szijjártó péter
Szijjártó: szépen haladunk az önellátás irányába az orvosi eszközök tekintetében is
Magyarország, a koronavírus-járvány tapasztalataiból tanulva, mára képessé vált arra, hogy előállítsa magának a szükséges eszközöket egy újabb egészségügyi vészhelyzet esetén – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Jászapátiban. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a hazai tulajdonú Radius Signage Kft. elkészült beruházásának átadásán elmondta, hogy a hatszázötvenmillió forintos fejlesztés keretében a magyar vállalat egy ezer négyzetméteres gyártócsarnok épített, amelybe új gépek és berendezéseket kerültek. A projekt nyomán a vállalkozás képessé válik orvosi, műtőben is alkalmazható eszközök gyártására, amely fejlesztést az állam kétszázötvenmillió forinttal támogatta, így segítve hatvanhárom munkahely megőrzését Jászapátiban.Szijjártó: Magyarországé lehetne az adócsökkentések Európa-bajnoki címe
Ha lenne ilyen verseny, akkor Magyarországé lehetne az adócsökkentések Európa-bajnoki címe, ráadásul a közterhek mérséklésével párhuzamosan hazánk a kontinens gazdasági rangsorainak végéről az élre került – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bonyhádban.Szijjártó Péter: mostantól még keményebben kell fellépnünk biztonságunk érdekében
Új dimenzióba léptünk a háborús kockázatok tekintetében, ezért mostantól még keményebben, még egyértelműbben kell fellépnünk nemzeti érdekeink, vagyis a béke és a biztonság magyarországi szavatolása érdekében - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminiszterei ülésének szünetében hétfőn.Szijjártó: Magyarország és Szerbia történelmi barátságot kötött egymással
Az ukrajnai háború rámutatott a békés egymás mellett élés fontosságára Közép-Európában, ezért is lényeges, hogy Magyarország és Szerbia az ellenséges viszonyát stratégiai partnerséggé, sőt, barátsággá tudta alakítani – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, Belgrádban.Szijjártó: a higgadt döntések adták az alapot a tavalyi gazdasági rekordévhez
A higgadt, megfontolt kormányzati döntések biztosították az alapot ahhoz, hogy a válság ellenére is a tavalyi lehetett minden idők legsikeresebb éve a magyar gazdaság szempontjából – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Hajdúböszörményben.Szijjártó Péter: a kormány feladata a nemzet szuverenitásának és békéjének megőrzése
Sorsdöntő választás következik áprilisban, amelyen ezúttal nem egyszerűen társadalmi vagy gazdasági jövőképekről, hanem a béke és a biztonság, vagy a háborúskodás kérdéséről kell dönteni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Máriapócson.Szijjártó: stratégiai kérdéssé vált az élelmiszerellátás biztonsága
Az elmúlt évek válságai nyomán az élelmiszerellátás biztonsága stratégiai, nemzetbiztonsági kérdéssé vált, ezért a kormány számos intézkedéssel támogatja az ágazatot – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Nyírbátorban.Szijjártó Péter: Vigyázat, álhírek!
Úgy tűnik, a magyar baloldal továbbra is abban érdekelt, hogy zavart keltsen, hazánkat pedig veszélybe sodorják. Nemcsak azt követelik, hogy Magyarország szállítson fegyvereket Ukrajnába, hanem álhírekkel is megpróbálnak bizonytalanságot kelteni. Hiába akarják, mi nem sodorjuk veszélybe hazánkat – minderről Szijjártó Péter beszélt közösségi oldalán. A külgazdasági és külügyminiszter cáfolta a napokban megjelent dezinformációkat is, amelyek hazánk energiaellátásának akadályoztatásáról láttak napvilágot.Szijjártó: a kormány két jelentős munkaerőpiaci ígéretét is teljesítette
A kormány két fontos ígéretét is teljesítette: egyrészt mára létrejött Magyarországon a 2010-ben bejelentett egymillió új munkahely, másrészt pótolták a koronavírus által elpusztított munkahelyek mindegyikét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Nagykanizsán.Ajánljuk még
















