szijjártó péter
Szijjártó Péter a migrációról: nagyobb a veszély, mint 2015-ben volt
Gyorsan nő a migránsok száma a nyugat-balkáni útvonalon, idén eddig több mint nyolcvankétezer ember próbált bejutni az Európai Unióba illegálisan ebből az irányból – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az általa vezetett tárca közleménye szerint kedden, a Bécsi Migrációs Konferencián. Szijjártó Péter ugyanakkor aggodalmát fejezte ki a brüsszeli intézmények és egyes nyugat-európai politikusok által hangoztatott felelőtlen nyilatkozatok miatt, amelyek szerinte meghívásként értékelhetők azok számára, akik valamilyen okból készek megindulni Európa felé.Szijjártó: Magyarország és Ciprus egyetért a legfontosabb uniós kérdésekben
Magyarország és Ciprus azonos álláspontot képvisel a legfontosabb európai uniós kérdésekben – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten, miután megbeszélést folytatott Níkosz Hrisztodulidésszel, a Ciprusi Köztársaság külügyminiszterével. Szijjártó Péter azt mondta: a két ország a migrációval, az unió Nyugat-Balkán irányú bővítésével, az európai energiaellátás kérdésével és a koronavírus elleni oltásokkal kapcsolatban is hasonlóan gondolkodik.Szijjártó: az EU-nak el kell ismernie Egyiptom migráció területén kifejtett tevékenységét
Magyarország a visegrádi partnereivel együtt nagyra becsüli, hogy az elmúlt öt évben sem Egyiptomból, sem pedig Egyiptomon keresztül nem érkezett migrációs hullám Európába, az Európai Uniónak el kell ismernie az ország migráció területén kifejtett tevékenységét – jelentette ki Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban, az uniós tagországok külügyminiszterei ülésének szünetében.Szijjártó Péter: csúfos kudarcot vallott Ukrajna hazug hecckampánya
Csúfos kudarcot vallott Ukrajna magyar energiabeszerzést érintő hazug kommunikációs hecckampánya, ugyanis az Európai Unió világossá tette, hogy Magyarország teljesen jogszerű módon kötött hosszú távú gázvásárlási megállapodását Oroszországgal – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban az uniós Külügyi Tanács ülésének szünetében hétfőn. Szijjártó Péter a sajtótájékoztatóján magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője világossá tette, hogy Magyarországnak joga van ilyen szerződést kötni, ez ellen semmilyen panasznak nincsen helye. Az uniós főképviselő az EU álláspontját közölte Kijevvel is, aláhúzva, hogy Magyarország jogszerűen járt el a szerződés aláírásával – tette hozzá.Szijjártó Péter: az EU-nak segítenie kell Líbiát határai megvédésében
Az Európai Uniónak (EU) segítenie kell Líbiát abban, hogy megvédhesse határait az illegális migrációval szemben – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán megosztott videójában, miután Luxemburgban találkozott líbiai kollégájával. Szijjártó Péter azt mondta, az észak-afrikai stabilitás szorosan összefügg az európai biztonság kérdésével, és Líbia az utóbbi időszakban a migráció átjáróházává vált: sok tíz-, százezer migráns érkezett Európába az országon keresztül.Szijjártó az al-Dzsazírának: Mark Rutte komoly hungarofóbiában szenved, von der Leyen pedig szégyenteljesen viselkedett (Magyar fordítással a PS-en!)
Szijjártó Péter külügyminiszter New Yorkban interjút adott az al-Dzsazírának. Ebben egyebek mellett szégyenteljesnek nevezte, ahogyan Von der Leyen asszony a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban reagált, míg a holland miniszterelnökről úgy vélekedett: "nagyon komoly hungarofóbiában szenved". De a Freedom House tevékenységéről sem rejtette véka alá a véleményét: az al-Dzsazíra műsorában a magyar külügyminiszter közölte, nem érdekli, milyen jelentéseket írnak Magyarországról, mivel azok nem a tényeken, hanem a politikai ideológián alapulnak. Szavai szerint "szuperliberálisak, és gyűlölik azt, amit mi az országunkban csinálunk". "De mivel nem szerepelnek a magyar választói névjegyzékben, ezért nem igazán számít, hogy mit mondanak" – tette hozzá. A beszélgetésről készült magyar verziót megtekinthetik Szijjártó Péter Facebook-oldalán, annak magyar nyelvű leiratát a PestiSrácok.hu oldalon olvashatják.Szijjártó a pánarab tévének: huxitról szó sincs, Mark Rutte pedig hungarofób és foglalkozzon Hollandia ügyeivel (videóval frissítve)
Szíjjártó Péterrel készített interjút az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió, amelyben számos téma szóba került, amelyekkel a magyar kormány az elmúlt években felhívta magára a figyelmet a nemzetközi nyilvánosságban. A külgazdasági és külügyminiszter szerint az EU rengeteg különböző kihívással kellett szembenézzen az elmúlt években: migrációval, gazdasági problémákkal, a pandémiával és az európai jövőképről szóló vitákkal. A nézeteltérések zömét szimbolikus, ideológiai jellegű vitáknak nevezte; szerinte ezek azért vannak, mert a magyar kormány nem akar beilleszkedni a nyugati liberális mainstreambe.Annyi oltóanyagunk van, hogy 400-400 ezer vakcinát tudtunk adni Vietnamnak és Thaiföldnek
Beszerzési áron 400-400 ezer vakcinát adott el Magyarország Vietnamnak és Thaiföldnek – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.Szijjártó Péter: a zöld pártok ártanak a környezetvédelem ügyének
A zöld cél megvalósításának racionálisan, a józan ész alapján kell történnie, vagyis úgy, hogy a környezetvédelem és a gazdasági fejlődés, a versenyképesség kéz a kézben haladjon. Ha nem így történik, akkor felborul a kettő között egyensúly, és a zöld ügy kommunikációs léggömbbé alakul. A zöld pártok, az irreális egymásra licitálásra épülő kommunikációval ártanak a környezetvédelem ügyének. Magyarország elvégezte házi feladatát annak érdekében, hogy az energiapiaci válság ne érintse súlyosan – jelentette ki Szijártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Oroszországi Energiahét elnevezésű rendezvény csütörtöki, a hagyományos energetika jövőjéről tartott panelbeszélgetésén.Ajánljuk még















