szerencsejáték zrt.
Egy nap nem elég arra, hogy a magyar gyermekeltűnés statisztikái javuljanak
Manapság minden dolognak, eszmének és érzésnek létezik világnapja. Mondhatjuk akár azt is, hogy a naptár minden egyes napja valaminek a világnapja. Május 25. például az eltűnt gyermekeké, ugyanis 1979-ben ezen a napon veszett nyoma New Yorkban a hat éves Etan Patznak. Az ügy akkor olyan nagy sajtónyilvánosságot kapott, hogy új jogszabályokat vezettek be az Amerikai Egyesült Államokban a gyermekek védelmére, valamint elkezdtek új módszereket kidolgozni az eltűnt kiskorúak felkutatására. Ekkor nyomtatták először az eltűnt kicsi arcképét tejesdobozokra, ami napjainkig jól használható felület az eltűnt gyermekek felkutatásához. Etan gyilkosát végül 33 év után kapták el.Fénnyel írt históriák: egymillió képkockán a magyar történelem
Kevés hely van az országban, ahol egy eredeti Sissi vagy Kossuth Lajos portré, az '56-os események egy- egy pillanata vagy Nagyszombat 1871-es látképének fotója egymáshoz közeli polcokon fekszik. Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában a fotózás kialakulásától számítva a magyar történelem szinte minden szeletéből találunk hiteles pillanatot ábrázoló képet. A gyűjtemény jelenleg több mint egymillió felvételt őriz, ebből közel 360 ezer darabot egyedileg nyilvántartva, a többit időrendi, tematikus rendszerezésben. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára az ország első és legnagyobb történeti fényképgyűjteménye, amely több mint száz esztendős múltra tekint vissza. Elődei a Történelmi Képcsarnok és a Legújabbkori Történeti Múzeum fényképtárai voltak. Dr. Lengyel Beatrix tárigazgatóval egy rendhagyó fotónézegetés közben beszélgettünk a gyűjteményről.Jutalmunk a megmentett élet- így dolgoznak a Máltai Szeretetszolgálat önkéntes mentősei (VIDEÓ)
A város alapzajának egyik legtöbbet hallott hangja a sziréna, amely jelzi, hogy valamelyik embertársunk bajba került. Ám a sziréna hangját hallva nem feledkezhetünk meg azokra a hétköznapi hősökről sem, akik épp menteni igyekeznek. A mentés sikerességét sok tényező befolyásolja: a magyar orvosok által képviselt szakértelem mellett nem mindegy, hogy a beteg milyen állapotban van, de az is fontos, hogy járművük milyen orvosi eszközökkel vannak felvértezve.A hívő ember a szerencsét gyakran azonosítja Isten szándékával
„Hiszem, hogy az, ki minden pohár vizet számon tart, a ti erőfeszítéseteket is figyelemmel kíséri, és akárcsak kétezer évvel ezelőtt a néhány kenyeret, halat ahogy nagylelkűen megszaporított, úgy most is a Moldvába szakadt, rekedt eleink gyermekeinek gondjait, bajait is, segítségetekkel nagylelkűen megoldja!” - Böjte Csaba ezekkel a gondolatokkal bocsátotta útjára a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért-mozgalmat, amely élen jár a kisebbségi magyarnyelvű oktatás, a megmaradás segítésében. Aki csak elhivatott munkájukban részt vesz, az úgy nyilatkozik, olyan vállalás ez, akár a csángó viselet: csak egyenes derékkal lehet viselni. Szerencsés Találkozások rovatunkban ezúttal a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány mutatkozik be.Ajánljuk még