székesfehérvár
„Székesfehérvár hatalmas darabot őriz közös történelmünkből” – Megnyílt a Koronázó Bazilika Látogatóközpont
Székesfehérvár hatalmas darabot őriz közös történelmünkből - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, amikor megnyitotta az Árpád-ház program keretében, közel négymilliárd forintból megépült Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontot.Politikai nyilatkozatot fogadott el a Fidelitas kongresszusa
Politikai nyilatkozatot fogadott el a Fidelitas XX. kongresszusa szombaton, Székesfehérváron. A résztvevők rögzítették: nem adjuk fel sem a szuverenitásunkat, sem a biztonságos mindennapjainkat, sem a békéért tett erőfeszítéseinket.Menczer Tamás: a magyar külpolitika sarokköve, hogy mindent a magyar érdeknek megfelelően tesz
A magyar külpolitika sarokköve, hogy mindent a magyar érdeknek megfelelően tesz – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton, Székesfehérváron, a Fidelitas XX. kongresszusán mondott köszöntőjében.Demográfiai kerekasztalt hoz létre Novák Katalin
"Demográfiai kerekasztalt hozok létre, azzal a céllal, hogy beszéljünk, gondolkodjunk közösen az előttünk álló demográfiai problémákról, és keressünk együtt megoldást azokra" – jelentette be a köztársasági elnök pénteken, Székesfehérváron, a kétnapos Fejér vármegyei látogatását záró díszvacsorán.Gyászol Székesfehérvár a börgöndi repülőtragédia után
Fekete zászló kihelyezésével emlékezik a székesfehérvári városháza a hétvégi tragédia áldozataira, akik vasárnap délután a börgöndi légiparádén bemutatórepülés közben lezuhant egy sportrepülő. A balesetben két pilóta életét vesztette, négy vendég, köztük két gyermek pedig megsérült.Lezuhant egy repülőgép a Börgöndi Repülőnapon, két ember veszítette életét (VIDEÓ!) Frissítve!
Bemutatórepülés közben zuhant le a fehérvári repülőnapon vasárnap délután egy sportrepülő, ami egy autóra zuhant és kigyulladt - tudta meg a feol.hu. Úgy tudni a balesetnek két halálos áldozata van.Szijjártó Péter: Magyarország fogja vezetni az európai ranglistát az elektromos akkumulátorok gyártásában
A jelenleg zajló beruházások nyomán Magyarország fogja vezetni az európai ranglistát az elektromos akkumulátorok gyártásában, így nélkülözhetetlenné válik ebben a stratégiai fontosságú iparágban, ami garancia a gazdasági növekedés fenntartására - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten."Bizalmas!" – Lenyomoztatják a balliberálisok beépített spionjai az Országos Diákparlament képviselőit, ha együttműködnének az államtitkársággal
Úgy tűnik, csak a bomlasztás és a lejáratás a célja azoknak az ellenzékieknek, akik az Országos Diákparlament tagjai közül néhány fiatalt arra használnak, hogy besúgóként és bomlasztóként tevékenykedjenek azon a jelenleg is zajló, nívós szakmai fórumon, amelyen a köznevelési államtitkár mellett számos oktatási szakember is részt vesz. A PestiSrácok.hu birtokába jutott "szigorúan bizalmas", "Puska" felirattal ellátott dokumentum szerint ugyanis képzett spionfiókákat küldtek arra az egyeztetésre, amely egyébként valóban mérföldkő lehet(ne) a közös, hatékony együttműködésben az államtitkárság és az Országos Diáktanács küldöttei között.Ajánljuk még