szijjártó péter
Szijjártó: 4 millió maszk és több, mint 400 ezer védőruházat érkezett Kínából
A Kína–Magyarország légihíd szombati mérlege: mintegy 4 millió maszk, több, mint 400 ezer védőruházat, 100 ezer védőszemüveg, 30 ezer pár kesztyű és több, mint 6 ezer arcvédő plexi – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a hivatalos Facebook-oldalán.Szijjártó: Óriási szégyen lenne, ha a Fidesz tagságáról most szavaznának a néppártban
Szijjártó Péter a Spirit FM Harcosok klubja című műsorában kifogásolta, hogy miért nem keresték személyesen azelőtt azon országok külügyminiszterei, akik most aggályosnak tartják a demokráciát Magyarországon – számol be az atv.hu a beszélgetésről.Szijjártó: Továbbra is mindent megteszünk a magyarok egészségének megvédéséért, a gazdaság újraindításáért
Továbbra is mindent megteszünk azért, hogy a magyar emberek egészségét és életét megvédjük, a határon kívül rekedt magyarokat hazahozzuk és a magyar gazdaságot mielőbb újraindítsuk – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki, online sajtótájékoztatóján.Kétszáznegyven, a járvány miatt Észak-Amerikában rekedt magyar térhetett haza
Csütörtökön kétszáznegyven, a koronavírus-járvány miatt Észak-Amerikában rekedt magyart hoznak haza – közölte a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel. Az érintettek délután megérkeztek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.Szijjártó Péter szerint rendkívül szükséges a NATO terrorellenes fellépésének erősítése a járvány idején
A mostani koronavírus-járvány idején rendkívül szükséges, hogy a NATO erősítse a terrorellenes fellépését – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek csütörtökön, amikor a NATO-tagállamok külügyminiszterei videokonferencián tartottak tanácskozást.Magyarország egyszerűbb szabályokat kezdeményez az EU-nál az állami beruházások támogatására
Magyarország kezdeményezi, hogy a koronavírus-járvány elleni gazdasági védekezés eredményessége érdekében az Európai Unió tegye egyszerűbbé azokat a szabályokat, amelyek a beruházások állami támogatására vonatkoznak – mondta a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán csütörtökön közzétett videoüzenetében. Szijjártó Péter a közmédiának adott interjújában azt hangsúlyozta: a magyar gazdaságtörténelem legnagyobb, legjelentősebb gazdaságdinamizálási akciótervét készítik elő.Szijjártó: Azerbajdzsán tízezer maszkot adott Magyarországnak
Azerbajdzsán kormánya csütörtökön tízezer védőmaszkot juttatott el a bakui magyar nagykövetségre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.Ajánljuk még















