szergej sojgu
Orosz védelmi miniszter: az ukrán fél dühödten, de eredménytelenül támad
Az ukrán hadsereg dühödten, de eredménytelenül támad - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter hétfőn Szocsiban újságíróknak. Sojgu közölte, hogy csak megerősíteni tudja a főparancsnok, Vlagyimir Putyin elnöknek a nap folyamán elhangzott kijelentését, miszerint az ukrán ellentámadás kudarcot vallott. "Az elmúlt tíz napban (az ukrán egységek) dühödt támadásokat hajtottak végre, nagy erőkkel, nagy reményekkel, szenvedélyes vágyakozással, hogy teljesítsék a parancsokat, amelyek bizonyos települések elérését akarták" - mondta a tárcavezető. Az állította, hogy az ukrán fél vesztségei nagyok, és csak vasárnap hat ukrán harckocsit lőttek ki Robotine településénél, további hatot pedig más térségben. Hozzátette, hogy ezek nem nyugati gyártmányú tankok voltak. Elmondta, hogy Oroszország csak az elmúlt öt nap folyamán hét ukrán tengeri drónt semmisített meg.Lehet, hogy újból fordulóponthoz érkezett a háború? – Moszkvában úgy látják, hogy az ukrán hadsereg lassan elfogy
Ukrajna katonai erőforrásai csaknem kimerültek – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden a 11. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencián.Sojgu szerint Varsó Nyugat-Ukrajna megszállására készül
Varsó egy lengyel–ukrán alakulatot tervez felállítani azzal a céllal, hogy a későbbiekben megszállja Nyugat-Ukrajnát – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy szerdai, az általa irányított tárcánál megtartott tanácskozáson.A fegyvergyártás növelésére szólított fel Kim Dzsongun
Nagyobb termelésre szólította fel az észak-koreai fegyvergyárakat Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, aki a héten kezdődött gyárlátogatásai során több fegyvert maga is kipróbált – jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség vasárnap.Orosz védelmi tárca: több mint 43 ezer ukrán katona esett el az ellentámadás kezdete óta
Az ukrán csapatok ellentámadásuk kezdete óta, vagyis az elmúlt két hónap folyamán több mint 43 ezer embert vesztettek – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.Oroszország egy hónap alatt több lőszert gyárt, mint tavaly egész évben
Gyenyisz Manturov, a védelmi kérdésekért felelős orosz miniszterelnök-helyettes hétfőn kijelentette, hogy Oroszország immár minden hónapban annyi lőszert gyárt, mint tavaly egész évben, és felgyorsította a katonai felszerelések gyártását is.Medvegyev: a NATO katonai segítsége Ukrajnának közelebb hozza a harmadik világháborút
A NATO-szövetség által Ukrajnának nyújtott katonai segítség növelése közelebb hozza a harmadik világháborút – jelentette ki Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese kedden késő este.Veszélyben volt az orosz atomarzenál a Wagner-csoport lázadása miatt? – Stier Gábor elemzése a PS-nek (Videó)
Minek is nevezzük ezt a 22 órás, ponyvaregénybe illő Wagner-lázadást? Sokan puccsot emlegettek, de ez annál kevesebb volt, hiszen Prigozsinnak láthatóan nem volt sem társadalmi, sem pedig politikai támogatottsága. Sokkal inkább nevezhetjük katonai lázadásnak, zendülésnek, ám ha a tartalmát és a fellépés módját is figyelembe vesszük, akkor akár fegyveres zsarolásnak is. De vajon színjáték volt ez az egész? Aligha. Hiszen hat helikoptert és egy repülőgépet, egy hidat, utakat – ez a veszteség több tízmilliárd forintnyi – még Oroszországban sem szoktak díszletként feláldozni azért, hogy megtévesszék mondjuk az ukránokat, kiugrasszák a nyulat a bokorból, vagy félreállítsanak egy minisztert. Ami biztos, hogy a Wagner-csoport katonái ijesztő gyorsasággal haladtak Moszkva felé. Vajon veszélyben volt az orosz atomarzenál? Volt-e szerepe a lázadásban a nyugati titkosszolgálatoknak? Mi lesz Prigozsin és a Wagner sorsa? Ezeket a témákat elemezte lapunknak Stier Gábor a moszkvater.com főszerkesztője. Részletek a videóban.Sojgu szerint naponta egy ezrednyi katona szerződik az orosz hadsereghez
Naponta egy ezrednyi katona szerződik szolgálatra az orosz fegyveres erőkhöz, július végére pedig feláll egy tartalékos hadsereg, amely több mint 3700 egységnyi haditechnikát kap – jelentette ki Szergej Sojgu védelmi miniszter az orosz biztonsági tanács állandó tagjainak csütörtöki tanácskozásán.Ajánljuk még