök, aki elvette a 13. havi nyugdíjat, a lakástámogatást, a családtámogatást, levitte a béreket, és amelyeket a polgári kormány 12 év megfeszített munkájával adott vissza az embereknek.

-fogalmazott.

A baloldal azt harsogja, Ukrajna a mi háborúnkat vívja

Orbán Viktor úgy vélte, a választók előtt most az a kérdés magasodik: háború vagy béke. Mint kifejtette, normális közéleti viszonyok esetén Magyarországon pártállásra való tekintet nélkül mindenkinek a béke oldalán kellene állnia.

fogalmazott, hozzátéve, ennek ellenére a baloldal úgy gondolja,

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Magyarország rácáfolt Gyurcsányra, mikor bebizonyította, hogy nem vagyunk pocsék nemzet

A miniszterelnök kiemelte, katonákat, fegyvert nem küld Magyarország, de segít a bajba jutott ukrajnai menekülteknek, annak a lassan hatszázezer embernek, akik összekapkodva a csomagjaikat, hónuk alá fogva a gyerekeket elmenekültek a háború elől.

-fogalmazott.

A baloldal háborúba sodorná az országot

A miniszterelnök hangsúlyozta, érthető Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon erőfeszítése, hogy minél több országot bevonjon a háborúba, mert ettől remélheti, hogy csökkenteni tudja a vereség mértékét, vagy akár el is kerülheti azt.

-fogalmazott, kiemelve, hogy éppen ezért a vita nem is az ukrán elnökkel, hanem a magyar baloldallal van, akik már megállapodtak a fegyverszállításokról és a háborúban való részvételről az ukránokkal.

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Nem kérhetik tőlünk az ukránok, hogy úgy segítsünk rajtuk, hogy közben tönkretesszük saját magunkat

Orbán Viktor kiemelte, nem arról van szó, hogy a magyarok ne lennének hajlandóak többet fizetni az olajért vagy a gázért, ha ezzel az ukránokon valóban segítenének.

-hangsúlyozta, kiemelve

Senki nem veheti el a gyermekünk neveléséhez való jogunkat

A miniszterelnök arra is kitért, nem szabad, hogy a háború elhomályosítsa a gyermekvédelmi népszavazás fontosságát, hiszen ez éppúgy hosszú időre meghatározhatja Magyarország jövőjét. Mint megjegyezte, úgy tűnik, a világnak "elment az esze", olyan divatok ütik fel Nyugaton a fejüket, hogy ami néhány éve még elképzelhetetlen volt, most az Alkotmányban kellett rögzíteni, hogy az apa férfi, az anya nő, a házasság pedig egy férfi és egy nő között köttetik. Orbán Viktor szerint van egy vörös vonal, amelyet nem szabad átlépni, ha Magyarországról jövőjéről gondolkodunk, mégpedig az, ha megengedjük, hogy a gyermekeink neveléséhez való jogunkat elvegyék.

-hangsúlyozta.

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Példátlan választási csalásra ragadtatta magát az ellenzék

Orbán Viktor Fehérváron, a kampányhajrában elhangzott beszédében elmondta, az ellenzék a polgári oldal számára kedvező "megbillent" állapotban van, de úgy vélte, bármennyire kedvező a csillagok állása, ez nem elegendő a biztos győzelemhez. Mint kifejtette, volt már olyan választás, amelyet a Fidesz-KDNP szombaton is megnyert és hétfőn is, csak vasárnap vesztett.

-hangsúlyozta Orbán Viktor. A miniszterelnök megjegyezte, sokan vannak felháborodva azon, hogy az ellenzék csal, de ebben nincs semmi meglepő. Mint kifejtette, az ellenzék a technológia fejlődésével olyan eszközökhöz nyúlt, ami példátlan a magyar választások történetében. Hozzátette, az ellenzék több millió ember adatait gyűjtötte össze engedély nélkül, amelyeket külföldre vittek, hogy aztán felhasználják arra, hogy névre szóló üzenetekkel bombázzák a választópolgárokat, anélkül, hogy arra engedélyt kaptak volna.

-hangsúlyozta, kiemelve, hogy a jobboldalnak ennek ellenére is nyernie kell. Orbán Viktor emlékeztetett arra, a jobboldallal szembeni kampány nem most kezdődött, de mint fogalmazott,

A választással nyerhetünk négy békés biztonságos évet

Orbán Viktor beszédét azzal zárta,

Hozzátette,

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.