szentkirályi alexandra
Kőkeményen összefonódtak az USAID-Soros-szervezetek Karácsony Gergelyékkel – Ezt a főváros ráadásul törvénybe is iktatta
Több olyan civil szervezettel működött együtt Karácsony Gergely, amit a USAID, a Soros-alapítványok és Brüsszel pénzelt. A TASZ vagy az Ökotárs Alapítvány ismerősen csenghetnek, de a Transparency International szintúgy. Utóbbit bízta meg a főváros a Lánchíd-felújítás közbeszerzési eljárásának monitorozását. Mindezeket ráadásul törvényesítette is négy éve, egy önkormányzati rendelet formájában. A Fidesz benyújtott erről egy előterjesztést a Fővárosi Közgyűlésben, amit jövő héten tárgyalhatnak.Karácsony Gergely és a matematika rejtelmei
Vitézy és Karácsony szerint Rákosrendezőn 8-10 ezer lakást lehetne építeni, amiből egészen 20 százalék még megfizethető is lenne. Az egyszerű emberek nagy barátja tehát a lakások 80 százalékát luxusingatlannak szánná és még azt sem tudjuk, hogy a 20 százalék mennyire lenne megfizethető. Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz elnöke a Facebook-posztjában egy kis matematika leckével dobta fel a főpolgármester napját.Nem lesz ez nagy falat, főpolgármester úr? - Karácsony győzelemként éli meg, hogy a kormány "átadta" neki a rákosrendezői fejlesztést
Karácsony Gergely a főváros nevében ugyanis mindent vállalt, amit az arabok beígértek a terület fejlesztése kapcsán az adásvételi szerződésben, ami nem kis munka és nem kevés pénz, az pedig egyelőre nagy kérdés, hogy az eddig pénzhiány miatt panaszkodó városvezetés honnan szerez 50 milliárdot a vételárra. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy Karácsony közel hat éve alatt nem sok eredményt tud felmutatni városfejlesztési projektekből sem...Baloldali befektetői köröknek játszhatják át Rákosrendezőt
Baloldali fektetői köröknek játszhatják át a rákosrendezői beruházás területét - erről Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője beszélt csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.Eddig nem volt fontos a baloldal számára Rákosrendező, hirtelen már nemzeti szuverenitási kérdés lett, mert pénzt látnak benne
Hirtelen felbuzdult a hazaszeretet a baloldalban a Fővárosi Közgyűlésben, persze most is csak azért, hogy keresztbe feküdjenek egy munkával. A rákosrendezői terület felújítása, a Grand Budapest program ugyanis kiverte a biztosítékot az üldögélő, semmit se csináló, folyamatosan csődöt jelentő baloldali budapesti vezetők körében. Most már szuverenitásról beszélnek, lobog a nemzeti büszkeség, és azok az emberek verik most a mellüket, akik külföldi zsoldból árulják el a hazájukat, ami már teljesen nyilvánossá is vált. Azonban a Grand Budapest program fáj nekik, hiszen már Bajnai Gordon érdekeltségébe tartozó cégek is megjelentek kész látványtervekkel. Eddig a baloldal számára semmit se jelentett Rákosrendező, pénzük sem volt, most hirtelen lett érdeklődés, kedv és még forrás is. Hogy is van ez?Magyar Péter az antimaszkulinitás kórképe
I can fix him - egy már mémesedett mondat, ami annyit tesz, hogy "én rendbe tudom hozni". Ez a bántalmazott nők állandó magyarázata arra, hogy miért maradnak együtt a "rosszfiúval". Azért, mert ők majd megjavítják. A jelenség egyenes következménye a woke-feminizmusnak, és ennek megtestesülése a magyar közéletben Magyar Péter. Az antimaszkulinitásnak köszönhetően pedig azon nőket, akik kifejtik, hogy miért egy oltári paraszt a tag, már figyelembe sem veszik, hiszen...izé...patriarchátus.Szentkirályi: Karácsony benyújtotta Budapest csődköltségvetését (Videó)
Karácsony Gergely és a sleppje most már be is ismeri, hogy tönkretették a fővárost. Budapest hercege ugyanis benyújtotta csődköltségvetést, vagyis most már nem is tagadják, hogy eltüntették a Tarlós által rájuk hagyott tartalékot.Törvényt sért a főváros azzal, hogy még mindig nem tudni, kik lesznek Karácsony Gergely helyettesei
Törvényt sért a fővárosi önkormányzat azzal, hogy még mindig nem tudott főpolgármester-helyetteseket választani - mondta csütörtökön az M1 aktuális csatorna, illetve a Kossuth rádió reggeli műsorában Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője. A főpolgármester korábbi helyettesét, Kiss Ambrust nevezte meg korábban és Vitézy Dávidot, de nem született még meg a deal.Lendületben a baloldal: a tiszás képviselők azt sem értik, hogy milyen rendezvényen vannak, közben megint nem választanak főpolgármester-helyettest – Fővárosi Közgyűlés
Elképesztő töketlenség és hozzá nem értés jellemzi a novemberi Fővárosi Közgyűlést is, úgy látszik, hogy továbbra sem változik semmi, pedig lassan észbe kellene kapni az elvtársaknak, különben fel kell oszlatni a testületet, amely éppen csak felállt. Láthatóan teljes a körbelövés, hiszen amellett, hogy a megroggyant baloldal tárgyalgat a Tiszával és próbálnak mutyizni a háttérben, olyan bizalmatlanság van egymás felé, hogy folyamatosan páros lábbal szállnak bele a másikba is a Fidesz ócsárlása mellett is. A szappanopera pedig tovább folytatódik, ugyanis közösen úgy szavaztak a képviselők, hogy ne válasszanak most sem főpolgármester-helyettest.Ajánljuk még

















