Nevetgélt áldozatai vallomása közben a Teréz körúti robbantóCsibra Tibor Magyar ugar 2018 február 5. Végigmosolygta a megtámadott rendőrök tanúvallomását hétfőn a Fővárosi Törvényszéken a Teréz körúti robbantó, aki mindössze egyetlen kérdést tett fel büntetőperének második napján: mikor lesz már vége a tárgyalásnak? P. László azt állította, hogy a rabosításáról készült felvételek bemutatása szórakoztatta, ezért nevetgélt. A fiatalember számláján egyebek mellett több emberen, sokak életét veszélyeztetve, hivatalos személy ellen előre kitervelten aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete, emellett terrorcselekmény előkészülete szerepel.
Összes vallomását visszavonta a Teréz körúti robbantó (Frissítve!)Csibra Tibor Magyar ugar 2018 január 31. Visszavonta eddigi vallomásait perének szerdai kezdetén a Teréz körúti robbantás vádlottja, a laikusok számára is láthatóan zavartan viselkedő P. Lászlóra a Fővárosi Törvényszék döntése alapján újabb elmeorvosi vizsgálat vár. A huszonöt éves férfi korábbi állítása szerint azért követett el merényletet két rendőr ellen, mert meg akarta szerezni a fegyvereiket, amelyekkel a gyermekkora óta őt megfigyelő titokzatos embereket akarta visszatartani. A komoly viselkedési zavarokkal küzdő fiatalember korábban migránsok Nyugat-Európába csempészéséből tartotta fenn magát, miközben folyamatosan küzdött üldözőivel. Ha a vádlottról kiderül, hogy nem épelméjű, akkor nem büntethető, és a rá jelenleg váró, életfogytig tartó fegyházbüntetés helyett kényszergyógykezelésre kötelezheti a bíróság.
Szerdán kezdődik a Teréz körúti robbantás büntetőperePPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 30. Szerdán kezdődik a Teréz körúti robbantás vádlottjának büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken, Budapesten. A másfél évvel ezelőtti cselekmény nyomán súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett két rendőrjárőr, egy harmadik személy pedig könnyebben megsérült. A vád szerint az elkövető célja a rendőrök megölése és fegyvereik megszerzése volt. A férfi nem sokkal később a Belügyminisztériumnak küldött e-mailben leírta a robbanószerkezet összetételét, elkészítését, és jelezte, hogy hamarosan konkrét követelésekkel áll elő. Azt tervezte, hogy újabb robbantásokkal fenyegetve egymillió euró kifizetését kényszeríti ki.
Börtönbe küldhetik a Teréz körúti robbantás nyomravezetői díjára ácsingózó 35 éves lánytPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 26.
Életfogytiglant kaphat a Teréz körúti robbantóPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 26. Egy év négy hónappal a Teréz körúti merénylet elkövetése után, január 31-én áll a Fővárosi Törvényszék elé P. László. A vád szerint azért támadt saját készítésű szöges bombával két rendőrre a fővárosban, hogy egymillió eurót követeljen a Belügyminisztériumtól, cserébe nem folytatja a pokolgépes támadásokat. Akár élete végéig is rács mögé kerülhet.
Előzetes letartóztatásban marad a Teréz körúti robbantóPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 december 13. Az elsőfokú ítélet kihirdetéséig fenntartják a Teréz körúti robbantással vádolt férfi előzetes letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán.
Pusztító erejű robbantás Budapest szívében: vádat emeltek a Teréz körúti merénylő ellenPDPámer Dávid Magyar ugar 2017 december 8. Előre kitervelten, aljas indokból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérlete, robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés, valamint terrorcselekmény előkészületének bűntette miatt emelt vádat a napokban P. László ellen a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A hatóság feltételezése szerint ugyanis a huszonéves fiatalember volt az, aki tavaly szeptemberben pusztító erejű szöges bombát robbantott a budapesti Teréz körúton. Ha a fiatal férfit bűnösnek találja a bíróság, akár életfogytig tartó fegyházbüntetésre is ítélhetik.
A börtönben sem érzi jól magát a Teréz körúti robbantóPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 december 4. "Védencem nincs jó állapotban, ami a több létszámú zárka mellett, annak is köszönhető, hogy úgy érzi, zaklatják amikor különböző orvosi vizsgálatokra viszik" - mondta a Blikknek dr. Szikinger István, a Teréz körúti robbantás 24 éves vádlottjának, P. Lászlónak védőügyvédje.
Életfogytiglant is kaphat a Teréz körúti robbantóPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 november 17. A Teréz körúti robbantás gyanúsítottját, P. Lászlót várhatóan előre kitervelten, aljas célból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletével, valamint terrorcselekmény előkészületével fogja megvádolni a vádhatóság. A gyanúsított halmazati büntetésül akár életfogytiglant is kaphat - írta a Magyar Idők pénteken.
A Teréz körúti robbantóhoz is eljuthatott az Iszlám Állam oktatófilmjePPestiSrácok.hu Forró drót 2017 október 30. A Magyar Nemzeti Arcvonal által terjesztett, az Iszlám Állam módszereit bemutató oktatóvideó eljutott a körúti robbantás gyanúsítottjához is. Hogyan kell mozgó járőröket felrobbantani? – a Zoom.hu szerint P. László kiemelt figyelmet szánt a film ezen részére, amelyet a nyomozók megtaláltak a lakásán.
Balhé Ausztriában: elismerte a bíróság a saría jog érvényesülését Világugar augusztus 20. Precedensteremtő lehet az ítélet, így az igazságszolgáltatás akár párhuzamosan is működhet nyugati szomszédunknál.
Mi lesz Donald Trump béketervével? Zelenszkij sarokba szorítva, Európa teljesen súlytalan Világugar augusztus 19.
Vérig sértődött a Tusk-párti lap, amiért nem a kedves vezetőjüket hívták meg a Fehér Házba Világugar augusztus 18. Karol Nawrocki azért nem volt "jó diplomata", mert kritizálta Kijevet Volhínia miatt, és nem állt ki az ukrán érdekek mellett.