szijjártó péter
Szijjártó: Ukrajnában újabb csapást készítenek elő a nemzeti kisebbségekkel szemben
Ukrajnában "példátlanul aljas és előre megtervezett" módon lépnek fel a nemzeti kisebbségekkel szemben, az ukrán elnök a parlamenttel együtt lépésről lépésre veszi el a nemzeti kisebbségek szerzett jogait, miközben egy nemzetközi hazugságkampányban magukat a geopolitika áldozatának állítják be, és a nemzetközi jog betartóinak tüntetik fel - hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter budapesti sajtótájékoztatóján kedden.Szijjártó: Brüsszel szerint a migráció egy megélhetési modell
Az Európai Parlament múlt héten elfogadott határozatában két rendkívül veszélyes, Magyarország érdekével teljes mértékben szemben álló megállapítást tesz - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.Szijjártó: „Mi szeretjük a saját hazánkat, és nem fogjuk átadni azt másoknak”
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten újságíróknak azt mondta: a történelmi jelentőségű, és történelmi győzelmet hozó magyar választás után "elég érdekesen" alakulnak az európai fejlemények. A külügyminiszter négy pontot sorolt fel: egyesek kétségbe vonják a magyar választás végeredményét, annak ellenére, hogy az első és a második helyezett között 1,7 millió szavazat volt; az Európai Parlament szabadságjogokkal foglalkozó bizottságának Magyarországgal szembeni eljárása négy nappal a választás után; egy héttel a választás után Soros György Brüsszelbe utazott az Európai Bizottság alelnökéhez; végül egy nappal Soros György brüsszeli látogatása után az Európai Parlament a Globális Migrációs Kompakt támogatásáról tartott plenáris ülést.Szijjártó: Soros György képtelen elfogadni a magyar választás eredményét
Szijjártó Péter kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azzal kapcsolatban, hogy Soros György megbeszélést folytatott Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság alelnökével, elmondta, két olyan emberről van szó, akik szélsőségesen bevándorláspártiak.Csak találgatni lehet, miről tárgyalt Soros az Európai Bizottság alelnökével
Az Európai Bizottság ajtaja mindenki előtt nyitva áll, ez vonatkozik a civil szervezetek képviselőinek látogatására is – válaszolta Alexander Winterstein, az Európai Bizottság helyettes szóvivője a Soros György hétfői, az uniós bizottság alelnökével folytatott megbeszélésének részleteit firtató újságírói kérdésre. A zárt ajtók mögött zajlott, ismeretlen témájú megbeszélésről azt mondta Winterstein, hogy a biztosok találkozóinak ténye mindig nyilvános, ugyanis a bizottság a legnagyobb átláthatóság pártján áll, nincs takargatnivalója.A magyarok nem kérnek a bevándorláspárti, liberális politikusok kioktatásából
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyar emberek nem kérnek a bevándorláspárti, liberális politikusok kioktatásából. Szijjártó Péter arra reagált, hogy a Globe and Mail kanadai liberális napilap cikket közölt Stephen Harper korábbi miniszterelnök, a Nemzetközi Demokrata Unió (IDU)elnökének a Fidesz-KDNP választási győzelméhez fűzött gratulációjáról.Szijjártó: a magyar kormány továbbra is ellenáll a nemzetközi nyomásnak
A választás eredményét követően fokozni fogják a nemzetközi nyomásgyakorlást Magyarországgal szemben, de a kormány megújult erővel továbbra is ellenáll ennek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újságíróknak csütörtökön Dunakeszin. Közben élesen bírálják a magyarországi jogállamiság helyzetét az Európai Parlament LIBE bizottságában, Judith Sargentini már a hetes cikkellyel riogat.Szijjártó: Óriási felhatalmazást és világos feladatot jelent a vasárnapi eredmény
Az EBESZ-nek semmilyen lehetősége, jogosítványa nincs, hogy politikai szempontból vizsgáljon egy választási kampányt. Az EBESZ valamilyen kormánypárti „médiatúlsúlyról” beszélt, holott vasárnap a internetes politikai hírek 90 százaléka arról szólt, hogy Orbán Viktor kormánya megbukott, a Fideszben óriási feszültség van, „óriási bukás lesz” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a TV2 Mokka című kedd reggeli műsorában.Szijjártó: Komoly viták várhatók az ENSZ-ben és az Európai Parlamentben is
A Fidesz-KDNP nagyarányú győzelme várhatóan a korábbinál is nagyobb felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy az eddigi bevándorláspolitikát képviselje. Erre szükség is lesz, hiszen komoly viták várhatók az ENSZ-ben és az Európai Parlamentben is. A külgazdasági-és külügyminiszter az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, a kormánypártok világos felhatalmazást és feladatot kaptak a magyar emberektől arra, hogy Magyarországon biztonságban lehessen élni.Ajánljuk még













