szijjártó péter
Szijjártó Péter: érvényesülnek a magyar szempontok a NATO ukrajnai támogatási programja kapcsán
Sikerült érvényesíteni a magyar szempontokat a NATO immár 2016 óta működtetett ukrajnai gyakorlati támogatási programjának meghosszabbítása kapcsán, amelynek keretében így csakis nem halált okozó eszközök átadására kerülhet sor, kizárólag önkéntes alapon – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Brüsszelben.Szijjártó Péter: a NATO-tagállamoknak újra kellene gondolniuk az Ukrajna-stratégiájukat (Videó)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, a NATO külügyminiszteri ülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a NATO-tagállamoknak újra kellene gondolniuk az „Ukrajna-stratégiájukat”, mivel az eddigi tervek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.Szijjártó Péter: életben lévő magyar túszról kaptunk információt az izraeli hatóságoktól
A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, amely szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van és jelenleg is a Hamász terrorszervezet foglya – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Brüsszelben.Videón, ahogy a svájci légierő elfogja a magyar külügyminisztert
A svájci légierő kérésére hozzájárultunk ahhoz, hogy a svájci vadászpilóták útközben elfogást szimuláljanak rajtunk – osztott meg egy rövid videót Facebook-oldalán Szijjártó Péter.Szijjártó: a magyar elvárás, hogy a NATO ragaszkodjon korábbi döntéséhez, és ne váljon hadviselő féllé
Mi, magyarok speciális földrajzi helyzetben vagyunk, hiszen keletről a háborútól szenvedő Ukrajna, délről pedig Európa legforgalmasabb migrációs útvonala határol minket – írta hivatalos közösségi oldalán a NATO brüsszeli külügyminiszteri tanácsának ülése előtt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.GEOrgPOLITIKA – Hogyan is zajlik a túszok szabadon engedése?
Tradicionálisan a Nemzetközi Vöröskereszt felel a hadifoglyok jólétének ellenőrzéséért, a világháborúkban is a szervezet segítette százezrek hazajutását. Most is ők vállalták a veszélyes feladatot, hogy bemennek a Gázai övezetbe és átveszik a Hamásztól a szabaduló izraeli és külföldi túszokat.Szijjártó Péter: új helyzet, hogy migránsok és embercsempészek automata fegyverrel lőnek a határőrökre
Elfogadhatatlan az az új helyzet, hogy egyes migránsok és embercsempészek többször is éles, automata fegyverrel lőttek az utóbbi időben nemcsak egymásra, hanem magyar határőrökre is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Genfben.Szijjártó Péter: a magyar migrációellenes álláspontot képviselem az IOM genfi közgyűlésén
Az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezetének (IOM) közgyűlésén is határozottan képviselem a magyar migrációellenes álláspontot – írta a Genfbe induló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán kedden.A nők és a gyerekek biztonságban, de két magyar férfi még a Hamász fogságában van
Öt, magyar állampolgársággal is rendelkező túszt ejtett a Hamász terrorszervezet az októberi támadás során. A külügyminisztérium munkájának és a katari kormány közbenjárásának köszönhetően közülük hárman – egy nő és két kislány – már biztonságban vannak, a hétvégi túszcsere keretén belül izraeli területre menekülhettek, azonban a két férfiról továbbra sem tudunk semmi biztosat.Ajánljuk még

















