szovjetunió
Ma 78 éve történt az utolsó győztes huszárroham
A lengyelek lovasrohama a német harckocsik ellen csupán a goebbelsi propaganda félreértett filmhíradóiban volt valóság, azonban magyar huszárezredek sikeres lovasrohamot hajtottak végre a szovjetek ellen 1941-ben a második világháború keleti frontján. Ma 78 éve történt az utolsó sikeres huszárroham – írja közösségi oldalán a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, melyet a Mandiner oldalán olvashatunk.Meggyilkolták a szovjetek a Videoton elnökét? Papp István halála és az élvállalat katonai háttere
1986 nyarán egy páncélozott szovjet járőr okozta a Videoton elnökének a halálát. Papp István bizalmasa szerint nem egyszerű balesetről volt szó. Az esetről példátlanul hallgatott a magyar sajtó, egy későbbi interjúból kiderült, hogy a szovjetek nem hagyták, hogy magyar bíróság tárgyalja az ügyet. Tény, hogy a Videoton ekkoriban jelentős részben a szigorúan titkos haditechnikai megrendeléseiből élt, és Moszkva beszállítója volt. Az egyik nagy üzlet éppen Papp halála után indult be, már az új elnök, Kázsmér János vezetése alatt. A történetet felgöngyölítve úgy tűnik, könnyen lehet, hogy az ötvenes évektől uralkodó, kőkeményen tárgyaló Papp egyszerűen útban volt. Az is tény, hogy a Videoton 1991-re hatalmas adósságot halmozott fel. A Magyar Népköztársaság élgyárának titkos története.Sarló és kalapács
Kering egy történet a családunkban a dédnagyapámról, miszerint az orosz fogságban krumplihéjon és fokhagymán tengődve élte túl a második világháborút. Emlékszem, ennek már gyerekkoromban is éreztem a súlyát és biztos voltam benne, hogy a háborúknál nem történhet rosszabb dolog a világon.Ma van a katyni vérengzés áldozatainak emléknapja
Lengyelországban 2008 óta április 13. a katyni vérengzés áldozatainak emléknapja arra emlékezve, hogy 1943-ban a németek ezen a napon hozták nyilvánosságra az 1940 tavaszán a szovjet államvédelmi szervek által elkövetett tömeggyilkosságot. Az áldozatokról Magyarországon is megemlékeznek.Ma van a Szovjetunióba hurcoltak emléknapja
Az Országgyűlés 2012. május 21-én nyilvánította november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjának, annak emlékére, hogy 1953-ban ezen a napon léphetett Nyíregyháza-Sóstón ismét magyar földre azon politikai rabok első csoportja, akik túlélték a Gulág borzalmait. Az MTVA Sajtóadatbankjának összeállítása.Viktor Sejnyisz '56-ról: A magyar dolgozók a mi szabadságunkért is harcoltak - Oroszok, akik kiálltak a forradalom mellett
A közvélekedéssel ellentétben nem maradt visszhangtalan az 56-os magyar forradalom és szabadságharc a Szovjetunióban. A kutatók eddig legalább 257 olyan szovjet polgár nevét fedezték fel, akik ellen megtorlást alkalmaztak. Az utolsó 1971-ben született: egy sofőrt marasztaltak el kétsoros rigmusa miatt. Összeállításunkban felidézzük Jurij Anohin művészettörténész, Oleg Csisztyakov dzsesszzenész, Viktor Sejnyisz közgazdász, Irina Verblovszkaja történész, Lukács Matvej Janovics és Vagyim Koszirev tanuló történetét. Ezek Sejnyiszt korabeli szavai: "Nem lehet szabad egy olyan nép, amely más népeket igáz le. A magyar dolgozók a mi szabadságunkért is harcoltak. A szovjet népnek ismernie kell a teljes igazságot Magyarországról!" Meghurcolt szovjetek és neves történészek idézték fel a PestiSrácok.hu-nak az '56-os szolidaritás megpróbáltatásait.Hatszázezer, szovjet fogságba hurcolt magyar adatai kerülnek haza
A második világháború időszakában fogságba esett, elhurcolt, mintegy 600 ezer magyar állampolgár Oroszországban őrzött levéltári adatainak feltárásáról állapodott meg a Magyar-Orosz Levéltári Vegyesbizottság a napokban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton. A vegyesbizottság szentpétervári ülésén szeptember 13-án született megállapodás érinti a 20. századi magyar történelemre vonatkozó alapkutatások elindítását, továbbá a magyar és rokon népekre vonatkozó középkori kutatásokat.Málenkij robot: megemlékezések a Szovjetunióba hurcoltak emléknapján
A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából szombaton és vasárnap megemlékezéseket tartanak Budapesten. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint ma koszorúzással tisztelegnek az érintettek emléke előtt az V. kerületi Honvéd téren a Gulág áldozatainak emlékkövénél.Orbán Viktor: Amely nép már többször a csúcsra jutott, ma sem érheti be kevesebbel (VIDEÓVAL + KÉPGALÉRIÁVAL)
Én nem állítom, hogy elállítom az esőt, de az ernyőt föléd nyitom – ó, igen, ezt üzente Gyurcsány Ferenc 2006-ban, Orbán Viktor viszont 2017-ben már az esőt is el tudta állítani. Így aztán a Közös Ország Mozgalom lemondta az október 23-i tüntetését, a miniszterelnök Andrássy úti beszédénél pedig jóformán mozdulni sem lehetett. Kormányváltó hangulatot nem észleltünk (igaz, nem tudjuk, vidéken mi van), viszont a magyar jövőképből ízelítőt kaptunk.Ajánljuk még

















