terhesség
A petevezetékéből készített ékszert egy “erős, független nő”, hogy ő is menő legyen a libsi körökben (18+)
Jómagam egy ideje már össze vagyok zavarodva azzal kapcsolatban, hogy mit is akarnak elérni a nyugati nők. A haladó felfogás szerint ugyanis az, ha egy férfi közeledik egy nő felé, vagy akár az, ha egy férfi megjegyzi, hogy egy nő csinos, az tulajdonképpen a nemi erőszakra tett kísérlettel egyenlő, az érintett férfi pedig kisvártatva egy “me too” botrány kellős közepén találja magát és akár az egzisztenciáját is elveszítheti. Mindeközben amikor a nők kilépnek a valóságból, akkor a közösségi médiában könyörögnek a lehető legtöbb figyelemért, sírnak, vetkőznek is annak érdekében, hogy minél több lájkot és közönséges kommentet kapjanak, ha pedig ez sem elég – mert a verseny elég szoros és rengeteg a részvevő – akkor egészen extrém irányokba is képesek elenni, akkor is, ha azzal örökre tönkreteszik magukat. Így tett egy 22 éves(!) nő, Savannah Blouin, aki annyira független és magányos egyszerre, hogy a népszerűségért cserébe kivetette a petevezetékeit és ékszert készített belőlük. Igen ez gyomorforgató, de állítólag minden rendben, mert a “hölgy” amúgy sem akar soha gyereket, meg neki ehhez egyébként joga van, sőt kötelessége is. Érdekes kérdés, hogy mikor lesz joga egy férfinak, hogy ha akarja ő is nyakláncot készítsen a petevezetékéből? Valószínűleg csak idő kérdése. A komolyabb kérdés azonban az, hogy ezek után miért vagyunk meglepve, ha egy jobboldali újságírót megtámadnak egy egyszerű kérdés miatt, tekintettel arra, hogy a liberális szekta követői még a testüket is feláldozzák a haladók önpusztító ideológiájának oltárán. Egy egészséges férfi csakis feminista lehet – Dezse Vű (videó)
Egy egészséges férfi csakis feminista lehet. Ez az állítás nem azért született, mert az asszony büntetéssel fenyeget, hanem azért, mert a feminizmus egészséges formája nemcsak egy kedveskedés a nők irányába, hanem valami, ami a férfiak életére is pozitív hatással van. Mert nem beszélhetünk a nőkről és feminizmusról a férfiak nélkül, egy egészséges társadalomban pedig a férfiaknak érdeke, hogy sikeres és erős nők vegyék őket körül, akik arra ösztönzik a férfit, hogy fejlődjön, jobb legyen, ez a férfienergia pedig nélkülözhetetlen a társadalom építése szempontjából. És egyébként miért ne fizethetne az étteremben egy nő? Miért ne szerelhetne egy nő össze egy IKEA-bútort? A legújabb Dezse Vű vlogban ezekre az égető kérdésekre is keressük a választ, és azt is megbeszéljük, hogy miért a nők a legcsodálatosabb teremtményei a világnak. Magzatok maradványaiból épít abortusz-oltárt egy nyugati elmebeteg a neten (18+-os VIDEÓ)
Vannak pillanatok, amikor az ember nem tudja eldönteni, hogy csapkodjon, csodálkozzon, dobja ki a laptopját az ablakon vagy írjon egy cikket. Talán az utóbbinak van több értelme, például most, amikor az ember megtalálja az internet vélhetően egyik leggyomorforgatóbb YouTube-csatornáját, amely “Self Guided Abourtion”, vagyis “Önvezérelt Abortusz” névre hallgat. A csatorna “műsorvezetője”, egy fiatal hölgy, a maroknyi feltöltött videóban az otthon végzett abortusz spirituális szépségei hívja fel a figyelmet, például arra, hogy milyen jógagyakorlatok szükségesek a siker eléréséhez, elmagyarázza, hogy miért gyönyörűen szomorú az egész folyamat, de a legsokkolóbb mindegyik közül talán az, ahol oltárt épít az abortusznak, a “házi szentélyen” a tabletták és a megszakított terhesség “maradványai” is helyet kapnak. Ezekhez azután imádkozik, beszél, a társaságukban megnyugszik, majd kibékül önmagával. Nem baj, ha ilyenkor az ember azt érzi, a nyugati világ e torz elburjánzásának meg kell szűnni létezni. A nyugati elit nem akarja, hogy gyerekek szülessenek, a nőknek pedig nincs választásuk
Szintet lépett a nők és a gyermekek elleni boszorkányüldözés a fejlett Nyugaton. A globális elitet képviselő neokomcsi demokraták most a terhességi krízisközpontokat támadták meg, amelyek az utolsó bástyáknak számítanak azoknak a nőknek, akik várandósak, nehéz helyzetben vannak, de nem akarnak feltétlenül egy Planned Parenthoodhoz rohanni abortuszra, mert van érzelmi intelligenciájuk. Az ötletet Elizabeth Warren demokrata szenátor karolta fel, aki ezzel nyíltan kijelentette, hogy gyűlöli a nőket, nem akar nekik segíteni, sőt, a gyerekeket még jobban gyűlöli és azt szeretné, ha minél kevesebb gyermek látná meg a napvilágot. Az ellenzéki médiának semmi problémája nincsen ezzel. Novák Katalin arra kéri a várandósokat regisztráljanak az oltásra
Novák Katalin arra kéri a várandósokat, hogy regisztráljanak a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, majd vegyék fel a kapcsolatot a háziorvossal, aki megszervezi az oltásukat a kórházi oltóponton. Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorban hangsúlyozta: fontos, hogy a várandósok a háziorvossal vegyék fel a kapcsolatot, mivel ő fogja megszervezni nekik az oltást. Hozzátette, a várandósokat a Pfizer- és a Moderna-vakcinával oltják, és nagyon fontos az is, hogy aki igényli a vakcinát, regisztráljon. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.