szijjártó péter
Szijjártó Péter: a történelmi látogatáshoz méltó eredményeket hozott a magyar–kínai csúcstalálkozó
Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása történelmi jelentőségű Magyarországon, és így a két ország közötti csúcstalálkozón ennek megfelelő eredmények is születtek; a felek tizennyolc fontos megegyezést írtak alá – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.Szijjártó Péter: Magyarországra európai súlyát növeli a BYD elektromosautó-gyára
Magyarország európai gazdasági súlyát nagymértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az első európai elektromosautó-gyárát is Magyarországra hozza – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán csütörtökön.Így fogadta a kínai elnököt a magyar kormány
Szerda este érkezett Magyarországra Hszi Csin-ping. A kínai államfőt a miniszterelnökön kívül a kormány több tagja is a helyszínen fogadta, köztük Szijjártó Péter is.Szijjártó: az EU rosszabb formában van, mint öt éve, ezért kell leváltani a brüsszeli vezetést
Az Európai Unió jelenleg rosszabb formában van, mint öt éve, igen sokat romlott a közösség biztonsága és versenyképessége is ez idő alatt, ezért le kell váltani a brüsszeli vezetést – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Londonban, a brit Királyi Külügyi Intézet rendezvényén.Szijjártó: Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére ki fog maradni a NATO őrült akciójából
Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére is ki fog maradni a NATO őrült akciójából, ez azonban hosszú küzdelem lesz, amiben fontos pont az idei európai parlamenti választás, amikor az emberek véleményt mondhatnak háború vagy béke kérdéséről – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Londonban.Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának
A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában – írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, a Facebook-oldalán.Szijjártó Péter: Londonban is mindent meg kell tenni a nemzet fennmaradásáért, a magyarság megőrzéséért
Meg kell tenni mindent a magyar nemzet fennmaradásáért, a magyarságunk megőrzéséért, ez azonban nem könnyű feladat: egyszerre kell fókuszálni az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarság megtartására – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Londonban.Szijjártó Péter: minden feltétel adott a magyar–üzbég gazdasági együttműködés fejlesztéséhez
Nincs semmi nyitott politikai kérdés Magyarország és Üzbegisztán között, ezáltal minden feltétel adott a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez, emellett mindkét kormány elkötelezett – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Taskentben.Szijjártó Péter: a magyar–üzbég együttműködés sok hasznot hozott és hoz a hazai gazdaságnak (Videó)
Jelentős gazdasági hasznot hozott a Magyarország és Üzbegisztán közötti stratégiai együttműködés, és több hazai vállalat helyi beruházása is már az előkészítés legvégső fázisában jár – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Taskentben.Ajánljuk még

















