szentendre
Hadházy Ákos hazugságok sorával bukott le, halottgyalázó akciója elképesztő károkat okozott a temetkezési szakmának
Nem Hadházy Ákosnak, és még csak nem is politikai indokkal készült az a videó, amelyet az ellenzéki politikus kegyeletsértő módon nyilvánosságra hozott, hanem egy konkurenciaharc eredménye, amihez Hadházy nem a készítőtől, hanem egyéb úton jutott hozzá – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az MTVA-székház pókembere két hete hozott nyilvánosságra egy kisfilmet, amely állítása szerint a szentendrei temető halottasházának hűtőjében készült, és azt bizonyítja, hogy nagy számban halnak meg otthonukban Covid-fertőzésben emberek, akiket már csak egymás hegyén-hátán tudnak tárolni a temetkezési cégek. Kiderült, hogy a kegyeletsértő felvételen látott elhunytak nem koronavírus-fertőzésben haltak meg, a szentendrei ellenzéki vezetésű önkormányzat halottasházában viszont törvénysértő módon, a kegyelet és az emberi méltóság minimumát is nélkülöző módon tárolták a halottakat. A PestiSrácok.hu Pest megyei, a temetkezés szakterületén dolgozó forrása azt mondta, közszájon jár a történet a szakmában. A videót a szentendrei céggel konkuráló egyik fővárosi vállalkozás alkalmazottja készítette, majd több ismerősének is elküldte. Nem tőle, hanem másodkézből került az ellenzéki politikushoz az a videó, amit aztán politikai haszonszerzés céljából használt fel. Így tehát kizárt, hogy a felvétel készítője bármit is mondott volna Hadházynak az elhunytakról, amit pedig a politikus írt, mondott, az megdöbbentette a szakmát. Azt ugyanis minden temetkezésben dolgozó tudja, hogy a járványügyi helyzetben szigorú rendeletben szabályozzák a halottak szállítását, kezelését, a koronavírusban elhunytakat a szabályoknak megfelelően dupla zsákban, piros jelöléssel kell tárolni. Fidesz: kegyeletsértő videóval folytat halálkampányt a reflektorfénybe vágyó Hadházy
Ahogy arról mi is beszámoltunk, a szentendrei önkormányzat felügyelete és fenntartása alá tartozó halottasházban egymás hegyén hátán, nyitott koporsókban, kegyeletsértő módon helyezték el az elhunytakat. A világhálóra felkerült egy rövid, mellbevágó, szörnyű állapotokat megörökítő kisfilm, amit a folyton reflektorfénybe vágyó ellenzéki politikus megosztott a nagy nyilvánossággal a közösségi oldalán. Szokásához híven a kormányt kezdte el okolni az emberi méltóságot is súlyosan sértő körülményekért. Hadházy ismét melléfogott, hiszen nem a kormányt, hanem a baloldali városvezetést kellene számon kérnie a kegyeletsértés miatt. Vajon hogy érezné magát az ellenzéki politikus, ha az ő valamelyik hozzátartozóját filmezik le és osztják meg a felvételt nagy nyilvánosság előtt? Milyen országgyűlési képviselő és milyen ember az, aki még a holtakat is politikai haszonszerzés céljára használja fel? – vetette fel az ügy kapcsán a kínos kérdéseket a szentendrei Fidesz. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.