szerbia
Kit érdekel, csaltak-e Vucsicsék, nekünk a status quo jó
Érdekes kísérlet zajlott az elmúlt hetekben, nem is messze határainktól, nem tudom, mennyire kísérték figyelemmel: megpróbálkoztak egy újabb Majdannal. Szerbiában a közelmúltban tartottak országos, autonómiai és önkormányzati választásokat, ezeken pedig nem valami nagy meglepetésre, de a Vucsics-féle Szerb Haladó Párt győzött. Országosan abszolút többséget szereztek, de így is folytatják a koalíciós kormányzást az egykor Milosevics nevével fémjelzett, egyre inkább jelentéktelenné váló Szocialista Párttal, illetve a Vajdasági Magyar Szövetséggel. A magyar párt az előző választáson is kiemelkedően jól szerepelt, az akkori szavazatszámlálás korai szakaszában még arra is mutatkozott esély, hogy Szabadka polgármesterét ők adják, de most sincs miért szégyenkezniük, sőt: a Vajdaságban harmadikok lettek a Haladó Párt, illetve a balos ellenzék után, országosan pedig eggyel több képviselőt küldhetnek Belgrádba, mint eddig. Ez pedig különösen jó eredmény egy olyan időszakban, amikor, mint sajnos mindenhol máshol is, a magyarság száma csökken. Eddig az MTI-közlemény. Szerbia túllépett a vajdasági magyarok megbélyegzésén és jól járt vele – Pásztor Bálint és Potápi Árpád János a VMSZ választási sikeréről
Az egyre erősödő szerb-magyar gadzasági kapcsolatok előzménye, hogy tíz évvel ezelőtt létrejött a történelmi megbékélés a két nép között, és eltörlésre került a szerbiai magyarokat kollektív bűnösséggel sújtó, 1945-ben meghozott kormányhatározat – fogalmazott portálunknak Pásztor Bálint, a választási kihívásokat sikerrel abszolváló Vajdasági Magyar Párt (VMSZ) megbízott elnöke, megjegyezve: „Szlovákia úgy tagja az Európai Uniónak idestova húsz éve, hogy a magyarokat kollektíven háborús bűnösnek kimondó Beneš-dekrétumok még mindig hatályosak”. Pásztor Bálint egyebek mellett érdeklődésünkre arról is beszélt, hogy az Európai Unió most már lassan két és fél évtizede hitegeti a szerbiai embereket, köztük a vajdasági magyarokrat a csatlakozással, miközben vannak olyan európai uniós tagországok, amelyek évek, évtizedek tagságát követően sem érik el azt a szintet, amelyet Szerbia ebben a pillanatban is hozni tud...