szijjártó péter
Magyarország elkötelezett támogatója az Európai Unió nyugat-balkáni irányú bővítésének
Magyarország elkötelezett támogatója az Európai Unió bővítésének a Nyugat-Balkán irányába. A magyar kormány célja, hogy a csatlakozási tárgyalásokon az EU idén még három új fejezetet megnyisson Montenegróval – közölte a montenegrói házelnök látogatása kapcsán a Külgazdasági és Külügyminisztérium.Szijjártó: Közép-Európában a józan ész politikája uralkodik
A józan ész politikája uralkodik Közép-Európában, amely azt diktálja, hogy az országok védjék meg magukat és állampolgáraikat, és ehhez szigorú határőrizetre van szükség - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán.Szijjártó: már nem kétséges, hogy Brüsszel a menekültek betelepítésén dolgozik
Az Európai Parlament jogi ügyekkel foglalkozó szakbizottságának döntése után senkiben nem lehet kétség, hogy létezik az a terv, amelynek alapján Brüsszel a menekültek betelepítésén dolgozik - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában."Csak akkor fogadjuk el az ukrán oktatási törvényt, ha kikerül belőle a magyar közössége jogait sértő rész"
Az ukrán oktatási törvény okozta probléma megoldása csak az lehet, ha hatályon kívül kerül az a rész, amely súlyosan sérti a magyar nemzeti közösség jogait – jelentette ki Szijjártó Péter. A kormány csak akkor tekinti megoldottnak a kérdést, ha a kárpátaljai magyarok azt mondják, a helyzet nekik így elfogadható. Ettől eltérő helyzethez mi a hozzájárulásunkat nem adjuk – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.Szijjártó: stratégiai szinten kell tartani London és az EU együttműködését
Az Európai Unión belül minden szinten egységes az a vélemény, hogy az Egyesült Királyság és az EU kapcsolatrendszerét a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése után is stratégiai szinten kell tartani - mondta vasárnap Londonban Szijjártó Péter.Semjén: az Európai Unióban keresztényüldözés folyik
Az Európai Unióban a keresztényüldözés „lightos”, de nem veszélytelen formája zajlik: a keresztény civilizáció tudatos rombolása, feladása – jelentette ki Semjén Zsolt a keresztényüldözésről tartott budapesti konferencián pénteken. Ugyanitt Szijjártó Péter külügyminiszter arról beszélt: már Európában is annak elfogadtatása zajlik, hogy a keresztényellenesség az utolsó elfogadható formája a diszkriminációnak. Rétvári Bence parlamenti államtitkár pedig rámutatott: miközben Magyarországot 1200 bevándorló betelepítésének visszautasítása miatt bíróság elé állították, hazánk 800 család életének újrakezdését oldotta meg a Közel-Keleten csak tavaly. Hozzátette, a kvótarendszer nem működik – a helyben segítés politikája, a Hungary Helps viszont igen.Szijjártó: nem hátrál meg a magyar kormány az ukrán oktatási törvény ügyében
Látogatást tett Budapesten Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, aki azzal a céllal érkezett hazánkba, hogy elmagyarázza a magyar partnereknek az új, botrányos ukrán oktatási törvény lényegét. A megbeszélés után közös sajtótájékoztatót tartott Szijjártó Péter és az ukrán külügyminiszter. Szijjártó elmondta, a magyar kormány a helyi kisebbségek érdekeit képviseli az ügyben, és ha ők azt kérik, hogy Magyarország harcoljon értük, akkor a kormány nem fog meghátrálni. Pavlo Klimkin szerint nem az emberek ellen irányul az új ukrán oktatási törvény, hanem azt szolgálja, hogy minden állampolgár érvényesülni tudjon Ukrajnában. A párbeszédnek egyik fél szerint sincs még vége.Szijjártó akár a legkeményebb diplomáciai eszközökkel is, de megvédi a magyar érdeket
A magyar érdekek képviseletében a legkeményebb diplomáciai eszközök használatától sem szabad visszariadni - vélekedett a Krónika című erdélyi magyar napilapban szerdán közölt interjúban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Ajánljuk még

















