szentkirályi alexandra
Összecsapott Orbán Viktor és Szentkirályi Alexandra (VIDEÓ)
Na persze nem kell komolyan venni, a videó arról szól, hogy ki tud többet Budapestről. A kérdések között szerepel például, hogy melyik szobrunkat hívják sörnyitónak vagy, hogy hol lehet enni a legnagyobb rántott húst a fővárosban.Személyi döntéseket hozott a Fidesz Budapesten, Orbán Viktor is jelen volt a választmányi ülésen
Orbán Viktor és Deutsch Tamás is részt vett a Fidesz budapesti választmányi ülésén, ahol a szervezet megválasztotta az új elnökséget. A döntés alapján Szentkirályi Alexandra maradt a fővárosi elnök, akinek négy alelnöke lesz. Az egyik az európai parlamentben is képviselőként dolgozó Deutsch Tamás, írja az Index.Szentkirályi Alexandra: A Fidesz mindig az olimpia pártján volt, amíg viszont a főváros a csőd szélén táncol, ez nem időszerű (Videó)
A Fidesz mindig az olimpia pártján volt, amíg viszont a főváros a csőd szélén táncol, ez nem időszerű - közölte a Facebookon közzétett videójában Szentkirályi Alexandra.Szentkirályi Alexandra: valódi lakásokkal kell enyhíteni a budapesti lakhatási válságot
2019-ben Karácsony Gergely, lakásügynökséget ígért, amit a 2024-ig nem sikerült felállítani. Végül, a kampány kezdetére összetákolták a Fővárosi Lakásügynökséget, ami egy totális kudarc - írta közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra.Az MSZP kiakadt, szerintük a Fidesz "aljas támadást indított" Horn Gyula emléke ellen
A Fidesz nem bírja abbahagyni nemtelen és aljas támadását Horn Gyula, Magyarország korábbi miniszterelnöke ellen. Szentkirályi Alexandra, a Fidesz bukott főpolgármester-jelöltje úgy tűnik, mindent megtesz azért, hogy neve ne az elbukott választással forrjon össze. A budapesti Fidesz vezetője rendkívül aljas módon támadja meg a volt szocialista kormányfő emlékét, amikor a 13. kerületi Horn Gyula sétányt most Pesti srácok sétányra akarja átneveztetni - olvasható az MSZP közleményében.Szentkirályi Alexandra: A hősök a pesti srácok voltak, Horn Gyula pedig a kommunista karhatalom embere
Magyarországon törvény tiltja, hogy közterület olyan személy nevét viselje, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett - emlékeztetett Szentkirályi Alexandra.Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék ígérték, de soha nem csináltak semmit az Airbnb-szabályozásnál (Videó)
Karácsonyék ígérték, de soha nem csináltak semmit az Airbnb-szabályozásnál – közölte a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője csütörtökön a Facebook-oldalán megosztott videójában.Szentkirályi Alexandra: a fővárosi lakhatás ne kiváltság, hanem elérhető alternatíva legyen
A fővárosi lakhatás ne kiváltság, hanem elérhető alternatíva legyen, és a "főváros évek óta tartó tétlensége ellenére olyan cselekvés induljon", amely ezt lehetővé teszi - ismertette a Fidesz-KDNP fővárosi frakció célját Szentkirályi Alexandra frakcióvezető a Facebook-oldalán, ahol bejelentette azt is, hogy több képviselőtársával együtt hétfőn a nemzetgazdasági miniszterrel egyeztetett a Budapesten kialakult lakhatási válságról.Tarlós István: Szentkirályi Alexandra sikeresebb lehetett volna, ha hagyták volna, hogy saját személyiségének megfelelően kampányoljon
Kemény szavakkal fejtette ki a véleményét Tarlós István a főváros jelenlegi vezetéséről, a volt főpolgármester nem kímélte Vitézy Dávidot, de kritikával illette még a kormánypártok budapesti kampányát is. Tarlós szerint ugyanis Szentkirályi Alexandra sikeresebb lehetett volna, ha „hagyták volna, hogy saját személyiségének megfelelően kampányoljon”.Ajánljuk még

















