szijjártó péter
Szijjártó: Az EU teljes szolidaritásáról biztosította Görögországot
Az Európai Unió teljes szolidaritásáról biztosította Görögországot, amiatt, hogy nagyon komoly migrációs nyomással kell szembenéznie a Törökország irányából érkező nagyszámú bevándorló miatt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Zágrábban, az EU-tagországok külügyminisztereinek rendkívüli tanácskozását követően.Szijjártó: Karanténintézkedés alá került egy magyar állampolgár Brazíliában
Koronavírussal fertőzött magyar állampolgár áll karanténintézkedés alatt Brazíliában – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a Facebook közösségi portálon közzétett videójában.Szijjártó: Magyarország és Horvátország együttműködése rendkívül fontos mindkét nemzet számára
Magyarország és Horvátország együttműködése rendkívül fontos mindkét nemzet számára, ugyanakkor Budapest sokszor érzi úgy, hogy a horvát politikai vezetők részéről nem találkozik túl nagy lelkesedéssel, amikor a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről van szó – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Zágrábban.Turisztikai megállapodást kötött Magyarország és Andorra
Turisztikai megállapodást írt alá Magyarország és Andorra külügyminisztere szerdán, Budapesten.Szijjártó Péter kínai kollégájával egyeztetett a koronavírus kapcsán
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kínai kollégájával telefonon egyeztetett a koronavírus-helyzetről; Vang Ji köszönetet mondott a koronavírus elleni küzdelemben mutatott szolidaritásért.Magyarország minden körülmények között megvédi a határait
Magyarország minden körülmények között megvédi a határait, nem fogunk beengedni egyetlen illegális bevándorlót sem – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Belgrádban a magyar sajtónak.Szijjártó Péter: Magyarország megvédte és a jövőben is megvédi határait
Magyarország megvédte és a jövőben is meg fogja védeni határait - jelentette ki vasárnap este a Facebookon közzétett bejegyzésében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután telefonon beszélt Níkosz Déndiasz görög külügyminiszterrel.Szijjártó Péter: készen állunk a V4-ek együttműködésének erősítésére
Magyarország készen áll a visegrádi négyek (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország - V4) együttműködésének további erősítésére - közölte a szlovákiai parlamenti választásokkal kapcsolatban a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán vasárnap.Szijjártó: magyar nemzeti érdek, hogy a Törökországban lévő szírek hazatérjenek
Magyar nemzeti érdek szempontjából minden olyan lépést és döntést támogat a magyar kormány, amely lehetővé teszi a Törökország területén élő szírek hazatérését - hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook oldalán közzétett videójában.Ajánljuk még














