szíria
Migránsáradatra panaszkodik a ciprusi bevándorlási hivatal
Havonta több, mint ezer menedékkérő érkezik Ciprusra Szíriából, Libanonból és Törökországból - közölte a ciprusi bevándorlási hivatal vezetője kedden a helyi Alfa televíziónak nyilatkozva. Andreasz Hrisztofi rámutatott, hogy a lakosság számához mérten így Ciprusra érkezik a legtöbb menedékkérő. 2018-ben 7760-an kértek menedéket Cipruson, ami az előző évhez képest 70 százalékos emelkedés. Ciprus a libanoni és szíriai partoktól 170, Törökországtól mintegy 70 kilométeres távolságra fekszik.Szíriában utolsó napjait éli az Iszlám Állam
Utolsó napjait éli az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által ellenőrzött utolsó zárvány Szíriában, az iraki határ közelében - közölte vasárnap a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab milícia.A Washington vezette koalíció hivatalosan is bejelentette a szíriai csapatkivonás megkezdését
A Washington vezette terrorellenes koalíció hivatalosan megkezdte csapatai kivonását Szíriából - jelentette be Sean Ryan, a katonai szövetség szóvivője pénteken. A szóvivő hozzátette, hogy biztonsági okokból többet nem árulhat el.Egyre kisebb területen folynak a harcok Szíriában
Tisztul a kép Szíriában, egyre kisebb területen folynak a harcok - mondta N. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet-szakértő az M1 aktuális csatornán péntek reggel.Brit külügyminiszter: Egyelőre bele kell törődni Aszad hatalmon maradásába Szíriában
A brit külügyminiszter szerint a Nyugatnak egyelőre bele kell törődnie, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmon marad. Brit kormánytisztviselő most első ízben beszélt nyilvánosan erről, London azonban már korábban egyértelmű utalásokat tett arra, hogy Oroszország feladatának tartja a szíriai rezsim féken tartását és a békés rendezés előmozdítását.Trump: Nincs menetrend és határidő az amerikai katonák Szíriából való kivonására
"Nincs menetrend és nincs határidő az amerikai katonák kivonására, csak bizonyos idő után vonulunk ki Szíriából"- jelentette ki szerdán Donald Trump amerikai elnök újságíróknak a Fehér Házban.Putyin levelet írt Trumpnak, sok témáról szeretne tárgyalni
Vlagyimir Putyin orosz államfő újévi üdvözlőlevelet küldött Donald Trump amerikai elnöknek, és ebben hangsúlyozta, hogy Moszkva nagyon sok témáról kész tárgyalni Washingtonnal - közölte vasárnap a Kreml.Lavrov: Oroszország és Törökország tiszteletben fogja tartani Szíria szuverenitását és területi épségét
Törökország és Oroszország tiszteletben fogja tartani Szíria szuverenitását és területi épségét az amerikai katonák kivonulása után is, szorosan együtt fognak működni egymással és Iránnal is a szíriai válság rendezése érdekében - jelentette ki szombaton Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután Moszkvában tárgyalt török kollégájával, Mevlüt Cavusogluval.Ajánljuk még

















