szijjártó péter
Százezer adag AstraZeneca oltóanyagot adományozott hazánk Vietnámnak
Kevesebb mint három hét alatt a harmadik vakcinaadomány-szállítmányt indítjuk útnak Délkelet-Ázsia irányába. Thaiföld és Kambodzsa után most Vietnámba indul magyar segítség, ezúttal 156 ezer adag AstraZeneca oltóanyag formájában – tette közzé csütörtökön reggel Facebook-oldalán Szijjártó Péter.Szijjártó: a kormánynak feladata és kötelessége az idősekről való gondoskodás
A minisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter Tiszafüreden, a felújított Platán Idősek Otthonának átadó ünnepségén arról számolt be, hogy az elmúlt tizenkét évben a kormányzati döntések szívében a család állt, amely azonban csakis a nagyszülőkkel lehet teljes. A tárcavezető az eseményen kijelentette, hogy a kormány nemcsak feladatának, hanem kötelességének is tartja az idősekről való gondoskodást és a nyugdíjasok anyagi biztonságának elősegítését.Csak az erős, hazai tulajdonú cégek garantálhatják a biztonságos élelmiszerellátást
Szijjártó Péter egy malomipari cég átadóján vett részt Tiszafüreden, ahol kijelentette, hogy erős hazai tulajdonú vállalatok szükségesek a biztonságos élelmiszerellátás garantálásához, amelynek kérdése a koronavírus-világjárvány és az ukrajnai háború nyomán nemzetbiztonsági tényezővé vált.Szijjártó: nem engedjük beleprovokálni Magyarországot ebbe a háborúba
Szijjártó Péter a nemzetbiztonsági operatív zörzs, majd a kormány ülését követően közreadott videonyilatkozatában szögezte le, hogy a kormánynak minden áron meg kell akadályoznia Magyarország belesodródását az ukrajnai háborúba, akármilyen nyomás is nehezedik rá kívülről vagy belülről. A külgazdasági és külügyminiszter szerint az elsődleges feladat most a magyar emberek biztonságának garantálása.Szijjártó: Elértük, hogy nem érintik hazánkat az újabb Oroszország elleni szankciók (videó)
Az elmúlt négy napban komoly viták zajlottak az Európai Unión belül, immáron a hatodik Oroszország elleni szankciós csomagról döntöttek. Szijjártó Péter élő adásban jelentkezett be közösségi oldalán, ahol ennek részleteit ismertette. Szavai szerint ezek nagy része az energiaellátás biztonságáról is szólnak, amit a magyar kormány nem enged kockáztatni. Kifejtette: ha el kell zárni a földgázszállítást, akkor nem lesz fűtés Magyarországon, és ezt a gondolatot már néhány hazai baloldali politikus is támogatta. Szijjártó Péter tájékoztatása szerint az elmúlt napokban a kormány képviseletében sikeresen vitáztak, így elérték, hogy nem érinti hazánkat az az újabb szankciós csomag, amit Oroszország ellen vezetnek be.Gyanús radarjelek alapján kétszer is felszálltak a Gripenek, de nem találtak semmilyen objektumot
Gyanús radarjelek alapján kétszer is felszálltak a Magyar Honvédség légierejének repülőgépei pénteken, de egyik alkalommal sem találtak semmilyen repülő objektumot – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A csütörtök éjszakai, titokzatos zágrábi robbanásról később kiderült, hogy egy katonai drónról volt szó, amely a magyar légteret is megsértette.Szijjártó: a világ legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártási kapacitása jött létre Magyarországon
A világ legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártási kapacitása jött létre Magyarországon a nagy dél-koreai vállalatok beruházásainak köszönhetően, amelyek az elektromos autóipar európai zászlóshajójává tették hazánkat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.Szijjártó: a magyar gazdaság az EU szégyenpadjáról az élvonalba tört
A magyar gazdaság a sorozatos válságok ellenére 2010 óta az Európai Unió szégyenpadjáról az élvonalba tört – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Salgótarjánban, aki arra is emlékeztetett, hogy 2010-ben az ország a tönk szélén állt. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Fort-Bau Therm Zrt. beruházásának átadásán arról számolt be, hogy a magyar tulajdonú építőipari cég két ütemben megvalósuló, 500 millió forint értékű kapacitásbővítő fejlesztéséhez a kormány 200 millió forint támogatást adott, így "bebetonozva" 110 munkahelyet.Magyar hatóságok is vizsgálják a Zágrábban lezuhant robotrepülő ügyét
A magyar hatóságok is vizsgálják a Zágrábban lezuhant pilóta nélküli robotrepülő ügyét. A vizsgálatok során szorosan együttműködünk a horvát hatóságokkal és más NATO-szövetségeseinkkel egyaránt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán.Ajánljuk még
















