szocialista
2021-től elérhetővé válnak a rendszerváltás előtti titkosszolgálati jelentések
Jövőre elérhetővé válnak a rendszerváltás előtti titkosszolgálati jelentések – jelentette be az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója az RTL Klub híradójának. A főigazgató beszámolt róla, hogy 2021 során elindulhat az a szolgáltatás, mely az ügyfélkapun át elérhetővé teszi az ügynökaktákat, melynek eredményeképp azokhoz Debrecentől Kaliforniáig hozzá lehet majd férni.Márki-Zay Péter javaslata: a kispesti Gajda Pétert rúgják ki az MSZP-ből (videó)
Már Márki-Zay Péter szerint is abszurd, hogy a fővárosban kecskékre bízták a káposztát. Ezért Gajda Péter kispesti polgármester lemondását és az MSZP-ből való kizárását követeli Hódmezővásárhely polgármestere.Az utolsó szocialista
Az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés: a szocialisták jelenlegi elmeállapotukban észrevennék-e, hogy megszűntek? Ismerek jobboldali újságírót, akit rendszeresen le kell beszélni arról, hogy megkérdezze Tóth Bertalantól, képes-e felidézni, ki is az MSZP elnöke. Azzal, hogy Horváth Csaba ennyire durván kikapott Karácsony Gergelytől, nemcsak előbbi „politikai karrierje” került a helyére, hanem az MSZP léte is megkérdőjeleződött. Horváth Csaba ugyanis annyira gyenge jelölt volt előre tudhatóan, mint amit a választás fényesen igazolt is. Egy normális párt pedig nem próbálkozik egy ennyire jellegtelen jelölttel.Eredeti útleveleket hamisítva nyithattak számlát Simon Gábornak
Miközben a szakértő szerint eredeti útleveleket hamisítva nyitottak számlát Gabriel Derdak néven, addig a bankfiók vezetői szerint szokatlan módon maga a bankbiztonsági főnök intézte az ügyfélazonosítást a volt szocialista politikushoz köthető bankszámla nyitásakor. Simon továbbra is tagadja, hogy más országban nyitott bankszámláin ismeretlen forrásból több százmillió forintnak megfelelő devizát helyezett el, amelyek után nem fizetett személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást."Minden szinten loptak" - Az ingatlanpanamáért csak felfüggesztettet kaptak Fürst Györgyék
Nem jogerősen, de két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte kedden a volt szocialista alpolgármestert, Fürst Györgyöt a Fővárosi Törvényszék a belvárosi ingatlanpanama ügyében. Mivel az ügyészség súlyosbításért, a vádlottak védői pedig felmentés reményében nyújtották be fellebbezésüket, a Fürst Györgyékkel szemben született ítélet egyelőre nem jogerős.Az adócsalással vádolt Simon Gábor Welsz halála után attól félt, vele is végezni fognak
Tagadta bűnösségét a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és közokirat-hamisítással vádolt Simon Gábor volt MSZP-s politikus szerdán megkezdődött büntetőperében a Fővárosi Törvényszéken. Simon szerint a két éve elhunyt Welsz Tamás vagy fedett ügynök volt, vagy kalandor, mindenesetre eltüntetett minden olyan dokumentumot, ami a volt szocialista politikus ártatlanságát igazolta volna. Simon Gábor hangsúlyozta azt is, hogy a börtönben attól rettegett, őt is meg fogják ölni.Ajánljuk még