szoboszlai dominik
Szoboszlaiék Belgiumban is győztek, a továbbjutásért lépnek pályára a BL-címvédő Liverpool ellen!
Hazai pályán kiütötte a Salzburg a belga Genket, és idegenben sem adta alább: Szoboszlai Dominikék simán győztek Belgiumban, így az utolsó fordulóban a továbbjutásért lépnek pályára a Bajnokok Ligája címvédője, a Liverpool ellen. A magyar válogatott középpályása ismét kezdőként lépett pályára, és lecserélésig jól, lendületesen játszott. A csoport másik meccsén a Pool ezúttal sem bírt a Napolival: a vége 1–1 lett. Szoboszlai mellett végül Gulácsi Péter és az ezúttal nem játszó, sérült Orbán Willi is örülhetett: csapatuk, a Leipzig az utolsó pillanatban egyenlített a Benfica ellen. A Barcelonában Messi a 700. meccsén lépett pályára a Dortmund elleni rangadón, és ha már így volt, egy góllal és két gólpasszal járult hozzá a 3–1-es sikerhez.„Hadd látom, úgymond, mennyit ér a velszi tartomány” – A nemzet mögöttetek, előre a bravúrgyőzelemért! (20.45, M4)
Bravúrra, nagy bravúrra készül a válogatott ma, kedd este (20.45, M4), amely egy győzelemmel eléri az álmát, az Európa-bajnoki részvételt. A walesi siker (és nagyon mákos esetben egy döntetlen) azt jelentené, hogy jövőre Budapesten, a Puskás Arénában játszhatna a nemzeti csapat, hetvenezer, többségében magyar néző előtt. De maradjunk a földön: a mérkőzésnek Wales a favoritja, a magyar válogatott már azzal félsikert ért el, hogy az utolsó meccsig megvan az esélye a továbbjutásra. A válogatott akkor győzhet, ha mindenki tökéletesen koncentrál, elmaradnak a nagyobb védelmi hibák és a szerencse is mellénk áll. Legyen így!Magyar nap a BL-ben: Gulácsiék Oroszországban győztek, Szoboszlaiék Nápolyban harcoltak ki döntetlent
Két magyar érdekeltségű csapat is pályára lépett kedden a Bajnokok Ligájában. Bár Orbán Willi sérült, így csak Gulácsi Péter szerepelt a mieink közül a Leipzigben, ő ezúttal is megtette a magáét. A magyar válogatott kapusa remekül védett, csapata 2–0-ra nyert a Zenyit otthonában, így a német együttes a továbbjutás kapujában áll. Szoboszlai Dominik Nápolyban lépett pályára a Salzburg kezdőjében, és végig harcosan, pontosan, sokat futva játszott. Egész csapata jól teljesített, így 1–1-es döntetlent ért el annak a Napolinak az otthonában, amely ott a címvédő Liverpoolt is legyőzte. A nap meccsét a Chelsea és az Ajax játszotta, a vége 4–4 lett.Szoboszlai Dominik góllal debütált a BL-ben, parádés győzelmet aratott a Salzburg!
Emlékezetesre sikerült Szoboszlai Dominik első Bajnokok Ligája-meccse: a magyar válogatott ígérete gólt szerzett, csapata, a Salzburg 6–2-re kiütötte a vendég Genket. Gulácsi Péter egyenesen remekelt a Leipzigben, amely a Benfica otthonában győzött, a magyar kapus több hatalmas bravúrt bemutatott. Szoboszlaiék csoportjában a Napoli nyerte a rangadót, és 2–0-ra legyőzte a BL-címvédő Liverpoolt.Mit tanulhat az Arsenal által csábított Szoboszlai Dominik Sándor Tamás példájából?
Sándor Tamás huszonkét évesen az év futballistája lett, az olimpián gólt lőtt Japánnak, vezette a magyar bajnokság góllövőlistáját, és összességében minden második meccsén beköszönt. Aztán Torinóba igazolt. Olaszországban mindössze egyetlenegy (!) bajnokit játszott. Törökországba, majd Izraelbe ment, majd nem sokkal később hazatért Debrecenbe. Huszonhat évesen volt utoljára válogatott. Tartották, tartottuk akkora tehetségnek, mint most Szoboszlai Dominiket, aki persze nyilván sokkal komplettebb futballista már most, és akiért a hírek szerint az Arsenal már konkrét ajánlattal bejelentkezett. Szoboszlai és menedzsere, Esterházy Márton egyelőre kivárna és maradna Ausztriában. Jó döntésnek tűnik: nem egy magyar pályafutást tört derékbe egy-egy elhibázott átigazolás.Így kell bemutatkozni: Szoboszlai remekül játszott és gólpasszt adott a Napoli ellen! (videóval)
Remek futballal mutatkozott be Szoboszlai Dominik az Európa Ligában: a fiatal magyar kezdőként játszott a Napoli elleni nyolcaddöntő visszavágóján, és harcos labdaszerzése után gólpasszt adott. A Salzburg győzött, de végül a Napoli jutott tovább. Szoboszlai bekerült a szlovákok elleni válogatott keretbe is, ha továbbra is ilyen ütemben fejlődik, hamar klasszis-játékos válhat belőle.Magyarország csoportelső, Törökországgal játszik az U17-es Eb-elődöntőért! (videóval)
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik és a norvég származású Torvund Alexander két-két góljával 4 –0-ra nyert Magyarország a Feröer elleni meccsen, ezzel megnyerte csoportját az U17-es labdarúgó Európa-bajnokságon. A negyeddöntőben a törökök következnek.Európa-bajnoki szereplést ér Szoboszlai Dominik újabb káprázatos gólja (videó)
Tizenegy év szünet után újra kijutott az Európa-bajnokságra a magyar U17-es labdarúgó-válogatott, Szoboszlai Dominik bombagóllal döntötte el a norvégok elleni mérkőzést. Szoboszlai nevét érdemes megjegyezni, az Oroszország elleni meccset két gyönyörű szabadrúgásgóllal fordította meg.Ajánljuk még