szijjártó péter
Újságírónak látszó televíziós terroristák
Szijjártó Pétert s rajta keresztül hazánkat vádolta különféle hazugságokkal a nyugati álhírgyártás zászlóshajója, a CNN riporternője. Külügyminiszterünk ugyan pompásan helyretette a pimasz nőszemélyt, ám a nemzetközi balliberális maffia ennyitől még nem fog leállni. Az fáj nekik, hogy Magyarországnak szuverén, nemzeti érdekű kormánya van, nem Nyugatról irányított bábkormánya. Addig ütik, fenyegetik, zsarolják majd hazánkat, míg itteni bábjaikat hatalomra nem segítik. Addig nem adják föl, míg újra gyarmat nem leszünk.Szijjártó: A határon túli magyar közösségeket is támogatja védőeszközökkel a kormány
Minden magyar felelős minden magyarért, ezért a magyar nemzeti közösségeket a határok túloldalán is támogatja a kormány, eszközökkel is – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken.A CNN sztárja bepróbálkozott Szijjártónál a pesti liberális bullshittel: nem kellett volna (videó!)
Miért ismét Magyarország van terítéken? Ezeket a kettős mércéket kéne félretenni a jelenlegi vírushelyzetben – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Christiane Amanpournak, a CNN sztárriporterének, aki avval a nyilván Budapestről származó hazugsággal traktálta, hogy a demokratikus világban egyedül Magyarországon "zárták be" a parlamentet a vírus ürügyén. Szijjártó szenvedélyes érveléssel figyelmeztette a riportert, hogy ez álhír, az országgyűlés működik, mire Amanpour elismerte: "that's news", azaz "ez újdonság nekem". Nézze meg a teljes feliratozott interjút, megéri!Kína támogatja Magyarországot a védőeszközök beszerzésében
A kínai hatóságok támogatják Magyarországot, hogy minden szükséges védőeszközt be tudjon szerezni az ázsiai országból – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében.Szijjártó: Magyarország továbbra is segít a nehéz helyzetben lévő országoknak
Magyarország továbbra is segítséget nyújt majd a nehéz helyzetben lévő környező államoknak az új típusú koronavírus-járvány elleni küzdelemben, ezen tevékenysége teljes mértékben egybevág az Európai Unió ide vonatkozó politikájával – jelentette ki Szijjártó Péter az EU-tagországok fejlesztési ügyekkel foglalkozó minisztereinek szerdai videokonferenciája után.Szijjártó: A visegrádi együttműködés jól vizsgázik a mostani nehéz időszakban is (Videó!)
Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország együttműködése rendkívül jól vizsgázik ezen nehéz időszakban is, ezért a felek folytatják, sőt, még szorosabbá teszik azt az új típusú koronavírus-járvánnyal szembeni küzdelem terén – hangsúlyozta Szijjártó Péter a visegrádi államok (V4) külügyminisztereinek szerdai videokonferenciáját követően.Szijjártó Péter: néhány országban a kormányzati intézkedések során jobban számít a nemzetközi liberális média elvárása, mint a választópolgárok akarata
A magyar külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán közölt " A rendkívüli Külügyi bizottsági ülés margójára" című felvétel tanúsága szerint nem érti, hogy a görög és norvég miniszterelnöknek, a dán, a svéd és a holland külügyminiszternek, a finn Európa-ügyi miniszternek most, amikor saját országukban meredeken emelkedik a fertőzöttek száma és olyan válsággal állunk mindannyian szemben, amelyből szakemberek százai kutatják a kiutat, miközben ezrek halnak meg Európában, hogy jut idejük folyton a koronavírus elleni védekezést szolgáló magyar törvénnyel foglalkozni.Szijjártó: Az Európai Bizottságnak egy hónap kellett, hogy kapcsoljon...
A modernkori magyar történelem legnagyobb hazatérési akciójának keretében 7841 magyar állampolgárt tudtunk hazahozni az elmúlt hetekben, sok esetben a közép-európai összefogás eredményeként - írta Szijjártó Péter hétfői Facebook-bejegyzésében. A külgazdasági-, és külügyminiszter hozzátette, jelenleg még 883 magyar állampolgár hazahozatalán dolgoznak.Ajánljuk még
















