sztrájk
Sztrájk miatt törli a Budapest és Barcelona közötti járatát a Ryanair
A korábbi botrányok után itt egy újabb: törölte a Ryanair légitársaság Budapest és Barcelona között közlekedő, esti járatát szerdán. Az ír diszkont cég korábbi közlése szerint története legnagyobb sztrájkjára készül a héten.Nemcsak az utasain spórol a sztrájkoló alkalmazottait fenyegető Ryanair
A Ryanair arra figyelmezette a pilótákat és a légiutas-kísérőket, hogy néhányan elveszíthetik állásukat, ha elhúzódnak a sztrájkok. A cég ugyanakkor úgy vélte, hogy teljesíti éves nyereségtervét.Sztrájk miatt törölt járatokat az Air France, köztük egy budapestit
Tengerentúli járatainak felét, az Európán belül közlekedőknek pedig negyedét törölte csütörtökön az Air France francia légitársaság a dolgozók sztrájkja miatt. Egy budapesti járatot is érint a sztrájk.Sztrájkra készülnek a közszféra dolgozói
Megkezdte a felkészülést a januárra tervezett sztrájkra a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete. A döntés oka, hogy a kormányt nem sikerült rávenniük a követeléseik elfogadására - írja az mfor.hu.Sztrájkhullámhoz vezethet az alacsony bérezés az áruházláncoknál
Az ágazathoz képest alacsonyak a bérek, ezért egyre több áruházban alakul ki létszámhiány – írja pénteki számában a Magyar Idők, hozzátéve, hogy ez jelentős forgalomkieséshez vezethet a karácsony előtti időszakban. Kiderült, a Tesco sztrájkja óta egyre több megkeresés érezik a szakszervezetekhez más üzletláncoktól, ugyanis az Auchan, a Spar, a Coop, az OBI és a Praktiker dolgozói is azt szeretnék, ha egységes megoldás születne a problémáikra.A Tesco hajlandó lenne a tárgyalásra
A szeptember 9-i sztrájknapon minden második Tescóban van olyan dolgozó, aki letette a munkát, jelenleg körülbelül 110 áruházban tiltakoznak a munkavállalók – közölték a KDFSZ sztrájkbizottságának vezetői a Magyar Időkkel. 18 óra előtt új csatlakozóként Siklós is felkerült a megbénult üzletek listájára.Tizennyolc Tesco ki sem nyitott szombaton a sztrájk miatt
Összesen 18 áruház (öt hipermarket és 13 kisbolt) zárt be a munkavállalók sztrájkja miatt szombaton – közölte a Tesco sajtóosztálya az MTI-vel. A közlemény szerint az országban működő 206 áruházból jelenleg 188 van nyitva és 18-at azért zártak be, mert azokban „nem biztosított a vásárlók megfelelő színvonalú kiszolgálása”.Komolyan gondolják a Tesco munkavállalói a sztrájkot, mától akár meg is bénulhat az áruházlánc
Olybá tűnik, nem viccelnek a Tesco-Global Zrt. munkavállalói. Ma 16 órától éjfélig, szombaton 10 órától éjfélig tartó, az ország összes üzletére kiterjedő sztrájkot hirdettek - jelentette be Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke. Egyelőre nem tudni, lesz-e folytatás, elképzelhető, hogy elhúzódó sztrájkkal néz szembe a brit tulajdonú kereskedelmi vállalat.Ajánljuk még

















