szentendre
Politikai kaméleonok, levitézlett pártkatonák civil köpenyben Szentendrén is (Videóval)
Politikai kaméleonként emlegetik a szentendrei civil jelöltet, Fülöp Zsoltot, akinek polgármesteri ambíciói az évek alatt nem, pártszimpátiája viszont folyamatosan változott annak megfelelően, honnét is fújt a számára kedvező széljárás. A mögötte felsorakozó levitézlett pártkatonák látványa pedig még szánalmassá teszik a roncskoalíciót, akik ordenáré módon vonultak végig Szentendre utcáin és követelték a kormány lemondását. De ők voltak azok is, akiknél kiverte a biztosítékot az, hogy a kommunizmus áldozatául esett szentendrei mártírt ábrázoló póló is volt abban az ajándékcsomagban, amit a város nevében Verseghi-Nagy Miklós polgármester adott át elsős diákoknak. A Társaság az Élhető Szentendréért (TÉSZ) csoportosulás polgármester-jelöltje nem is hagyta szó nélkül ezt a "súlyos aránytévesztést", majd azon agonizáltak, hogy miért nincs senki a polgármester környezetében, aki "megnyomná a vészcsengőt". A TÉSZ olvasatában ezek szerint a kommunizmus áldozatára emlékezni súlyos hiba, Szentendre hősének történetét pedig nem kellene megismertetni a gyerekekkel, mert "úgysem értik". Ezzel azonban végre lehullt a lepel róluk és megpillanthattuk, kik is ők valójában. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.