terror
A világ legbiztonságosabb (és legszebb) országai közé sorolta hazánkat egy brit lap
Magyarországot is a turisták számára legbiztonságosabb úti célok közé sorolta egy brit lap a közelmúlt terrorista cselekményei, különösen a múlt heti barcelonai és a cambrilsi merénylet nyomán közölt összeállításában. A Daily Star című tömeglap a brit külügyminisztérium által arról közölt információk alapján válogatott a lehetséges úti célok közül, hogy a tárca mely országokat tartja nagy mértékben kockázatosnak és melyeket a legkevésbé.Lelőtték a barcelonai fehérfurgonos merénylőt
A spanyol rendőrök lelőtték Moussa Oukabirt, a barcelonai, tizenhárom halálos áldozatot követelő gázolásos terrorakció elkövetőjét – írta egy katalán lap. A hír szerint ő is bent ült abban az autóban, amely Cambrilsban is a tömegbe hajtott, és amelynek öt utasát végül a rendőrök likvidálták.Németországban is gyilkolt egy késes ámokfutó
Halálos késelés történt a németországi Wuppertalban pénteken, egy ember életét vesztette – jelentette a dpa hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva. A tettes elmenekült a helyszínről.Az EU és az Egyesült Államok támogatásáról biztosította Spanyolországot a terrorizmus elleni harcban
Európa és az Egyesült Államok egyaránt támogatásáról biztosította Spanyolországot a barcelonai merénylet nyomán.Ő az egyik barcelonai merénylő, társát elfogták, a harmadik terroristát agyonlőtték-Videó!
A rendőrség őrizetbe vett egy férfit a Barcelonában csütörtök délután elkövetett gázolásos merénylettel kapcsolatban - közölték meg rendőrségi források a TVE spanyol közszolgálati televíziónak. Késő este az Iszlám Állam vállalta magára a támadást.Robbantásra készülő terroristákat akadályoztak meg Moszkvában
Öngyilkos robbantásos merényletekre készülő iszlamistákat vett őrizetbe az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) - közölte a testület közkapcsolatokért felelős központja hétfőn Moszkvában.Ajánljuk még

















