szíria
Szijjártó Péter: Nagyon nehéz az előrehaladás a közel-keleti békefolyamatban
Kiderült, hogy nagyon nehéz az előrehaladás a közel-keleti békefolyamatban - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek csütörtökön Varsóban, ahol részt vesz a közel-keleti helyzetről szóló nemzetközi konferencián.Nem bánta meg a fiatal bevándorló "brit" nő, hogy csatlakozott az Iszlám Államhoz, de már hazatérne Szíriából
Szeretne hazatérni Londonba egy fiatal brit nő, aki négy éve, még gyermekkorúként két barátnőjével Szíriába utazott, és ott csatlakozott az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez.Külföldi sajtó: Az USA április végéig kivonulhat Szíriából
Az amerikai hadsereg arra készül, hogy április végére teljesen kivonul Szíriából - jelentette internetes kiadásában péntekre virradóra a The Wall Street Journal című lap. A lap információi szerint - hacsak az amerikai kormányzat menetközben nem változtat a tervein - a Pentagon március közepére már kivonja a Szíriában állomásozó amerikai katonák többségét, és a teljes csapatkivonás április végéig mindenképpen befejeződik.Csehország árvaházat és iskolát épít Szíriában
Árvaházat és iskolát épít Szíriában Csehország - jelentette be szerdán Andrej Babiš miniszterelnök a közszolgálati Cseh Hírtelevíziónak nyilatkozva.Miután az USA kivonult Szíriából, a Pentagon most az Iszlám Állam megerősödését jósolja
Az Iszlám Állam terroristái Szíriában 6-12 hónapon belül újra erőre kaphatnak - írta hétfőn közzétett jelentésében az amerikai védelmi minisztérium főfelügyelői hivatala. Az elemzés szerint az Iszlám Állam Szíriában lévő terroristái változatlanul jelentős támogatást kapnak külföldről, és továbbra is külföldi terroristák tucatjait vonzzák mind Szíriába, mind Irakba.Párizs fontolgatja, hogy "hazaviszi" a Szíriában fogva tartott francia állampolgárságú dzsihadistákat
Párizs "minden lehetőséget mérlegel" a kurdok által Szíriában fogva tartott francia állampolgárságú dzsihadistákat illetően, beleértve a hazatérésüket Franciaországba, az amerikai csapatok szíriai kivonása után - közölte kedden a francia külügyminisztérium.Több tucat halott az Iszlám Állam utolsó szíriai zárványának ágyúzását követően
Életét vesztette legalább negyvenkét ember, köztük tizenhárom civil az amerikai vezetésű terrorellenes koalíció ágyúzásában az Iszlám Állam dzsihadista szervezet utolsó szíriai zárványának területén, a keleti Deir-ez-Zór tartományban - közölte szombaton az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).Szíria eltörölte az EU-s diplomaták számára többszöri belépést engedélyező vízumokat
A szíriai kormány eltörölte az Európai Unió diplomatái és tisztségviselői számára a többszöri belépést lehetővé tevő vízumot, megnehezítve az uniós segélyek eljuttatását a szíriai polgárháború áldozatainak - közölte kedden a Reuters brit hírügynökség három EU-s diplomatára hivatkozva.Feszültség Izrael és Irán között Szíria miatt
Az iráni csapatok és milíciák azonnali kivonását követelte Szíriából az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) keddi ülésén Izrael, amelynek ENSZ-nagykövete megismételte, hogy a zsidó állam hadserege továbbra is kész erőt alkalmazni az iráni akciókra válaszul, a hétvégén végrehajtott támadásokat követően.Ajánljuk még

















