szijjártó péter
Szijjártó Péter: Magyarország érdekelt San Marino és az EU együttműködésében a nemzeti kisebbségek kérdésében
Magyarország érdekelt San Marino és az Európai Unió minél szorosabb együttműködésében, és hatékonyan együttműködhet az országgal a nemzeti kisebbségek kérdésében – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten. Szijjártó Péter San Marinó-i kollégájával egyeztetett, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: a világjárvány megmutatta, hogy a kölcsönös tiszteleten alapuló nemzetközi együttműködésre nagyobb szükség van, mint bármikor korábban.Szijjártó Péter: a magyar kormány azt várja az OECD-től, hogy segítse és ne kioktassa tagországait
A magyar kormány azt várja el a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) következő főtitkárától, hogy a nemzetközi szervezet segítse, és ne kioktassa a tagországait – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken.Tizennégymilliárd forintos beruházást hajt végre Kazincbarcikán a Linde Gáz Magyarország Zrt.
Szijjártó Péter pénteki sajtótájékoztatóján közölte, hogy a Linde Gáz Magyarország Zrt. magyarországi kapacitásainak bővítése mellett döntött, így a vállalat tizennégymilliárd forintos beruházást hajt végre a Kazincbarcikán lévő levegőszétválasztó üzemében; a fejlesztéssel a cég négyszázharminc ember munkáját védi meg, mindehhez pedig a kormány 1,9 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.Szijjártó az üzbég befektetésekről: a magyar export tavaly több, mint harminc százalékkal nőtt, és bőven meghaladta a százmillió dollárt
Telefonon tárgyalt Sardor Umurzakov, üzbég befektetési és külgazdasági kapcsolatokért felelős miniszterelnök-helyettes kollégájával Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán megosztott posztjában kifejti, hogy az elmúlt évek során számos alkalommal találkoztak, kifejezetten baráti kapcsolatot építettek fel, amely segít a két ország közti kapcsolat folyamatos fejlesztésében.Szijjártó: Magyarország segíti az azeri újjáépítést
A hegyi-karabahi konfliktus után Magyarország segíti az azeri újjáépítést – írta csütörtökön a Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Arra is kitért: reális, hogy a 2020-as évek közepétől Magyarország Azerbajdzsánból is vásárolhat majd gázt.Újabb három vidéki vállalatnál valósulnak meg fejlesztések
Három, vidéken működő magyar vállalat összesen 2,1 milliárd forint értékben hajt végre beruházásokat, amelyekhez a kormánytól 690 millió forint támogatásban részesülnek – közölte a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképesség-növelő program csütörtöki szerződésátadó rendezvényén, Budapesten. Szijjártó Péter hozzátette, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően a három cég nyolcszázhúsz munkahelyet véd meg.Szijjártó: több, mint hárommilliárd forintból fejleszti központjait Magyarországon a GE
A GE 3,3 milliárd forintos beruházással bővíti a budapesti és szegedi digitális egészségügyi fejlesztésekkel foglalkozó központjait, a kormány ehhez 675 millió forint támogatást biztosít – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, sajtótájékoztatón, Budapesten.Szijjártó: az Európai Bizottság botrányosan lassú vakcina-beszerzése miatt maradnak a korlátozások
Az Európai Bizottság (EB) botrányosan lassú vakcinabeszerzése miatt nem lehet feloldani a korlátozásokat – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter azt mondta: a tavalyi évet jellemző problémák nem tűntek el idén sem, sőt, az esztendő elején – a várakozásokkal ellentétben – elmaradt az eufória.Szijjártó: Magyarország a harmadik helyen áll a világon a visszapillantó tükrök exportjában
Magyarország a visszapillantó tükrök exportjában a világon a harmadik helyen áll, csak az Amerikai Egyesült Államok és Németország kivitele előzi meg a magyart, amiben jelentős szerepe van a magyar családi tulajdonban lévő, soproni Hirschler Glas Kft.-nek - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Sopronban a cég fejlesztésének bejelentésekor.Ajánljuk még
















