szijjártó péter
Szijjártó: Tíz év leforgása alatt Magyarország utolsóból első lett a gazdasági növekedésben
Tíz év leforgása alatt Magyarország utolsóból első lett a gazdasági növekedést tekintve az európai uniós tagállamok között – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter hétfőn, Hongkongban, az Ázsiai Pénzügyi Fórumon elmondott beszédében.Szijjártó: Az ENSZ-nek fel kell lépnie a közel-keleti feszültség csillapítása érdekében
Az ENSZ-nek fel kell lépnie a közel-keleti feszültség csillapítása érdekében, hozzá kell járulnia az iráni-amerikai konfliktus mielőbbi megnyugtató rendezéséhez – jelentette ki Szijjártó Péter csütörtökön, New Yorkban, a világszervezet fennállásának 75. évfordulója alkalmából rendezett nyílt vitán.Szijjártó: Minden Irakban szolgáló magyar katona jól van
Minden Irakban szolgáló magyar katona jól van, a Honvédelmi Minisztérium és a vezérkar folyamatosan figyelemmel kíséri a kialakult súlyos helyzetet, és kész haladéktalanul végrehajtani bármilyen olyan műveletet, amelyet az Iszlám Állam elleni globális koalíció vezetői szükségesnek tartanak – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón.Szijjártó: Magyarország egyértelműen az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik
A magyar gazdaságban sikeresen megy végbe a dimenzióváltás, amelynek nyomán Magyarország egyértelműen az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.Szijjártó: Erősíti Magyarország energiabiztonságát a Török Áramlat kiépítése
Szijjártó Péter miniszter szerint erősíti Magyarország energiabiztonságát a Török Áramlat kiépítése, mivel így új útvonalon is lehet majd gázt vásárolni – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel.Szijjártó Péter: Az ENSZ globális migrációs csomagja nem lehet hivatkozási alap a nemzetközi jogban
Magyarország, néhány hasonlóan gondolkodó országgal, köztük Lengyelországgal közösen mindent megtesz annak érdekében, hogy az ENSZ globális migrációs csomagja ne válhasson semmifajta hivatkozási alappá a nemzetközi jogban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, New Yorkban, felszólalva az ENSZ-közgyűlés emberi jogi kérdésekkel foglalkozó ülésén.Szijjártó: Magyarország határozottan támogatja az őshonos és nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak védelmét
Az ENSZ nagy hangsúlyt fektet az őshonos és nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak a védelmére, és a világszervezetnek ezt a törekvését Magyarország határozottan támogatja, továbbá fellép a határon túli magyar nemzeti közösségek jogainak védelmében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki kedden felszólalt az ENSZ-közgyűlésben az őslakos nyelvek nemzetközi évének lezárása alkalmából tartott magas szintű rendezvényen.Szijjártó Péter: Európa érdeke a szorosabb technológiai és gazdasági együttműködés Ázsiával
Európának érdeke, hogy versenyképessége javításához minél szorosabb technológiai beruházási és gazdasági együttműködést alakítson ki Ázsiával – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Madridban, az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) külügyminiszteri értekezletén, hétfőn.Ajánljuk még















