szuperkedd
Dan Schneider amerikai szakpolitikus elmondta, hogy mit tanulhat Trump Orbán Viktortól
"Szuperkedd: a döntés napja" címmel tartott rendezvényt az Alapjogokért Központ. Az egyik téma az amerikai előválasztás volt, ahol mint ismert, Donald Trump fölényes győzelmet aratott ellenfele, Nikki Haley felett. Így a volt elnök lesz a republikánusok egyetlen jelöltje a novemberi választáson. Törcsi Péter megnyitó beszédében hangsúlyozta, az amerikai Legfelsőbb Bíróság megerősítette a jogállamiságot azzal a döntéssel, hogy Trump neve szerepelhet a szavazólapokon. Az Alapjogokért Központ operatív igazgatója kiemelte, Trump győzelme egy olyan erőt mutathat a világnak, ami elhozhatja a békét. Dan Schneider, az amerikai MRC Free Speech America alelnöke az eseményen elmondta, hogy ki lehet a demokrata párt "B terve", amennyiben nem Joe Biden lenne a jelöltjük a novemberi választáson. GEOrgPOLITIKA – Szuper volt a szuperkedd Trump számára
Donald Trump fölényesen győzött párttársával Nikki Haley-el szemben, a volt elnök a szavazatok 60 százalékát tudhatja magáénak. Győzelem lett Coloradóban is, pedig a demokraták mindent megpróbáltak a liberális vezetésű államban, hogy Trump ne is indulhasson az előválasztáson. A többi államban, ahol szuperkeddi előválasztást tartottak, Donald Trump fölényes győzelmet ért el, így Alabama, Texas, Minnesota, Tennessee, Oklahoma, Észak-Karolina, Massachusetts és Maine államban. A keddi előválasztások eredményeként az előzetes összesítések szerint Donald Trump elnökjelölti delegáltjainak száma meghaladja az ezret. A végleges összegzést szerdán délután adják ki. Nikki Haley nem nyilatkozott a sajtónak, így azt sem tudni, hogy továbbra is versenyben szeretne maradni Trump ellen, vagy feladja kandidatúráját. Ki próbálja majd megszorongatni Trumpot az ősszel és egyáltalán van-e esélye rá?
A republikánus térfélen egyelőre minden egyértelmű, Trump megszilárdította hatalmát a párton belül, míg a Demokrata Pártban egyre nagyobb a széthúzás, ez pedig nem segíti őket a kampányban - hangzott el azon a mai konferencián, amit a Külügyi és Külgazdasági Intézetben tartottak, Szuperkedd után: amerikai elnökválasztási körkép és esélylatolgatás címmel. Az előadók között szerepelt Pintér Károly, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, Mártonffy Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa, Csizmazia Gábor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa és Baranyi Tamás Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet stratégiai igazgatóhelyettese. A beszélgetést Varga Gergely, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója moderálta. A konferencia fő témája az amerikai belpolitika és annak kihatásai a világpolitikára volt. Természetesen a legtöbb szó az idén év végén megrendezendő elnökválasztásról, valamint az azt megelőző elnökjelölt-jelölő szisztémáról esett.