szijjártó péter
Figyelő – Szijjártó Péter az év embere
Szijjártó Pétert választotta a 2018-as Év emberének a Figyelő szerkesztősége. A külgazdasági és külügyminiszter ellentmondást nem tűrő kiállásának köszönhetően jelentősen nőtt Magyarország külpolitikai mozgástere, a magyar modell a világ számára is érthetővé vált, ráadásul egyre többen csatlakoznak a magyar állásponthoz.Szijjártó: Külgazdasági rekordokat döntött Magyarország 2018-ban
Tavaly külgazdasági rekordokat döntött Magyarország, az elmúlt év volt minden idők legsikeresebb éve a befektetés-ösztönzés szempontjából, soha ennyi és soha ilyen nagy értékű beruházás nem érkezett Magyarországra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.Így telt 2018 a Világugaron – Szavazzon a PS legizgalmasabb külpolitikai cikkére
Mozgalmas év volt a tavalyi, ami a külpolitikát illeti. Soros György és szervezetei egész évben támadták hazánkat külföldről, amiért Magyarország elutasítja az illegális migrációt, és el szeretné dönteni, hogy kivel akar együtt élni. Ennek apropóján idén megszületett a Sargentini-jelentés, amely elmagyarázta, hogy miért szűnt meg hazánkban a jogállam, ami miatt a magyar miniszterelnök természetesen többször helyretette a brüsszeli bürokratákat, megsértve ezzel Judith Sargentinit is. Közben Olaszország is csatlakozott a konzervatív, migrációt elutasító országokhoz Matteo Salvinivel az élen, és kijelentették, egyetlen, illegális bevándorlókat szállító hajó sem köthet ki az olasz partoknál, ami persze szintén rengeteg hőbörgést váltott ki a fejlett Nyugaton. 20018-ban a konzervatív civilek is tették a dolgukat, és jobboldali fiatalok barikádozták el az olasz-francia határt. Az év végére szerencsére Szijjártó Péternek is maradt energiája, hogy felmossa a padlót a CNN legirritálóbb riporterével, aki az Amnesty Internationaltől tájékozódott hazánk jogállamiságával kapcsolatban. Portálunk 2018-ban a külföldi sajtó figyelmét is megpróbálta felhívni a hazánkkal kapcsolatos álhírekkel kapcsolatban. Ez persze csak egy töredéke a 2018-as eseményeknek, a PestiSrácok.hu újságírói minden fontos eseményről beszámoltak, most viszont azokat szedtük össze, amelyeket kedves olvasóink valamiért a legjobban kedveltek.Szijjártó: Szilveszteri tréfának is rossz, hogy Juncker akarja megmondani, mi a kereszténydemokrácia
A külgazdasági és külügyminiszter az Európai Bizottság elnökének egy vasárnap megjelent német lapinterjújára reagálva közölte, Jean-Claude Juncker már régen nem kereszténydemokrata, hanem bevándorláspárti liberális politikus, aki megkoszorúzta Marx szobrát, megemlékezett Fidel Castróról, és akinek az elnöksége alatt a bevándorlók elözönlötték Európát, az angolok pedig elhagyták az uniót.Szijjártónak helyre kellett tennie a pökhendi svéd külügyminisztert
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter visszautasítja Margot Wallström svéd külügyminiszter "pökhendi", Magyarországot egy svéd napilapban kritizáló szavait - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteken közleményben. Mint a külügyminiszter utalt rá, Svédországnak régóta nem sikerült összehozni a bevándorláspárti kormányt, a megosztottság tehát nem Magyarországra jellemző.Szijjártó Péter feltörölte a padlót a CNN legirritálóbb riporterével
A 'függetlenobjektív' CNN-en állítólag a tények számítanak, legalábbis a csatorna szerint, amelynek egyik legirritálóbb műsorvezetője, Richard Quest tegnapi élő műsorában megpróbálta felkérdezni, alázni Szijjártó Péter magyar külügyminisztert a “rabszolgatörvénnyel”, a CEU-val és a migrációval kapcsolatban. Szijjártó Péter természetesen feltörölte a padlót Quest úrral, aki nagyon nem tudott vitába szállni az általa állítólag oly nagyrabecsült tényekkel és a valósággal.A tagállamok nagy többsége elfogadta az ENSZ migrációs csomagját – Magyarország, az USA és további három állam nemmel szavazott
A tagállamok nagy többséggel elfogadták szerdán New Yorkban az ENSZ-közgyűlés plenáris ülésén a globális migrációs csomagot, amelynek célja a nemzetközi együttműködés erősítése a migráció "biztonságossá, rendezetté és szabályozottá" tétele érdekében.Szijjártó: Súlyos hibát követ el az ENSZ a migrációs csomag elfogadásával
Rendkívül súlyos hibát követ el az ENSZ azzal, hogy a közgyűlés szerdai plenáris ülésén elfogadja a globális migrációs csomagot - nyilatkozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nem sokkal az ülés kezdete előtt New Yorkban. Szijjártó szerint beszédes, hogy egyre nagyobb azon ENSZ-tagországok száma, amelyek nem fogadják el a paktumot. Azt gondolom, ez a szám azzal párhuzamosan nőtt, ahogy egyre többen elolvasták, mi is van pontosan a csomagban.Szijjártó Péter Budapesten fogadta a spanyol külügyminisztert
Spanyolország fontos partnere Magyarországnak, hiszen mindkét állam tagja ugyanannak a politikai, illetve védelmi szövetségnek: az Európai Uniónak (EU), valamint az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón, miután hivatalában fogadta Josep Borrellt, Spanyolország külügy-, európai uniós és együttműködési miniszterét.Ajánljuk még

















