Pesti Srácok

Szijjártó Péter kínai kollégájával egyeztetett a koronavírus kapcsán

Szijjártó Péter kínai kollégájával egyeztetett a koronavírus kapcsán

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kínai kollégájával telefonon egyeztetett a koronavírus-helyzetről; Vang Ji köszönetet mondott a koronavírus elleni küzdelemben mutatott szolidaritásért.

Szijjártó Péter a Facebook-oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében közölte: Belgrádból hazafelé hívta a kínai külügyminiszter, akivel "a szükséges hivatali kapcsolaton felül kifejezetten szívélyes személyes viszonyt ápolunk". Vang Ji köszönetet mondott a koronavírus elleni küzdelemben mutatott magyar szolidaritásért, azért, hogy "az elsők között küldtünk védőfelszereléseket és biztató üzenetet". Elmondta, hogy Hupej tartományon kívül már csak néhány elszigetelt esetben fordulnak elő új megbetegedések, és napi szinten ezres nagyságrendben gyógyulnak meg a korábban megfertőzöttek. A külgazdasági és külügyminiszter azt kérte kínai partnerétől, hogy tolmácsolja nagyrabecsülését a kínai orvosoknak és ápolóknak az emberfeletti munkáért, amellyel éjt nappallá téve segítenek a betegeken. Szijjártó Péter továbbá tájékoztatta kollégáját, hogy Magyarországon továbbra sem jelent meg a vírus, "de felkészültünk minden eshetőségre".

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.