sztrájk
Káosz a Lufthansánál: gendersemlegességre és szivárványos repülőkre volt kapacitás, utazástervezésre már nem
A Lufthansa több mint ezer, Frankfurtból és Münchenből induló járatát törli holnap a földi kiszolgáló személyzet mintegy húszezer tagjának sztrájkja miatt. A munkabeszüntetés hivatalosan szerda hajnali háromnegyed négy és csütörtök reggel 6 óra között zajlik, de a törlések legalább a hét hátralévő részében érintik az egész forgalmat, mivel az utasokat próbálják más járatokra átfoglalni. A szivárványos repülőgépekre még volt kapacitás, és az "uram", "hölgyem" megszólítás eltörlésére is, azonban a német légitársaság agytrösztjei azzal már nem kalkuláltak, hogy a Covid-járvány lanyhulását követően, az újrainduló járatokra már nem lesz elegendő személyzetük az embertelen elbocsátások miatt. Az elfogadást szavakban zászlajára tűző, de a dolgozóit gondolkodás nélkül tömegesen utcára tevő Lufthansa vezetői azonban ezt az apróságot nem vették figyelembe a leépítéséknél, ebből pedig óriási káosz kerekedett.Sztrájkolnak a Ryanair dolgozói
A Ryanair hozza a formáját: a botrányairól híres légitársaság annak ellenére, hogy továbbra is nagy nyereségeket könyvelhet el, nem hajlandó fizetni a pilótáinak, ezért a hétvégén Belgiumban újra nagyszabású sztrájkot hirdettek a dolgozók, szinte az összes járatot törölték. A Ryanair egyébként az utasokat is semmibe veszi, akiknek a napokban elegük lett a légitársaság nemtörődömségéből.Norvégiában sztrájkolnak az olaj- és gázipari dolgozók
Norvégiában sztrájkba lépett kedden az olaj- és gázipari dolgozók egy része, akik béremelést követelnek a magas infláció miatt.Szűkmarkú rabszolgatartóként emlegetik a Ryanair dolgozói a légitársaság vezérkarát
Több európai országban is sztrájkot hirdettek a Ryanair légiutas-kísérői, mert elegük van abból, ahogy a légitársaság bánik velük. Korábban két munkavállaló rabszolgatartónak nevezte a vállalatot. Eközben az utasok arra panaszkodnak, hogy a legrosszabb repülős élményeiket köszönhetik a Ryanairnek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.Elállnak a csütörtökre tervezett sztrájktól a mozdonyvezetők
A Mozdonyvezetők Szakszervezete eláll a március 10-től tervezett sztrájk megtartásától az orosz–ukrán háborús helyzetre és a háborús menekültek növekvő számára tekintettel, valamint a humanitárius célú segítségnyújtás érdekében – közölte a szakszervezet szerdán az MTI-vel.Tarifaemelést akarnak a taxisok, de Karácsonyék ez ügyben is a kormányra mutogatnak (VIDEÓ+KÉPGALÉRIA!)
Körülbelül négyszáz taxis sztrájkolt ma a Hősök terén azért, hogy a fővárosi vezetés emelje a taxitarifákat, ugyanis évek óta nem történt ilyen, ugyanakkor az infláció, a benzinár-emelkedés és a pandémia őket is megviseli. A tarifaszabás viszont a főváros hatásköre, ám ők eddig az utcán dolgozó taxisokkal nem tárgyaltak, bár most, hogy utcára vonultak, mégis szóba állt velük a főpolgármester-helyettes, Kiss Ambrus azonban egyből a kormányra mutogatott, szerinte ugyanis ez az ő hatáskörük. A taxisok képviselője, Horacsek Róbert a PestiSrácok.hu-nak elmondta, hogy a kormány korábban már segített a taxisokon, ezért a fővároson túl hozzájuk is fordulnak, remélve, hogy ha a főváros nem is, a kormány majd most is közbeavatkozik, ahogyan ezt a járvány alatt is tették a parkolási díjak elengedésének ügyében. Amit a taxisok szeretnének, az annyi, hogy a hétszáz forintos alapot emeljék meg ezer forintra, a kilométerárat pedig háromszázról ötszázra.Kezdődik a pedagógus-szakszervezetek törvénytelen figyelmeztető sztrájkja
A baloldal legújabb kampányakciója keretében rendezik meg a korábban Dobrev Kláránál vizitáló pedagógus-szakszervezetek (PSZ, PDSZ) országos figyelmeztető sztrájkjukat. A napokban azonban kiderült, hogy a reménytelennek ható Márki-Zay kampány önkéntes szekértolóiként a szakszervezetek még a sztrájkhoz formailag szükséges adminisztrációt se voltak képesek megfelelően elvégezni, így törvénysértővé vált az egész akció. Mindennek ellenére a szervezők természetesen kitartanak.Íme, itt a képi bizonyíték arra, hogy újjáéledőben a kockás ingesek „tömegmozgalma”
Öt évvel ezelőtt Miskolcról indult el az a tanárlázadás, amely sztrájkhoz, esernyős tüntetéshez és kerekasztal-egyeztetésekhez vezetett. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) pénteken az említett előzmények miatt a borsodi megyeszékhelyen jelentette be, hogy ismét országos akciósorozattal akarják a figyelmet ráirányítani az oktatás és a pedagógustársadalom problémáira. Miskolc után több észak-magyarországi város tankerülete előtt is sajtótájékoztatót tartottak és elmondásuk szerint a következő hetekben az ország több pontján felállítják majd a „Holnap ki fog tanítani?” feliratú molinójukat, emellett sztrájkot is kilátásba helyeztek, és amennyiben a járványhelyzet engedi tüntetni is akarnak. Szűcs Tamás, a szervezet országos választmányának tagja portálunknak kifejtette, hogy visszasírják az első Orbán-kormány oktatáspolitikáját, mert megfogalmazása szerint Pokorni Zoltán idejében sokkal jobb helyzetben volt az oktatás, mint napjainkban.Ajánljuk még

















